Sarah J. Maas- Köd és harag udvara


Én ​nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem. 

Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött. 

Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött. 
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról. 
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot. 

Kiadás: 2017, Könyvmolyképző
Oldalszám: 750
Moly: 99%
〰〰〰〰〰〰

Sarah J. Maas egy dobozba zárta a szívemet es végig ment rajta egy úthengerrel. Ezt hívjak úgy, hogy Köd és harag udvara. 

A történetünk 3 hónappal később játszódik az első résztől. Feyre visszatér a Tavasz udvarába szerelmével, és csak az esküvői előkészületek várnak rá. Emellett Feyre nem tud szabadulni a történtektől, amiket Hegyalján átélt. Folyamatos alvászavarokkal küzd és csak árnyéka régi önmagának. A jó viszont, hogy mindenkinek ott van egy esély a jobb életre így, hogy kiszabadultak Amarantha uralma alól. 
Még el is hihetném, hogy ez egy ennyire egyszerű történet, de ha ez így lenne, akkor az írónő nem Sarah J. Maas lenne.

Imádtam, elmondhatatlanul imádtam. Konkrétan elképzelésem sem volt hogy az istenbe hozok létre egy értékelést, mert még most se fogtam fel teljesen, hogy mi történt. Kezdjük is a könyv felépítését a kezdetektől kezdve. Az értékelés tartalmazhat cselekményleírást!

A könyv eleje a Tavasz udvarában élő Feyret mutatja be, aki koránt sem boldog. Maga sem tudja miért, hisz újra együtt van Tamlinnal, és egy menyaszonnyak boldognak kell lennie. Tamlin semmit nem oszt meg vele, kalitkába zárva tartja Feyret.

-Üdv neked, drága Feyre! 

Rhys első megjelenése iszonyat zseniálisra sikerült, én attól a pillanattól kezdve elvesztem, és mindent megértettem. Már az első részben is az ő karaktere sokkal közelebb állt hozzám, mint Tamliné(csak akkor ez még nem tűnt fel). Én imádom a karakterét, a humorát és azt, hogy annyira más. Istenem nem is kérdés, hogy új kedvenc karakterem van, mert Rhys mindent felülmúlt. A tettei ebben a részben és ahogy kiderültek már a múltbéli tettei is, egyszerűen nem jutok szóhoz. Mindenkinek van róla egy negatív elképzelése, hisz ő volt Amarantha ágyasa, de ennek semmi köze ahhoz, hogy ki is ő valójában. Imádom őt!

-Majd átrendezzük a szobákat, jó lesz így- mondtam, és Rhysre pillantva hozzátettem: - Rhys csak azért morgolódik, mert öreg és már régen ágyban lenne a helye.

Rhys és Feyre együtt pedig minden cukiságfaktort kiütöttek. A kezdetektől kezdve az ő kapcsolatuk sokkal mélyebb volt, és fokozatosan alakult ki. Köztük semmi sem volt egyszerű. Minden párbeszédünk, minden közös oldaluk egyszerűen túl rövid volt. Többet akartam még róluk olvasni. Az biztos, hogy annyi aranyos, édes részt olvashattunk róluk a könyvben, hogy már ez miatt is hatalmas kedvencem. Ott volt mellette a folyamatos csipkelődős viselkedésük, amit én imádok. A könyv romantika szála egyszerűen csak tökéletes.
Kaptunk egy seregnyi új szereplőt is, akik mind egytől egyig a kedvenceim lettek. Egy olyan hihetetlenül jó squad alakult ki Rhys belső köréből, hogy öröm volt olvasni. Cassian, Azriel, Mor, és Amren mind remekül felépített karakterek, akik igazán fontosak Rhysnek. Hihetetlenül erős barátság szövődött köztük az évek alatt. Ezek az új karakterek pedig rengeteg színt vittek a történetbe és bárcsak már az első részben is megjelentek volna.


Velaris pedig az abszolút kedvenc könyvhelyszínemmé vált. Komolyan pofon tudnám röhögni magam, ha az jut eszembe, hogy az első résznél egy kihívásban kedvenc helyszínnek a Tavasz udvarát írtam, bullshit. Velaris egy abszolút álomszerű helyszín lett számomra, aminek a története csodálatos. Itt megint csak eszembe jut, hogy mennyire szeretem Rhyst. Egy nem létező helyről van szó, én pedig tökéletesen eltudtam képzelni. Megvolt egy helyszín, amire úgy éreztem, hogy hasonlít és az olvasás alatt végig előttem volt róla egy kép. Ezen kívül is, a könyv magában nagyon áttudta adni a város hangulatát. Velaris egy olyan helyszín lett számomra, ahova bárcsak én is elmehetnék, csak hát kár, hogy nem létezik
Hogy valami pici negatív dolgot is tudjak mondani, meg kell említenem Feyre néhány pillanatát, amivel alaposan kiborított. Az elején picit soknak éreztem a nyavalygást, a közepén azt, hogy döntésképtelen, a 66. fejezetben pedig rendesen utáltam. Szerencsére az ő idegesítő részei nagyon minimálisak voltak, de azért szerintem egy icipicit néhol bosszantó volt. Amúgy a könyv többi részében nem volt vele problémám, imádom a karakterét és a viselkedését. Egy igazán erős női főhős lett belőle.

-Követ létére koronát visel. Ez hagyomány Prythianben?
-Nem- felelte Rhys udvariasan.- De annyira, jól néz ki benne, hogy nem tudtam ellenállni. 

Ennek a könyvnek a hatására teljesen máshogy nézek az első könyvre. Annyi minden derült ki, ami annyira más színben tünteti fel az első részt. Miután elolvastam ezt a részt, kezembe vettem az elsőt, és újra végig olvastam azokat a részeket, amik tetszettek nekem. Hát van pár közte, amik már baromira nem tetszenek!
A könyv vége felé haladva pedig térjünk át a legominózusabb részhez, még pedig arra a bizonyos 66. fejezetre. Nem fogok spoilerezni, egyszerűen csak elmesélem, hogy hogyan is éreztem magam mikor azt olvastam. Azt hittem, hogy valamit félre értettem és, hogy ez egyszerűen nem történhet meg. Átkoztam Feyret, hogy így viselkedik. Tamlin viszont totálisan megsemmisült a szememben és elmondhatatlanul utálom. A 66. fejezet végén majdnem elsírtam magam, majd pedig leraktam a könyvet, hogy én ezt nem olvasom tovább.
Persze tovább olvastam, és azt kell mondanom, hogy az írónő zseniálisan zárta le a történetet és minden elismerésem. Másrészt viszont, hol a francban van a folytatás?

Szóval már megint tökéletesen megértettem, hogy miért lett Sarah-ból író. Egyszerűen ő erre született. Olyan fantasztikusan csavarja a szálakat, hogy semmiben sem lehetsz biztos. Sőt mikor már úgy érzed, hogy tudod, mi lesz a vége, akkor minden a feje tetejére áll. 

Csillagos értékelés: Hát szerintem nem kérdés.


Hogy érzem magam a könyv után? Már több, mint 12 órája befejeztem, mondhatni két nap alatt sikerült elolvasnom mind a 750 oldalt. Még most az elolvasása után is alig jutok szóhoz és még mindig csak ez a könyv jár a fejemben. Este mikor befejeztem úgy éreztem, hogy az idegeimnek annyi :D. Ha pedig még mindig nem sikerült meggyőznöm senkit e fantasztikus könyv olvasásáról, akkor nem tudok mit tenni. Én mindenesetre baromira hálás vagyok Sarah-nak ezért az élményért, és a könyv minden sorát imádtam.



The Christmas Song Book Tag


Sziasztok!:)
Még Lili hívott ki a Never Grow Up blogról erre a karácsonyi tag-re, már elég régen. Én pedig most tudtam végre időt szakítani rá. Az én kihívottam Beatrice a Molybirodalom blogról. Ha még nem készítetted el, akkor készítsd el te is a bejegyzést! :) 
Most pedig akkor kezdjük is a tag-et:

1. You're a Mean One Mr.Grinch - Egy gonosz karakter, akit szeretsz
Hát konkrétan senkit sem szeretek, de viszont van egy gonosz karakter, akivel semmi bajom nem volt. Az árulás szívéből a Komizárt én nagyon-nagyon bírtam. Én tudom, hogy koránt sem egy pozitív karakter, de a könyv közepében és még a vége felé is van valami a karakterében, amitől én valahogy bírom.

2. All I Want For Christmas Is You - Melyik könyv az, amit remélsz, hogy idén a fa alatt találsz?
Konkrétan öt könyvet tudok ide mondani, amiket a karácsonyi blogprojekt 3. napján meg is említettem. Ide kattintva elolvashatjátok a bejegyzést. 


3. Rudolph The Red Nose Reindeer - Egy karakter, aki legyőzi az előtte álló akadályokat és megtanulja, hogyan higgyen magában

Ez a legtöbb YA fantasy-ra szerintem elmondható, de akin a leginkább érzékelem az Celaena az Üvegtrón sorozatból. Ő egy nagyon erős karakter volt mindig is, de a negyedik részre még inkább magabiztosabb lett. 


4. Santa Claus Is Coming To Town - a, Melyik karakter lenne egyértelműen a rosszak listáján?

 b, Melyik karakter lenne egyértelműen a jók listáján?
a, Arthur a Silber sorozatból. Én bevallom, hogy eléggé sajnálom, hogy így el lett rontva a karaktere.
b,  Reni a Szent Johanna gimi sorozatból. Erre a kérdésre egyértelműen őt tudom mondani.


5. Frosty The Snowman - Melyik könyv melengeti meg a szíved

A legtöbb kedvenc könyvemre elmondható ez, szóval nem tudok egyet választani.


6. Feliz Navidad - Egy könyv, ami máshol játszódik, mint az ország amiben laksz

Ezt inkább úgy kellene, hogy melyik játszódik ott ahol én lakom, mert olyanra tényleg csak maximum kettőt tudnák mondani. Legyen azonban az Anna és a francia csók, mert mostanában nagyon szívesen elmennék Párizsba


7. It's The Most Wonderful Times of the Year - Melyik az a könyv, amit karácsonykor olvasol hangolódásképp?

Én csak ebben az évben kezdtem el karácsonyi könyveket olvasni, szóval nincs sok választási lehetőségem. Charles Dickenstől a Karácsonyi ének viszont rögtön lenyűgözött.

8. Sleig Ride - Egy karakter, akivel az ünnepeket töltenéd

Túlzottan hosszú lenne felsorolni a kedvenc karaktereimet és azon belül is a kedvenc fiú karaktereimet, de most Sirius Black-et választanám. Szegény úgy is mindig magányos volt és biztos jó társaság lenne, jaj de persze előtte feltámasztanám

9. Baby It's Cold Outside - Melyik könyvet áldoznád fel gyújtósnak, hogy meg tudj melegedni a tűznél?

Húhú micsoda gonosz dolog könyveket égetni, de van pár amire simán azt tudnám mondani, hogy nem kár érte. Molly McAdams- Főnix könyve pedig tökéletesen megfelel ennek a célnak. Egyszerűen borzasztóan szappanopera szerű az egész könyv. Plusz pont, hogy még feleslegesen vastag is, így begyújtósként tuti, hogy jól helytállna.

10. Do you hear what I hear? - Melyik az a könyv, amit szerinted mindenkinek el kellene olvasni?
Rengeteg ilyen könyv van, de én most a Harry Potter-t mondanám. Egyszerűen az a világ, amibe belecsöppensz ha elkezded olvasni, az egyszerűen nem hagy majd nyugodni és csak az a sorozat fog létezni számodra. Úgy érzem, hogy az miatt az élmény miatt mindenkinek el kellene olvasnia a Harry Potter-t. Egy csoda. 

Ennyi is lett volna a tag, nagyon élveztem a kitöltését és remélem nektek is tetszett :) Ha kedvet kaptatok a tag-hez nyugodtan töltsétek ki, forrásmegjelöléssel!
Kellemes ünnepeket mindenkinek! xxx



Kezd el hétfőn! | Charles Dickens: Karácsonyi ének


Egy könyv arról, hogy a pénz magában kevés, egy könyv a változásról, mert mindig lehet változtatni. Egy könyv valami gyönyörűről, amit öröm olvasni.

AJÁNLÁS
Ebben a kísérteties könyvecskében olyan eszme kísértetét próbáltam felidézni, amely olvasóimban semmiféle rossz érzést nem ébreszt – sem önmaguk, sem mások, sem az ünnep, sem pedig jómagam iránt. Kísértsen ez eszme kellemes otthonukban, és senki elűzni ne kívánja!
Tisztelő barátjuk és hívük
1843 decemberében C. D.

Még egy Dickens könyvet sem olvastam és már nagyon úgy ereztem, hogy itt lenne az ideje. Végre itt volt az idő. Nem is találhattam volna ennél jobb első olvasmányt az írótól, méghozzá ebben a karácsonyi időszakban. Dickens stílusa az első oldalaktól kezdve lenyűgözi az olvasót és késztet arra, hogy bizony olvassuk még tovább a történetet.

,,Amíg szívünkben egyek voltunk, boldogság várt ránk, de most már csak szenvedés, mióta lelkünk különvált.''

Lehet, hogy a történetet nem ismeri valaki, de biztos, hogy látta már valamelyik filmet, ami ugyan ezt a témát dolgozza fel. A főszereplőnk tehát Ebenezer Scrooge, aki nem szereti a karácsonyt, de ugyanúgy nem szereti az embereket sem. Egy teljesen rosszindulatú karakter, akinek semmi öröme nem akad az életben. Három éjszakán át három szellem látogatja meg őt, a múlt, a jelen és a jövő szelleme. Mind a három szellem felkínálja egy jobb élet lehetőségét Scrooge előtt, a kérdés már csak az, hogy hajlandó-e élni vele?


Egy nagyon rövid történetről van szó, nincs benne felesleges szó pazarlás, az események csak úgy pörögnek. Nagyon gyorsan lehet a könyvvel haladni. Nekem az alapötlet magában nagyon tetszik, nagyon kreatívnak tartom, a megvalósítás pedig szintén baromi jól sikerült. Úgy érzem, hogy ez egy teljesen kikapcsoló karácsonyi olvasmány. Nem tudom elképzelni, hogy ne tetsszen valakinek. Lehet, hogy abszurdnak tűnhet, hogy egy ilyen kis mogorva ember ilyen hamar megváltozhat, de számomra nem. Szeretem az ilyen karácsonyi 'csoda' történeteket, én tényleg úgy érzem, hogy ez az időszak amikor minden sikerülhet. Valamilyen szinten ez a könyv is ezt éreztette velem, hogy minden jó lesz. Imádtam benne a megható részeket, mert az adott egy plusz szomorkás hangulatot a könyvnek, amik teljesen hatottak rám is. Amellett tényleg nagyon tetszett az írásmód. Egy klasszikus könyvről van szó, de ehhez képest teljesen könnyen értelmezhető, olvasható volt. Dickens egyáltalán nem okozott csalódást így bátran állíthatom azt is, hogy sokat szeretnék még tőle olvasni. A Karácsonyi ének-et pedig tökéletes kezdésnek tartom, igazán meghozta a karácsonyi hangulatom. Szóval mindenkinek ajánlom, aki ünnepi könyvet keres, és bátran ajánlom mindenkinek, aki valami fantasztikus olvasmányra vágyik!

,,Ha a karácsonyünnep közeledett, világosan éreztem és tudtam, hogy az év 

legszebb időszakához értem.''

,,...röviden szólva, bevallom, szerettem volna felelőtlen gyermek kiváltságait élvezni..."


Karácsonyi kívánságlista | Bogprojekt #4


Sziasztok!
Ma elérkezett az e havi Blogprojekt utolsó napja. A mai témánk nem más, mint a karácsonyi kívánságlistánk. Én ennek nagyon örülök, mert már eredetileg is akartam írni egy könyves kívánságlistás bejegyzést. Igazából sosincs semmi különös dolog a kívánságlistámon. Mi mindig azt tartjuk anyuékkal, hogy úgyis mindent megveszünk ha kell, akár karácsony van, akár nem. De persze megint csak anyukámék szerint, hogy ,,neked mindig kell valami'' így most is vannak dolgok, amiket szeretnék a fa alatt látni, nem csak könyvek.

Könyvek, sok könyvet:

A karácsony és a szülinapom az egyetlen olyan alkalmak amikor sok könyvet kaphatok egyszerre, így ezt igyekszem is kihasználni :D Most jó pár könyv van a kívánságlistámon úgy, hogy kezdjünk is bele: 

1. Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Hatalmas Ambrózy sorozat rajongó vagyok így nem is kérdés, hogy alig várom a megjelenést és már azt is, hogy olvashassam. Amilyen függővéggel ért véget a harmadik rész, nem nagy titok, hogy már tűkön ülök.

2. Sarah J. Maas: Empire of Storms
Szintén imádom a sorozatot, így ez is egy nagyon vágyott kívánságlista elem. Amióta a múlthónapban elolvastam az előzményt azóta pedig még jobban rákapcsoltam az Üvegtrón világára.

3. Sarah J. Maas: Köd és a harag udvara
Ez az egyik olyan könyv amit már előrendeltem és nagy nehézségek árán ki is találtam, hogy bizony evvel fogok kezdeni. Annyi spoilert kerültem én már el február óta, már annyiszor hittem azt, hogy elgyengülök és elolvasok mindent... De kibírtam, és majd megöl a kíváncsiság, hogy meg tudjam mit tesz Tamlin!!

4. Colleen Hoover: It Ends with Us
Fantasztikus a borító, így azt érzem, hogy már ez miatt is kell a polcomra. Ez mellett pedig csak jó értékelést olvastam róla úgy, hogy nem véletlenül kívánságlistás.

5. Fashion Quotes 
Szintén nagyon megfogott a borító. Imádom a divatot és a divat idézeteket is. Szóval nem is kérdés, hogy kell nekem.

6. Rupi Kaur: Milk and honey
Külföldön egy hihetetlenül ismert könyv ez, én pedig roppantul kíváncsi vagyok rá. Olvastam már belőle pár idézetet és azok nagyon tetszettek.

A legjobb pedig az, hogy innen már öt könyvet meg is rendeltünk, szóval én már most tudok örülni nekik. Remélem, hogy karácsonyra minden megjön.


The Body Shop-os cuccok


Mindig kapok karácsonyra parfümöt, de most konkrétan nem választottam egyet sem. Helyette a The Body Shop-ban szemeztem pár dologgal. Imádom, a jobbnál jobb illatú dolgaikat és, hogy annyira jó hangulatú az üzlet. Aminek legjobban örülnék azok a különböző bőrápolók vagy valamelyik matt rúzs. Már célozgattam is itthon, hogy mik azok, amik tetszenek :D

Női táska és hatalmas sál

A ruhák nálam eléggé tabu témák, mert én magam szeretem eldönteni mit hordok, de egy táskának vagy egy sálnak nagyon örülnék.
A mostani ridikülömet suliba hosszú napra nem tudom hordani, mert van, hogy nem férek el benne. Igazán örülnék valami jó nagynak, amibe mindenem elfér.
Sálat azért szeretnék, mert sehol sem találok magamnak olyat, ami igazán tetszik, így hátha valakinek jobban megy a keresés. Olyan sálat szeretnék, ami hatalmas, puha, nagyon meleg és megy mindenhez.


Konkrétan úgy érzem ennyi dologra lenne szükségem. Én mindennek tudok örülni és sokkal jobban szeretem meglepetéseket.
Persze nem szabad elfelejtenünk, hogy a karácsony lényege nem az ajándékozás. Én magában  a készülődést sokkal jobban szeretem. Számomra a karácsony fő szempontja, hogy ilyenkor tényleg együtt van a család és minden olyan békés.
Ha van karácsonyi kívánságlistátok akkor ne tartsátok magatokban, várom a kommentjeiteket!

A Blogprojekt további résztvevői is várnak titeket bejegyzésekkel:



Hangolódást segítő zenelista | Blogprojekt #4


Sziasztok! :)
Folytatódik a Blogprojekt és vele együtt a korai karácsonyunk is. Meglehet, hogy sokaknak túl korai  még ez a karácsonyi téma, de pont ezért hoztunk egy hangolódást segítő zenelistát. Olyan zenéket igyekeztem kiválasztani, amik mindenkinek megtudják hozni azt a bizonyos karácsonyi hangulatot.

Bevallom először nagyon féltem ettől a témától, mert nem igazán rajongok a karácsonyi zenékért. Én nem is szoktam hallgatni őket. Imádom a karácsonyt, de néhány karácsonyi zenétől falra tudok mászni. Az is elő szokott velem fordulni, hogy annyira elegem lesz a télből és a hidegből, hogy elkezdem a legbulisabb és legnyáriasabb zenéimet hallgatni, azokból bezzeg bőven van. Így alaposan kellett ötletelnem, hogy mik azok a zenék amelyeket másoknak is tudok ajánlani karácsonyra. 

Justin Bieber- Mistletoe 


Egyszerűen ez az egyik legjobb karácsonyi szám és az én legnagyobb kedvencem. Annyira cuki, annyira dallamos és baromira karácsonyi hangulatom lesz tőle. Még az ezer éves Justin Bieber imádat közepette szerettem meg ezt a számot és bár azóta már nem imádom Justint, a számot még mindig szeretem. Ha karácsonyi zenét akarok hallgatni, akkor tuti, hogy ez az egyik. 


Feliz Navidad

Jó ezt nem tudom mennyire számít gáznak, de ehhez a számhoz csupa jó emlékem köthető és tökre szeretem. Semmi különösebb szöveg, de annál lényegre törőbb. Egyszerűen szeretem azt a pörgős ritmusát. Rengeteg feldolgozás van róla, de az én kedvencem az eredeti.


Jingle Bell Rock



Az egyik leginkább hallgatott karácsonyi szám, ami megannyi film és könyv szerves része. Azt kell, hogy mondjam tényleg nem véletlen, hogy ennyien szeretik, mert tényleg jó. 


John Williams- Carol of the Bell

Ha nem ismernétek a számot, akkor segítek: a Reszkessetek betörők egyik zenéje. Én mindig is a filmhez kötöm ezt a zenét, de amúgy ez is az olyan karácsonyi zenékhez tartozik, amiket szeretek. Nem a legmodernebb stílusú, de valahogy mindig beugrik róla a már fent említett film és ezáltal rögtön a karácsony is. 


All I Want For Christmas Is You 



Tele a net a különböző feldolgozásokkal és biztosan mindenki talál magának olyat, ami tetszik neki. Sajnos az én esetemben ennél a zenénél csak olyanok vannak, amiket jobban megtűrök. Ez számomra egy tipikus nyálas szám, ami erőltetett. Viszont egy fantasztikus könyvben, még pedig Kelly Oram: Örökkön-örökké c. könyvében egy jó kis részt képez. Azért is tettem még bele a zenelistába, mert egy barátnőm nagyon szereti, így biztos vagyok benne, hogy sokan mások is szeretik.

Ed Sheeran- Perfect



A legnagyobb kedvencem a listáról pedig ez a fantasztikus szám. Nem konkrétan karácsonyi, de nekem baromira olyan hangulatom lesz tőle. Pluszba még a videoklip is fantasztikus téli témájú. Én imádom a számot és imádom a szövegét. Ha ezt az egyetlen számot kéne hallgatnom karácsonykor, tökéletesen boldog lennék vele. 


Ennyi zenét sikerült összegyűjtenem, remélem ezekkel sikerül nektek is ráhangolódni a karácsonyra. Kicsit nehézkes volt összeállítanom a listát, és nem is lett olyan hosszú, de egyszerűen nem akartam olyan számokat írni, amiktől a karácsonyt csak nyűgnek érzem. Talán azért szeretek csak nagyon kevés karácsonyi zenét, mert nálam sosem azok jelentették a hangolódást. Valahogy nálam az csak úgy jönni szokott... :)

A blogger társaimnál biztosan találtok még több karácsonyi hangolódást segítő zenét úgy, hogy ne felejtsetek el benézni hozzájuk:
Never Grow Up

Holnap még egy utolsó karácsonyi bejegyzéssel jövünk! xxx




A tökéletes ajándék egy molynak | Blogprojekt #4


Sziasztok! :)
Elérkezett a Blogprojekt időszaka, amire jobb témát nem is választhattunk volna, mint a KARÁCSONY.  Én imádom a karácsonyt, így nagyon örülök, hogy a blogon három napon át tiszta karácsonyi hangulat lesz.
Még csak most kezdődött el a december, de úgy gondolom, hogy jobb minél korábban megvenni a karácsonyi ajándékokat. Tudom, hogy néha mennyire nehéz kitalálni is, hogy mit vegyünk ajándékba... Ebben szeretnénk most segíteni nektek. Ma összegyűjtöttem a legjobb ajándékötleteket, amiket könyvmolyoknak adhattok.


Könyvek, könyvek és könyvek, avagy kívánhat ennél jobb ajándékot egy moly?


 

Komolyan kell ezt ragoznom még? A karácsony egy újabb tökéletes alkalom arra, hogy könyveket ajándékozzunk. Ha tudjátok, hogy a barátotok milyen könyveket szeret, akkor nagyon könnyen választhattok neki. Azonban ha tanácstalanok vagytok, akkor a legjobb olyan ünnepi könyveket adni, amiknek a fő témája a karácsony. Molyon a karácsony címke alatt rengeteg ilyen könyvet találtok.

Könyvespolc, avagy a könyveket azért valahol is tárolni kell


Ezt mindenképp egy kicsit nagyobb ajándéknak szánom, mert nem hiszem, hogy valaki mondjuk a sulis ajándékozásra beállítana egy polccal. Azonban ha egy igazán közeli barátról van szó akkor nagyon is jó ötlet könyvespolcot adni. Ez egy olyan ajándék, amely mindig jól tud jönni, könyvmolyoknak pedig garantáltan nagy örömöt tud okozni.

Tea és kávé minden mennyiségben, avagy olvasás közben valamit inni is kell



Nincs is jobb mint bekuckózni egy könyvvel, valami jó forró itallal és ki sem lépni a meleg házból. A tea és a kávé az egyik legjobb karácsonyi ajándékötlet. Válogathattok a különböző teák és kávék közül, mert az üzletek tele vannak jobbnál jobb kínálattal. Én a teák közül a különlegesebb csomagolásúakat szeretem, mert ezek nem csak finomak, hanem már magában a csomagolásuknak is örülni tudok. Kávék közül szintén rengeteg lehetőség van, például a Starbucks-ban is tudtok venni csomagolt kávét. Mindenképp törekedjetek rá, hogy valami ünnepi és téli ízeket választjátok ki! 

Bögrék, avagy könyves bögrék


Életem egyik legjobb ajándéka volt, mikor az egyik kedvenc könyvem szereplőjéről kaptam egy bögrét. Bármilyen kedvenc könyves kép, bármilyen szereplő képe vagy akár egy jópofa feliratos bögre tökéletes ajándék lehet egy könyvmolynak. Ebben szintén könnyű választani, mert eBay-ról is tudtuk rendelni, vagy csináltatni is tudtok. Szerintem nagyon király, mikor a kedvenc könyved a bögréden is megjelenik.

Könyves ékszerek, avagy viseld is a kedvenceid


Szintén tökéletes ajándék lehet, hogy ha tudod mi a kedvenc könyve annak, akinek szánod az ajándékot. Nagyon sok és jó könyves ékszert lehet venni és rendelni is. Szintén eBay-en rengeteg lehetőség van rá.


Gyertyák, avagy ha késő estig olvasol biztosan szükséged lesz rá


Nagyon kevés olyan emberrel találkoztam, aki nem szereti a gyertyákat, így ezt bárkinek tudom ajánlani. Bármilyen illat és bármilyen színű gyertya, amiről úgy gondoljátok, hogy másnak is tetszene az egy nagyon jó ajándék lehet. Érdemes kihasználni a karácsonyi csomagolásokat is, mert nagyon szépeket találhattok. Amit én legjobban ajánlani tudok azok a tipikus karácsonyi fahéj, mézeskalács, fenyő illatok. Olyan gyertyát válasszatok amiről beugrik az a tipikus karácsonyi illat.


Ennyi is lett volna az én ajándékötleteim egyvelege. Minden ajándékot én magam is szívesen elfogadnék, mert én csak olyat szeretek adni, aminek saját magam is örülnék.
Remélem tudtam nektek segíteni! :)

A Blogprojektben most egy kicsit lecsökkent a számunk, mert Petra (Fairybooks) és Vhrai (Libellum) a hónapban sajnos nem értek rá. DE a többieknél ugyanúgy találtok karácsonyi posztokat:



Holnap újabb karácsonyi bejegyzéssel jövök! xxx






Novemberi olvasmányaim


Sziasztok! :)
Elérkezett a hónap vége, ami nálam havi lezárást jelent. Szeretem ezeket a bejegyzéseket a hónapban, mert át tudom gondolni az olvasásokat és mindent, ami a hónapban velem történt.
A hónap olvasás terén egyáltalán nem indult jól. Olvasási válságom lett és olvasás helyett inkább a filmeket preferáltam. Rengeteg filmet megnéztem a hónap alatt. Valamint magában is alig volt kedvem olvasni. Így majdnem négy olvasmánnyal fejeztem be a hónapot, de múlt hét pénteken sikerült megbetegednem, aminek egy hetes otthon lét lett a következménye (és ez még most is tart), ezalatt viszont sikerült befejeznem a Silbert és két másik könyvet is elolvasnom.  

1. Stephen King: Az
Nem igazán mondható első olvasmánynak tekintve, hogy nem is olvastam el. Egy ilyen vastag könyvnél meg hiába olvastam el több mint száz oldalt itt semmit sem jelent. Szóval először baromira tetszett, de már jöttek is gondok, mert előjött tőle a paranoiás énem :D. Aztán a következő fejezetek annyira nem tetszettek, sőt... Egy bizonyos fejezet, még pedig Beverly fejezete a párjával különösen kiborított. Én nagyon a nők elleni erőszak ellen vagyok és ez nálam alaposan kiverte a biztosítékot. A fő problémám pedig az idő volt, itt van egy ilyen baromi hosszú könyv amit legjobb lenne nonstop olvasni, de én a suli mellett ezt nem tehettem meg. Hatalmas probléma volt, hogy magában olvasni sem volt kedvem, inkább filmeket néztem (sokat) így a könyvet félbehagytam. Olyankor szeretném elolvasni mikor sok idő van és süt a nap... xd.

1. Baráth Viktória: Első tánc
A könyvről írott értékelésemet ide kattintva elolvashatjátok. 

2. Agatha Christie: Gyilkosság az Orint Expressen
Egy kedvhozó bejegyzést találtok a blogon a könyvről és a filmről is ide kattintva.

3. Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek

Celaena Adarlan legfélelmetesebb orgyilkosa.
Az orgyilkosok törvényei szerint teljes engedelmességgel tartozik mesterének, de ő senkire sem hallgat, és csak társában, Samben bízik. 

Celaena öt kockázatos küldetésre indul távoli szigetekre és ellenséges sivatagokba, ahol a rabszolgák felszabadításáért küzd, és egyben elégtételt akar venni a kegyetlen királyon. Ám eközben megszegi mestere, Arobynn parancsait, egy ilyen árulásért pedig elképzelhetetlenül súlyos büntetés jár… 
Fedezd fel az öntörvényű hősnő sötét és izgalmas világát, és tudd meg öt fordulatos előzménytörténetben, hogyan kezdődött az Üvegtrón-sorozat legendája!

Két hónapja vártam már rá, hogy ezt a könyvet kivehessem a könyvtárból. Végre visszahozták, így végre megkaparintottam.
Sarah J. Maas már megint megcsinálta, ez a nő egyszerűen zseniális. A könyv maga pedig szintén az. Annyira jó volt látni Celaena életét az Üvegtrón előtt. Az utolsó fejezetek pedig mindent vittek. Annyira szomorúak voltak és megdöbbentők. Most már csak még jobban várom az Empire of Storms-t.
Csillagos értékelés: 


4. Kerstin Gier: Az álmok harmadik könyve

Kerstin ​Gier nagy sikerű trilógiájának grandiózus befejező része.
„A sok különböző ajtó és a lágy fény akár derűs és békés hangulatot is teremthetett volna a folyosón, de nem így történt. A síri csendben mintha valaki folyton hallgatózott volna, és képtelenség volt kideríteni, vajon honnan jön a fény. Mégis szerettem ezt a helyet, és a gondolatot, hogy minden ajtó mögött egy másik lélek álmodik éppen, és hogy ez a labirintus az összes embert összeköti a világon. Mágikus hely volt, titokzatos és veszélyes…”
Március van, Londonba lassan megérkezik a tavasz, Liv Silber pedig mindjárt három problémával is küzd.
Először is: hazudott Henrynek.
Másodszor: az álmok egyre veszélyesebbek. Arthur olyan titkokra jött rá, amelyek segítségével az álomvilágban borzalmas dolgokat tehet. Feltétlenül meg kell állítani.
Harmadszor: Liv anyja, Ann, és Grayson apja, Ernest júniusban össze akarnak házasodni. És a gonosz Bokkernek, Grayson nagymamájának nagy tervei vannak a fia esküvőjét illetően, de legalábbis egészen más tervei, mint a menyasszonynak.
Liv alig győzi elhárítani a fenyegető katasztrófák sorát…
Merülj el e csodálatos világban!
Teljesen imádom az egész sorozat, de én még mindig azt tartom, hogy az első rész a legjobb. Kerstin Gier fordulatai, a humora és a szereplői egy tökéletes egyveleget alkotnak, ami egy szuper könyvhöz kell. Imádtam olvasni és nagyon sajnálom, hogy vége lett. Persze volt pár idegesítő dolog, de ez annyira eltörpül, mert én baromira megszerettem ezt a családot és magát a teljes sorozatot. A végével is teljesen kivagyok békülve, semmi ötletem nem volt a titkokra, így nagyon meg tudott lepni.
Csillagos értékelés: 


5. Erin Watt: Megtört herceg


Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét. 

Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe. 
Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa. 
Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást. 
Talán igaza van.


A Papír hercegnőről ide kattintva olvashattok egy értékelést. Az egy hatalmas függővéggel ért véget, így nem is volt kérdés, hogy bizony ezt is muszáj lesz elolvasnom. Kicsit az imádatom alábbhagyott, mert kiborultam. Komolyan mi az istenért kell a Royal családot így imádni? Mintha istenek lennének. Aztán Ella ribancozása. Kedves Ella, ha így viselkedsz ne csodálkozzál, hogy ribancnak tartanak! bőven rászolgál a csaj Na, de szerencsére ezek a problémák később nem idegesítettek így a könyv olvasást ugyanúgy tudtam élvezni, mint az első résznél. A vége pedig hatalmasat ütött és, hogy őszinte legyek baromira számítottam rá, hogy valami ilyen meg fog egyszer történni!
Csillagos értékelés: 


6. R. Kelényi Angelika: Bűnös örömök városa

1610-ben, ​egy borzalmas évet maga mögött hagyva, Fabricius Flóra kénytelen Velencébe utazni. A bűnös örömök városába érve egy ismert és az urak által gyakran látogatott házban találja magát. Vendéglátója nem más, mint a híres kurtizán, megmentőjének édesanyja.
Velence urai hamarosan versengeni kezdenek az ártatlan lány kegyeiért, ám ő csupán egyetlen férfi után vágyakozik, Lorenzo Marianit azonban nem könnyű örökre rabul ejteni.
Flóra úgy dönt, segít neki egy gyilkosság leleplezésében, noha az áldozatot egy cseppet sem szívlelte. 
A szálak a legmagasabb körökbe, a Collegió tagjai közé vezetnek, akik közül a legfiatalabb consiglieri bármit megadna, hogy a szép magyar lányt a magáénak tudhassa. 
Képes lesz-e Flóra ellenállni a gazdagság és a hatalom csábításának?

Imádtam! Már a sorozat első részébe is bele szerettem itt, de ez a rész még tovább fokozta az imádatomat. Hihetetlenül imádom a történelmi regényeket, így ez miatt ez a könyv is hatalmas kedvencemmé vált. Az pedig, hogy mennyi minden történt ebben a részben az egyszerűen fantasztikus volt. Tele volt viccesen romantikus részekkel, amik totálisan megnyertek maguknak. Konkrétan voltak benne olyan részek amiken jó ideig sírva nevettem. Imádom a karaktereket és imádtam Velencéről olvasni, egyszerűen nem volt olyan ami nem tetszett. Nem érdekel, hogy a harmadik rész még nem jelent meg én ezt a sorozat már most kedvencnek jelöltem molyon.
Csillagos értékelés: 



Ennyi is lett volna az e hónapi olvasmánylistám. Hát nem ez volt a legtermékenyebb olvasási hónap, de ezt pótoltam filmekkel és sorozatokkal. A blogposztok sem voltak túlzásban, de egyszerűen semmi ötletem nem volt. Remélem decemberben sokkal több és jobb bejegyzések fognak születni, mert vannak ötleteim, szóval majd meglátjuk... Nagyon fontos még, hogy a Blogprojektunk kezdete egy kicsit csúszik, még pedig holnapra. Nézettek be mindenképp a blogra, mert nagyon jó kis témával érkezünk! :)
Legyen szép decemberetek! xxx





Kezd el hétfőn! | Gyilkosság az Orient expresszen

 

Sziasztok! :)
A Kezd el hétfőn egy hét indító rovatnak indult a blog kezdetén. Mára már ezek a bejegyzések eléggé megritkultak a blogon, pedig még mindig jó ötletnek tartom. A megalakulása ezeknek a bejegyzéseknek mindössze annyi, hogy szerintem kell valami plusz amitől jól indul a hetünk. Ezekben a bejegyzésekben mindig olyan könyveket szeretnék ajánlani, amiket nagyon szerettem és amik feltudják dobni a kedvünket egy kedvtelen napon, például egy pocsék hétfőn, amikor a szeretett hétvége véget ér és minden kezdődik újra. 

A mai kedvhozó könyv pedig nem más, mint Agatha Christie-től a Gyilkosság az Orient expresszen. Múlt héten olvastam ki a könyvet és rögtön pár nappal utána már a moziban is megnéztem a filmet. 

A Könyvről: 
Néhány ​óra múlva felébredt, vagyis inkább felriadt. 

Tudta, hogy mi ébresztette fel: egy hangos nyögés, szinte kiáltás, valahonnan egészen közelről. És a következő pillanatban harsányan megszólalt egy csengő. 

Poirot felült, és meggyújtotta a lámpát. Most vette észre, hogy a vonat áll. Valószínűleg egy állomás. 

A kiáltás megijesztette. Emlékezett rá, hogy a szomszéd fülke Ratchetté. Felkelt, és kinyitotta az ajtót, éppen akkor, amikor a kalauz végigsietett a folyosón, és bekopogott Ratchett ajtaján. Poirot résnyire nyitva hagyta az ajtót, és figyelt. A kalauz még egyszer kopogtatott. Megszólalt egy csengő, és egy távoli fülke ajtaja fölött kigyulladt egy lámpa. A kalauz hátrapillantott. Ebben a másodpercben megszólalt egy hang a szomszéd fülkében franciául: 

Semmi baj. Tévedtem. 

Rendben van, monsieur. 

A kalauz elsietett, és bekopogott azon az ajtón, amely fölött égett a lámpa. 

Poirot megkönnyebbült szívvel visszabújt az ágyba, és eloltotta a villanyt. De előbb még megnézte az óráját. Nulla óra harminchét perc volt.

1934-ben jelent meg a Hercule Poirot sorozat 10. részeként. Én már nagyon régóta szerettem volna elolvasni, de valahogy csak most ütemeztem be az olvasását. Miután elolvastam csak az járt a fejemben, hogy Lehet egy Agatha Christie könyv rossz? Hát szerintem nem. 
Egyszerűen imádtam! Magában az alapötlet egyszerűen zseniális. Egyetlen vonat, egy gyilkosság és 12 gyanúsított. Poirot újra lenyűgözött, már meg sem lepődök, hogy semmilyen összefüggés nem kerüli el a figyelmét. 


,,– Bocsásson meg, monsieur Poirot, de nem egészen értem magát.

– Én sem értem magamat – mondta Poirot."

Egy tökéletesen felépített könyvet olvastam el, ahol minden szál alaposan össze volt kuszálva. A szereplőket is sikerült eléggé megkedvelnem. Eddig minden Agatha Christie könyv szereplő között azt éreztem, hogy mindenhol ugyanezek a karakterek vannak csak más-más nevekkel. Itt ezt szerencsére nem éreztem. A szereplők is egytől egyig jól felépítettek voltak és tetszettek a háttér-történeteik. 
Egész biztos, hogy bőven tartogatott a regény meglepetéseket és csak úgy olvastatja magát az olvasóval. Nem lesz kedvetek letenni, mert annyira izgalmas. 
A végére pedig egy hatalmas ütést mér ránk az írónő mert a könyv csattanója egyszerűen hihetetlen! 


– Azt hiszem, hogy az ok eléggé szembeszökő, monsieur Poirot. 

– Az én szemembe nem szökött, mademoiselle.

A filmről:

A filmre már csak azért is elakartam menni, mert az egyik kedvenc színészem (Johnny Depp) játszik benne. A film kezdése már rögtön megnyerő, vannak benne poénos részek és szép a helyszín. Ezek a film végéig is megmaradtak. Magában Hercule Poirot szerintem kicsit furcsa volt, mármint én nem igazán pont így képzeltem el. 
Az események viszont teljesen olyanok, mint a könyvben. Úgy gondolom, hogy nagyon jól tartották magukat a könyvbéli eseményekhez. Bár nem izgultam végig úgy a filmet, mint a könyvet, de ettől még ezt is ugyanúgy tudtam szeretni, mint azok akik nem tudták mi lesz a vége.  Elég szórakoztató volt, ahogy a mellettünk ülő pár azt találgatta, hogy na vajon ki is a gyilkos, kis naivok.
A film vége szerintem egy kicsit túl lett dramatizálva, nem értem miért akarnak a rendezők mindig ennyire rámenni a drámára és a túlzásra. Ezt az egy kis negatívumot leszámítva a film nagyon tetszett. Persze azért a könyv jobb volt, mint a film.

Összeségben azért is tartom egy teljesen pozitív hét indító könyvnek, mert a cselekmény folyamatosan pörög és tele van fordulatokkal. Nem akarja letenni az olvasó, mert annyira izgalmas. Szerintem kortól nemtől függetlenül ez mindenkinek csak egy jó könyv lehet.
Ha pedig elolvastátok, vagy nem szeretnétek elolvasni, akkor mindenképp nézzétek meg a filmet amíg még adják a mozikban! :)

Szép hetet mindenkinek! xxx


(képek forrása: google)

Rapid book tag

Sziasztok! :)
A mai bejegyzésben egy újabb book tag-et fogok kitölteni. Először is köszönöm szépen a kihívást Fruzsinak a Könyvimádat felsőfokon blogról. Az én kihívottam Beatrice a Molybirodalom blogról. Ha még nem töltötted ki és van kedved hozzá, készítsd el te is a bejegyzést :)

1. Puha vagy kemény táblás könyv?
Sokkal jobban szeretem a kemény táblásat, de viszont a puha borító sokkal pénztárca barátabb így nekem több a puha borítós könyvem.

2. Online vagy könyvesbolti vásárlás?
Sajnos, mivel külföldre nem minden webshop szállít, a helyi könyvesboltok pedig nem túl tökéletesek, ezért nem sokat vásárolok online. Leginkább csak akkor, ha előrendelésről van szó. A könyvesbolti vásárlást viszont amúgy is jobban szeretem. Jobban körül lehet nézni, válogatni és bele is lehet olvasni a könyvekbe.

3. Trilógiák vagy sorozatok?
Is-is. Nekem teljesen mindegy :D

4. Hősök vagy rossz fiúk?
Rossz fiúk mindenképp. Erre nálam a fő példa a Fennmaradottak krónikái. Kinek kéne egy herceg, ha ott egy orrgyilkos?

5. Melyik az az egy könyv, amit mindenkivel elolvastatnál?
Ilyen nagyon sok van, de talán a Bright Side. Kate pozitivitása szerintem egyszerűen fantasztikus és bőven tanulhatnánk tőle.

6. Ajánlj egy alul értékelt könyvet
John Greentől a Papírvárosok. Ez a második kedvenc könyvem John Greentől (az Alaska nyomában az első). Én egyszerűen szeretem ezt a regényt, de amióta molyozom, azóta majdnem mindig csak rossz értékelést olvastam róla. 

Melyik volt az utolsó könyv, amit befejeztél?
Baráth Viktória: Első tánc. Ide kattintva megtalálhatjátok az értékelésem.

Melyik volt az utolsó könyv, amit megvettél?
Nagyon-nagyon rég vettem már magamnak könyvet. Utoljára az Idő vándorait vettem, mert azóta csak kaptam és már az is régen volt. Az egyetlen ok ami miatt nem vettem új könyvet az mindössze annyi, hogy várok jó pár megjelenésre.

Mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha használtál könyvjelzőnek?
Talán a zsebkendő.

Használt könyvek: Igen vagy nem?
Attól függ, hogy mennyire használtak.

11. Karakterek vagy cselekmény?
Nekem is ugyanúgy mindkettő, mint Fruzsinak. Egyik sem megy a másik nélkül.

12. Hosszú vagy rövid könyvek?
Hangulattól függ, én inkább a közepes hosszút szeretem.

13. Hosszú vagy rövid fejezetek?
Inkább a hosszúak, de ez szintén könyv és hangulat függő.

14. Nevezd meg az első három könyvet, ami eszedbe jut!
Sarah J. Maas: Az orgyilkos pengéje és más történetek, John Green: Alaska nyomában és Kerstin Gier: Silber. 

15. Mik azok a könyvek, amik megnevetettnek vagy megsiratnak.
Életem legsiratósabb könyve a Harry Potter 5. Vicces könyv pedig rengeteg van, de legyen mondjuk a teljes Luxen sorozat. 

16. A mi világunk vagy a kitalált világok?
Ha valami nagyon jól megy az életemben akkor egyáltalán nem vágyakozom sehova. Azonban vannak azok a napok, amikor legszívesebben kedvem lenne elbújni a takaró alá egy jó könyvvel. Afféle book on, world off szerűen. 

17. Ítélsz könyvet a borító alapján?
Nem.


Ennyi is lett volna a mai bejegyzés. Ha kedvet kaptatok a book tag-hez, akkor nyugodtan készítsétek el ti is :) 
Hamarosan újabb bejegyzéssel jövök! xxx




Popular Posts