Különlegességek | Blogprojekt #5


Sziasztok!
A blogprojekt utolsó napját még mindig Könyvmolyképző-s témával zárjuk. Az első napon bemutatott kedvenceinktől, egészen a kevésbé szeretett könyveken át, ma megérkeztünk azokhoz a könyvekhez, amik különlegesek voltak számunkra. 
Konkrétan nem tudom rendesen bekategorizálni a könyveket, hogy mi miatt kerültek fel a listára, de van bennünk valami amitől nekem egy különleges olvasási élményt nyújtottak. A  már jól megszokott hármas listával készültem, mert úgy gondolom erre a három könyvre illik rá leginkább a különleges jelző. 

Maria V. Snyder: Méregtan
*tumblr*
Merénylet, ​mágia, megpróbáltatások…
A koporsószerű sötétbe zárva nincs körülöttem az égvilágon semmi, ami elterelhetné figyelmemet az emlékeimről. Megöltem Reyadot. Megérdemelte a halált – ám a törvény szerint a tettemért én is halált érdemlek. Ixiában a gyilkosságért kivégzés jár. S most már csak a hóhér kötelére várok.
Ám ugyanaz a törvény, amely ítélettel sújt, akár meg is mentheti az életemet. Ixia ételkóstolója, akit arra választottak ki, hogy a Parancsnok egészségét a mérgezett ételektől megóvja, immár holtan hever. A törvény pedig kimondja, hogy a soron következő halálbüntetésre ítélt fogolynak – vagyis nekem – fel kell ajánlani a tisztséget.
Sosem akartam elolvasni ezt a könyvet. Annyiszor szembe jött velem a borítója és én valami gagyi dologra számítottam. Aztán egyszer csak bekattant valami és kivettem a könyvtárból. A könyv teljesen megvett magának. Imádtam és alig tudtam letenni. A történet maga baromi jó, egyedi, és minden alaposan ki van dolgozva. A szereplők hatalmas kedvenceim lettek. Magában vannak a történetben megdöbbentő részek, amellyel nagyon is kitűnik a többi Vörös Pöttyös közül. Ez a könyv egy nagyon nagy kedvencem lett, amitől igazán meglepő, hogy mennyire nem is akartam régen elolvasni. Már csak azt sajnálom, hogy fennakadások vannak a történet folytatása miatt. Egy biztos ez a könyv biztosan egy igazi fura élmény volt, de annál pozitívabb.


Kerstin Gier: Időtlen szerelem trilógia
ruby red, kerstin gier, and saphirblau kép
*weheartit*
Olykor tényleg nagy terhet jelent egy rejtélyekkel teli családban élni. A 16 éves Gwendolyn legalábbis meg van győződve erről. Amíg egy napon egyszerre – mint derült égből a villámcsapás – a 19. és 20. század fordulóján nem találja magát, és világossá nem válik számára, hogy ő maga a legnagyobb rejtély a családban. Amit viszont még csak nem is sejt: az időutazások alatt kerülendő a szerelem. Mert ettől aztán tényleg a feje tetejére áll minden! 
Kerstin Gier bestseller-szerző utánozhatatlan érzékkel kelti életre a legcsodálatosabb érzést a világon! 
Éld át te is Gideon és Gwen kalandjait, akik szerelmükkel áttörnek az idő korlátain!


A Silber után rájöttem 2016-ban, hogy bizony Kerstin Gier egy zseni. Így került kezembe a másik trilógiája is. Imádom az időutazós történeteket, pedig szerintem nincs sok belőle. Az egész történet szerintem baromi jó hangulatú, humoros és izgalmas. Én baromira emlékszem rá, hogy milyen jó is volt olvasni. Magában az életem egyik nagyon jó időszakában olvastam így nem is csoda, hogy maga a könyv is ennyire tetszett. Plusz pont, hogy sokszor éreztem, hogy Gwen akár a szívemből is szólhatott volna.


Jay Asher: Tizenhárom okom volt...
*tumblr*
Hiába mondod a jövőnek, hogy STOP. 
Nincs REWIND gomb, nem tudod visszatekerni a múltat. 
Az egyetlen mód, hogy megtudd a titkot, …ha megnyomod a PLAY-t.

Clay Jensen semmit sem akar tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt – gondolta –, magával kellett volna vinnie a titkát. 
Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ő neve is elhangzik a kazettán és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. 
Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat… 
…és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét.

Már írtam egy bejegyzést a könyvről, szóval szerintem nem titok, hogy én szerettem ezt a könyvet. Így 17 éves fejjel átgondolva már kicsit abszurdnak tartom, hogy valaki ennyi ok miatt legyen öngyilkos, de mikor olvastam akkor tetszett. Magában a történet felépítése nekem nagyon nagy kedvenc, mert a hét kazetta ötlete szerintem zseniális. Számomra még azért is nagyon különleges, mert ez volt az első kedvenc könyvem a kiadótól. Egy este alatt kiolvastam, így garantáltan mondhatom róla, hogy letehetetlen.


A Blogprojekt további résztvevői:
Libellum

Remélem tetszettek a bejegyzéseink. A következő hónapban egy újabb témával jövünk! xxx


Amiket nem szerettem... | Blogprojekt #5


Sziasztok!
A tegnapi kedvenceim bemutatása után, most azok a KMK-s könyvek lesznek a középpontban, amiket nem szerettem. Úgy gondolom, hogy minden könyvmoly tudja, hogy nem lehet minden könyv jó. Legalábbis nem szeretheti mindenki ugyanazt. Bár nagyon sok kedvencemet ennek a kiadónak köszönhetem, mégis vannak olyanok, amiknek az olvasását nagyon megbántam.

Colleen Hoover, Tarryn Fisher: Soha, de soha
*weheartit*
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts! 
Jó barátok voltak, amióta csak megtanultak járni. 
Ma délelőtt óta vadidegenek. 
A fiú bármit megtesz, hogy emlékezzen. A lány bármit megtesz, hogy felejtsen. 


Számomra teljesen felfoghatatlan mit szeretnek ezen a könyvön annyira. Számomra egyszerűen pocsék. Minimális jó részek vannak benne a nagy titokzatosságnak hála, de ennyi. Úgy érzem, hogy a szereplők idegesítőek, a történet pedig egy nagy zagyvaság. Én nagyon azt hittem, hogy ez egy jó könyv lesz. Már a cím is teljesen kedvenc, de a tartalma az számomra értékelhetetlen. Sőt még a második részt is elolvastam, hátha tud adni valamit jobbat, de esküszöm, hogy az még rosszabb volt. Már szerencsére alig emlékszek rá, mert minden erőmmel igyekeztem elfelejteni ezt az olvasási élményt. 

Huntley Fitzpatrick: Életem a szomszédban
*weheartit*
Garrették megtestesítenek mindent, ami Reedékre nem jellemző. Hangosak, rendetlenek, szeretetteljesek. Samantha Reed a magasleséből minden nap azt kívánja, bárcsak egy lenne közülük… egészen addig, amíg egy nyári éjjel Jase Garrett fel nem mászik mellé és meg nem változtat mindent. 
Miközben ők ketten szenvedélyesen egymásba szeretnek az első szerelem minden ügyetlenségén és nagyszerűségén át botladozva, Jase családja befogadja Samanthat még ha ő titkolja is Jase-t a saját családja előtt. Ekkor valami elképzelhetetlen történik, és Samantha lába alól kicsúszik a talaj. Hirtelen egy lehetetlen döntés elé állítja a sors. Melyik tökéletes család fogja megmenteni őt? Vagy talán itt az ideje, hogy saját magát mentse meg? 

Tulajdonképpen ez a könyv miről is szólt? Mert számomra nem szólt semmiről. Szintén nagyon sokan szeretik, a molyon a százalékolás is jó. Én pedig már ha rágondolok, attól kiborulok. Magában  még a 'sztoritól' is jobban utáltam a szereplőket. Az összes szereplő számomra idegesítő és szerencsétlen volt. Időpocsékolásnak tartom az elolvasását, mert ha már egy könnyed témára vágytok, akkor ennél százszorta jobbakat tudtok találni. Ezt a könyvet pedig meg is vettem, szóval még pénz pocsékolásnak is tartom.

Molly McAdams: Főnix
*saját*
Cassidy ​Jameson, miután hatéves korában elvesztette apját, egyetlen férfiban képes megbízni: legjobb barátjában, Tylerben. Nem csoda, hogy amikor a fiú más városba megy egyetemre, Cassi vele tart. Azt azonban álmában sem gondolja, hogy beleszeret új szobatársukba, Gage-be, az észveszejtően helyes texasi srácba. Hogy hol itt a bökkenő? Tyler és Gage unokatestvérek. 

Gage Carson alig várja, hogy összeköltözzön unokatestvérével, Tylerrel. Azt sem bánja, hogy Ty nem egyedül szeretne beköltözni, hanem a titokzatos barátjával, akiről Gage számtalan történetet hallott… egészen addig, amíg a világ leggyönyörűbb lánya ki nem pattan az unokatestvére Jeepjéből. Van valami Cassiben, ami olyan hatást gyakorol Gage-re, hogy úgy érzi, mindenét odaadná neki. A gond csak az, hogy Tyler figyelmezteti: még ránézni se nagyon merjen Cassire. 
Bár nem lenne szabad, egy tánc során Cassi és Gage milliméterekre kerül az érintéstől, amire mindketten vágynak. Cassi azonban egy súlyos csapás után Tyler karjaiba menekül, és hamarosan választásra kényszerül: szembenéz múltja démonjaival… vagy felégeti a hidat, amely a Gage-dzsel közös jövő felé vezet.


Ha megszorozzuk a szappanoperákat, klisés YA témákkal, akkor megkapjuk ezt a könyvet. A szörnyű családi helyzetben lévő főszereplő lányt, akit muszáj pátyolgatnia egy fiúnak. Komolyan néha már szórakoztató volt, hogy annyi röhejes dolog történik benne. Ez a könyv minden tekintetben sok, mert tele volt annyi negatív eseménnyel, hogy ettől már teljesen abszurddá válik a történet. Legalább ez egy olyan könyv, amit rajtam kívül mások se szerettek. Úgy, hogy tényleg nem velem van a baj. Szintén csak azt bánom, hogy ez a könyv is ott csücsül a polcomon és csak a helyet foglalja, mert csak arra tudok gondolni, hogy ez egy egyszerűen gáz volt.


Remélem az adott könyv rajongóit nem sértettem meg, de egyszerűen képtelenség, hogy valakinek minden tetszik. Nekem viszont nagyon jól esett kiírni magamból azt a sok negatív dolgot, amelyek ezen könyvek olvasása során felgyülemlettek bennem. Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy ti, hogy álltok a fentebb említett könyvekkel. Olvastátok már valamelyiket?

A Blogprojekt további résztvevői:

Holnap pedig az utolsó bejegyzéssel jövünk, amikben a különleges könyvélményeinket mutatjuk be. xxx


Kedvenc könyveim a Könyvmolyképző kiadótól | Blogprojekt #5

*Lilitől*

Sziasztok! :)
Egy kisebb Blogprojektes szünet után, most újra itt vagyunk egy újabb témával. A projekt már megint  pont jókor jött, mert elég régen volt bejegyzés. Úgy, hogy épp itt volt az ideje újra megtölteni a blogot új tartalmakkal. A havi Blogprojekt pedig erre tökéletes alkalom. Az e havi témánk pedig a Könyvmolyképző kiadó lett. 
A mai napon a KMK-s kedvenceinket szeretnék bemutatni nektek. Aki rendszeresen olvassa a blogom, az szerintem rögtön észre veszi, hogy rengeteg Könyvmolyképző-s könyvet olvasok. Úgy gondolom ez az egyik legprofibb kiadó, mert hatalmas kínálata van. Most pedig a top 3 kedvencemet szeretném bemutatni nektek.

Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara 


A tizenkilenc éves Feyre az erdőben vadászva megöl egy farkast, ám nem sokkal ezután egy másik szörnyeteg bukkan fel, aki jóvátétel gyanánt magával hurcolja egy olyan baljós és mágikus vidékre, amit a lány csak a legendákból ismer. Feyre hamar rájön, hogy fogvatartója valójában nem állat, hanem Tamlin, egyike azoknak a halálos és halhatatlan tündéreknek, akik egykor a világ felett uralkodtak. 

Tamlin birtokán Feyre jéghideg gyűlölete forró szenvedéllyé alakul át, és ez az érzés felperzsel minden olyan hazugságot és figyelmeztetést, amit neki a tündérek csodálatos, ámde veszedelmes világáról korábban mondtak. Azonban a tündérek birodalma felett egyre nő egy ősi, gonosz árnyék és Feyre-nak kell megtalálnia a módját, hogy feltartóztassa… vagy örök pusztulásra ítélje Tamlint és világát. 


Nem tudok nem ódákat zengeni róla. Nekem Sarah J. Maas egy igazi író 'királynőnek' számít, mert amit ő csinál az több, mint zseniális. Az Üvegtrónt is imádom, de nálam az ACOTAR azért nagyobb kedvenc. Már az első részt is imádtam, de ami a második rész alatt történt az valami teljesen más volt. A második rész miatt, az első is egy teljesen más színben tűnt fel előttem.
Ez egy Szépség és a szörnyeteg feldolgozásnak indult, aztán pedig úgy beindultak az események, hogy mostanra már minden megtalálható benne. Feyre a főhősünk, akivel néha voltak nehézkes pillanataim, de alapjáraton szeretem a karakterét. Sarah J. Maas evvel a sorozattal teremtett egy új világot, amelynek tökéletesen megéri a részévé válni.

Böszörményi Gyula: Ambrózy báró esetei



Budapest, ​1896. 

A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész. 

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon. 

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Szintén egy elmondhatatlanul zseniális író tollából született meg a történet, amely tökéletesen vissza adja az 1900-as évek hangulatát. Ettől a sorozattól kezdtem megkedvelni a történelmi regényeket és a krimiket. Ez a sorozat nagyon alaposan fel van építve, nem hiányzik belőle se a romantika, se a humor. Egyszerűen tökéletes.
A füllszöveg elolvasása után én rögtön neki is kezdtem. Szeretem a rejtélyes könyveket, és ez a könyv tele van rejtélyekkel. Ha most visszagondolok minden kegyetlen függővégre, akkor még inkább rájövök, hogy mennyire tönkre tud tenni ez a sorozatot, persze csak a jó értelemben. Számomra hatalmas öröm volt olvasni és remélem, hogy sok ilyen könyvet olvashatok még.

Jennifer L. Armentrout: Luxen 

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.
Aztán a srác megszólalt.
Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.
A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.
Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.
Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…
Őszintén szólva ha csak arra gondolok, hogy én ezt mennyire sokáig nem akartam elolvasni, akkor egy idiótának érzem magam. Régen valamiért meg voltam róla győződve, hogy ez egy rossz könyv. Hát nem volt az.  Ez volt az első igazi kedvenc könyvem a kiadótól. Könnyed, vicces és romantikus. De az a tipikus minden cukiságfaktort kiütő romantika. Számomra ez volt az egyik legjobb könyvélmény, azóta is csak pozitívan tudok vissza gondolni rá. 
A történetünk teljesen klisés, hétköznapi YA sztorinak tűnhet, még is van benne valami plusz amitől kitűnik a többi közül. Számomra a fantasy szál, az események fordulatai és a rengeteg humor teszi igazán élvezhetővé. Ez is egy olyan sorozat, amit bármikor szívesen veszek a kezembe, hogy újra át lapozhassam a kedvenc részeimet. 


A Blogprojekt további résztvevői: 
Holnap újabb KMK-s bejegyzéssel jövünk, még pedig azokkal a könyvekkel, amiket nem szerettünk.
Ha van kedvetek kommentben írjátok le a ti kedvenc könyveitek a kiadótól. Szép estét! xxx


Leiner Laura: Ég veled

forrás: tumblr
Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. 

Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. 

Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.



Kiadás: 2017, L&L

Oldalszám: 432

Moly: 96 %
〰〰〰〰〰〰

Leiner Laura könyvei hatalmas sikernek örvendenek a magyar YA könyvek között, ami egyáltalán nem véletlen. Én a Szent Johanna Gimitől kezdve minden megjelent könyvét olvastam. Azonban ahogy egyre inkább telt az idő, egyre kevésbé vártam az új könyveket. Ettől azonban még továbbra is nagy figyelemmel kísértem végig a munkásságát, és továbbra is olvastam az írónő könyveit. Számomra nem is volt kérdés, hogy az újonnan megjelent Ég veled-et is el fogom olvasni.

Laura maga is jelezte, hogy ez a könyv más lesz mint a többi.
Az Ég veled középpontjában Újvári Hanna áll, akivel egy éve kerekesen felfordult az élet. Ettől kezdve mondhatni monoton napok tették ki az életét, amit most teljesen felkavar, hogy pár iskolatársával a nyári szünetben egy versenyre lettek kiválasztva, még pedig, az Iskolák Országos Versenye címmel ellátott megmérettetésre.

A történet elég nyugisan indul, szerintem könnyű rájönni arra, hogy mi is történt Hannával. Így mindenesetre, egy számomra teljesen mas női főszereplőt kapott a történet. Hanna számomra egy elég problémás karakter, mert egy részről érthető a viselkedése, más részről viszont néhol már sok.
Ha tovább haladunk a történetben és megismerkedünk az Iskolák Országos Versenyével, akkor onnan kezdődik el igazán a történet. Ott van egy rakatnyi szereplő és érezni lehet, hogy itt bizony majd sok minden fog történni.
A karakterek szimpatikusak lettek, kivéve Mátét. Ő nekem valahogy a kezdetektől fogva nem volt szimpi. Lóri a történet legjobb fej karaktere. Tetszik, hogy ő egy igazán jópofa karakter. Bernadettről nem igen tudok sokat mondani, egyenlőre semmi különös véleményem nincs róla, de bízok benne, hogy azért később szórakoztatóbb karakter lesz. Zsombi nem igazán lett a kedvencem, és nagyon szerencsétlennek tartottam. Így inkább ő egy idegesítőbb karakternek mondható. Csenge számomra a legaranyosabb lány, de még ő sem tett semmi különösebbet. Kornélról is ugyan ezt tudom elmondani, hogy nem sok minden derült ki róla. Úgy éreztem picit, hogy ezek a szereplők háttérbe vannak szorítva. Nekem nem igazán sikerül őket megkedvelnem, de nem is voltak zavaróak. Mondhatni csak úgy voltak. A tanárokat viszont nagyon bírtam. Titanilla tanárnő egy hihetetlenül jó poénforrás, és ugyan ez elmondható Kocsis igazgatóra. Az én igazgatóm, az általánosban szeretett mindent posztolni, de az instás kérdésekre való válaszolgatást még ő sem csinálta. Na mindegy, Kocsisnak biztos sok volt az ideje, így közösségi függő lett belőle...


Imádom az írónő humorát, és ez egy olyan dolog, amivel minden könyvet baromira fel tud dobni. Annyiszor nevettem fel hangosan, hogy anyukámék el sem hitték hogy egy könyvön nevetek ennyit. Pedig dehogynem, imádtam a vicces beszólásokat. Számomra ezek nagyban hozzá járultak ahhoz, hogy ez egy jó olvasmány volt.
Volt egy icipici problémám Hannával. Ő állandóan FaceTime-olt és sms-ezett a családjának. Engem már kicsit zavart, hogy folyton csak haza telefonált. Én a jópofa nagyija helyében biztos ráordítottam volna, hogy: - Húzzál mar szocializálódni! De ez nem történt meg, mert ez helyett Hanna folyamatosan telefonált.
A másik problémám az ismétlődésekkel volt. Hanna tökéletesen megfogalmazta, hogy mit gondol a sok közösségiről, de ez elég volt egyszer. Úgy ereztem, hogy sokszor hangzottak el ugyanazok a gondolatok a könyvben.
A romantika szál pedig még eléggé kezdetleges, de azért egy sokkal jobb szintről indult, mint a SzJG-ben Reni es Cortez kapcsolata. Rengeteg aranyos pillanat volt a romantikának hála, amiket én személy szerint nagyon szerettem.
Ahogy haladtam a vége fele, kezdtem egy kicsit úgy érezni, hogy túl komolyan veszik a versenyt. Bár meglehet, hogy én személy szerint iskolával kapcsolatos dolgokon egyáltalán nem tudok idegeskedni, így ez miatt talán ezt nem is tudtam át érezni. Néhol tényleg úgy éreztem magam mintha ez az Éhezők Viadala volna (erre amúgy szintén rengeteg király poén volt a könyvben). 

Remélem a történet alapos kivesézése miatt senki sem gondolja, hogy ez egy rossz könyv volt. Voltak hibái, de ha rossz lett volna, akkor nem olvastam volna el egy nap alatt. Csak úgy olvastatta magát és nagyon jól lehetett vele haladni. Lehet, hogy néhol kiszámítható volt és már nem vagyok akkora rajongással Laura könyvei iránt, de azért ez is tetszett. A könyv humora mindig jókedvre derített, amitől nagyon feldobta az olvasási élményt. Nagyon jól fel volt építve, és rendesen ki volt dolgozva. Tetszettek a gondolatai és jó volt, hogy egy kicsit komolyabb vonalhoz is hozzá nyúlt.


Csillagos értékelés:
Összeségben tetszett, de az egy csillagot viszont muszáj levonnom a már fent említett negatív dolgok miatt. Számomra pedig nem is kérdés, hogy olvassam-e tovább.

Kedvenc idézetek:

,,– Én is jövök. Ha nem csúszik bele a Sound idejébe. Mert oda mennék csapatni – közölte Lóránt.''

,,– Lóri! Te mit tudsz az asztronómiáról? – nézett fel Zsombi, amikor Lóránt visszaért a tányérjával, amire szedett még párolt zöldborsót.
– Bak vagyok – felelte.''

,,– Apu, nem akarlak feltartani, később jelentkezem – néztem a kijelzőmre.
– Ugyan, úgyis megbukik – sóhajtotta.''

,,– Te hogyhogy jössz? – kérdezte Marci Kornéltól, furcsán nézve a négy fiú közül enyhén kilógó kajakosra.
– Mit is mondhatnék? – tárta szét a karját Kornél, és közben megállapodott a tekintete rajtam, majd mélyen a szemembe nézett. – Érdekel az ornitológia – szólt, én pedig állva a szemkontaktust, mosolyogva bólintottam.
– Milyen szépen fejezed ki magad – szólt neki Marci, mire Kornél felvont szemöldökkel fordult felé, belőlem pedig kitört a nevetés.''

Kinek ajánlom? Minden Leiner Laura rajongónak és azoknak, akik szórakoztató könyvre vágynak, amiben humorból egyáltalán nincs hiány.



Újévi Fogadalmak Book Tag




Sziasztok!
Az előző rövidke bejegyzésben már összefoglaltam 2017-et. Ilyen szempontból pont jókor jött a kihívás Beatrice jóvoltából (köszönöm!), akinek a bejegyzését ide kattintva elolvashatjátok. Az én kihívottaim Fruzsi és Peetagey. Ha van kedvetek és időtök, akkor készítsétek el :)

1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle
King! Pár oldalt olvastam tőle, de az még koránt sem számít nagy olvasásnak. Nagyon szomorú vagyok, hogy az Az-t ijesztőnek találtam. Ettől még azonban nem adtam fel a reményt, bízom benne, hogy ha majd sok időm lesz, akkor egy igazán hosszú Stephen King regényt is végre el fogok olvasni.

2. Egy könyv, amit mindenképp szeretnél elolvasni
Boldog lennék, ha csak egy könyv lenne a TBR listámon. Ha viszont a komfortzónámon kívül kell döntenem, akkor a Szolgálólány meséje mindenképp egy olyan könyv, amit el szeretnék olvasni.


3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni
George Orwell: 1984. Nagyon kíváncsi vagyok rá, mert fogalmam sincs mit várjak a könyvtől. Nem tudom mikor fogom elolvasni, nem tudom mennyire fog tetszeni, de mindenesetre nagyon kíváncsi vagyok rá.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni
Semmi. Túl rövid az élet és túl sok a jó könyv. Örülök ha az új könyveket győzöm, nem még az újraolvasásokat.

5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre.
Nekem igazából nincs várólistám, mert a saját könyveimet mindig rögtön kiolvasom. A könyvek, amik várólistásak nálam azok ebookon vannak, vagy könyvtárból veszem ki őket. Az Álom luxuskivitelt is a könyvtárból akarom kivenni, már ezer éve, de még mindig nem fogtam a kezembe és el sem olvastam. Pedig iszonyat kíváncsi vagyok rá, mert a filmet imádom. Jó lenne idén már tényleg elolvasni.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél
Ezt már el is kezdtem, de még csak az elején vagyok. Ez pedig nem más, mint Sarah J. Maas: Viharok birodalma.


7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél
A nagy Colleen Hoover imádatot én eddig csak egy könyv erejéig értettem meg, szóval mindenképp szeretnék az írónőtől még olvasni. Az It Ends with Us pedig nagyon is kívánságlistás.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén
Minden, mint már fentebb említettem én mindig először a saját könyveimet olvasom el. 

9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2018-ban fogsz
Reményeim szerint a Tündérkrónikák. Bár még nem kezdtem el és kellemetlen lenne, ha aztán nem is tetszene, de bízok benne, hogy jó. Ha elkezdem és tetszeni fog akkor azt még 2018-ban fejezem is be.

10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz fejezni
Csak úgy, mint Beatrice, én is a Sulijegyzetek sorozatot mondom. Nemrég jött ki az utolsó rész és bár nekem még nincs meg, az csak egy apró szépséghiba. A karácsonyra kapott könyvutalványok közül biztosan megfogom venni a Szívkeringőt. 

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén olvasni?
Nem tervezek előre. Ha időm engedi olvasni szeretnék minél több könyvet, de ez mellett nem akarom elhanyagolni a valódi életet sem.

12. Bármilyen egyéb célkitűzés?
Ez olvasási vagy egyéb téren? Mindenesetre nem tudom, én is szeretnék többet olvasni angolul.  Szeretném a blogot jobbnál jobb bejegyzésekkel gazdagítani és megtalálni a tökéletes témát. Amúgy pedig szeretnék többet figyelni a sulira és nyitottnak lenni az új dolgokra.

Ennyi is lett volna a tag. Őszintén ez a tag nagyon jókor jött, mert jelenleg egy értékelést sem tudnék hozni, mert a már említett nagyon vastag Empire of Storms-t olvasom még egy ideig. Így viszont ennek a tag-nek hála nem kell bejegyzés nélkül hagynom a blogot. 

Remélem tetszett nektek, és mindenkinek szép napot kívánok! xxx 





Ilyen volt 2017


Sziasztok, és boldog új évet kívánok mindenkinek! :)

A tavalyi év kezdetére tökéletesen emlékszem, még is olyan távolinak tűnik mintha meg se történt volna. 

Hihetetlenül gyorsan el telt ez az év, és ha végig gondolom, akkor nagyon nehéz feldolgozni, hogy milyen hamar véget is ért. A 2017-es bejegyzéssel újév napján szerettem volna indítani, de hát ha az ember elmegy szilveszterkor bulizni, akkor kell egy kis idő míg kipiheni magát. Szóval szerintem nagyon királyul indítottam az új évet, és nagyon remélem, hogy egy igazán fantasztikus évnek nézek elébe.

Ebben az évben 111 könyvet sikerült elolvasnom, amiket hónapokra lebontva a #havilezárás címke alatt megtalálhattok. Ezek miatt a bejegyzések miatt nem is szeretném külön felsorolni a kedvenceimet, mert azokban a posztokban minden benne van. Legyen elég annyi, hogy rengeteg fantasztikus könyvet olvastam, és bár voltak ott rosszak is, szerencsére nem volt belőlük olyan sok.

A blog állandó bejegyzései ezek a havi lezárások, de el kell, hogy mondjam, hogy ezek kezdetben elég pocsék bejegyzések voltak. Amivel megérkeztünk most egy olyan témához, amin biztosan szeretnék változtatni 2018-ban. Már a blogról rengeteg olyan rossz bejegyzést letöröltem, amiket én nagyon szörnyűnek tartottam. Azonban a havi olvasásokat egyszerűen nem akartam. Szóval kérlek nézzétek el nekem, hogy koránt sem profi bejegyzések is megtalálhatók a blogon! Nagyon szeretnék fejlődni a blog írás terén, mert tudom, hogy még bőven rám fér. A jövőben igyekszem csak olyan bejegyzéseket kiadni a kezeim közül, amikkel száz százalékig megvagyok elégedve. 

Ebben az évben nyáron elkezdődött a Blogprojekt is, amelyet több bloggerrel kezdtünk el. Ez mindössze arról szól, hogy minden hónapban kiválasztunk egy témát, amiről három napon át hozzuk a bejegyzéseket. Én nagyon szerettem ezeket írni, mert láttam benne a kihívást. Ezeket a bejegyzéseket pedig a #blogprojekt címke alatt találjátok meg.

A blog külsejével viszont még mindig nem vagyok teljes mértékben megelégedve. Iszonyatosan várom már a pillanatot, mikor fog úgy kinézni minden, hogy igazán tetszik. Addig is igyekszem keresni, és reménykedek, hogy megtalálom a tökéletes témát, vagy pedig valahogy megtanulom a HTML szerkesztést.


Ha a blogos, könyves témát lezártam, akkor szeretném elmondani az személyes véleményemet 2018-ról. Sosem teszek fogalmakat. Úgy gondolom, hogy ha változtatni akarsz magadon akkor ahhoz nem kell új évnek lennie. Nem hiszek az új év, új én klisében. Én mindössze csak szeretnék nyitottnak lenni, pozitívan állni a dolgokhoz és mindenben meglátni a jót. Rengetegszer veszem észre magamon, hogy nagyon negatív vagyok és már régóta igyekszem, hogy ez ne így legyen. A célom mindössze csak annyi életem további részére, hogy ne érdekeljenek mit gondolnak rólam mások, csak olyan emberek legyenek körülöttem, akik nem húznak le és tényleg kellennek az életembe. Meg még azért annyi, hogy szeretnék kicsit jobban és többet tanulni a sulira.
Összeségben 2017 egy igazán jó év volt és ha végig gondolom mik történtek velem, merre jártam és, hogy persze milyen könyveket olvastam, akkor csak hatalmas hálával tudok visszagondolni az évre.

Remélem, hogy ez egy remek év lesz, olvasási célkitűzésem nincsen, amikor csak időm engedi olvasni szeretnék és majd meglátjuk mi lesz. Igyekszem csak profi bejegyzésekkel jönni és szeretném, ha egy kicsit kreatívabb bejegyzéseim is lennének...

Szóval még egyszer kívánok mindenkinek: Békés, boldog új évet! Ha van kedvetek kommentben írjátok le, hogy telt a szilveszter :)
És még annyi, hogy sose féljetek és bátran lépjetek ki a komfortzónátokból! xxx




Decemberi olvasmányaim

forrás:weheartit

Boldog új évet mindenkinek! :)
Először is hihetetlen, hogy már január és 2018 van. Azonban a decemberi olvasmányaim összege még kimaradt, így itt volt az ideje hoznom ezt a posztot. A december egy  nem igazán olvasós hónap volt, de még csak nem is filmes vagy sorozatos. Tulajdonképpen nem is értem minek a hónapja volt. Az e havi olvasmánylista koránt sem túl hosszú, de sikerült két igazán kedvencnek mondható könyvet elolvasnom. 

1. Richelle Mead: Ragyogó udvar

A The Glittering Court – Ragyogó Udvar Osfrid előkelő palotáitól Adoria aranyporán és vadregényes erdein keresztül mutatja be Adelaide életét: az osfridi grófnő komornája személyazonosságát ellopva megszökik előre elrendezett házassága elől, hogy új életet kezdjen Adoriában, az Új világban. Ehhez pedig be kell iratkoznia a Ragyogó Udvarba. 
Az Udvar egyszerre iskola és üzleti vállalkozás: szegény lányokból előkelő hölgyeket faragnak, hogy tehetős, hatalommal bíró férjet foghassanak maguknak az Új világban. Adelaide számára természetesen semmiféle kihívást nem tartogat a tananyag. Tanulmányai során összebarátkozik a tűzről pattant hajdani mosónővel, Tamsinnel, valamint a gyönyörű sirminicai menekülttel, Mirával. Csupán egyetlen ember jön rá, ki is valójában Adelaide: a ravasz Cedric Thorn, a Ragyogó Udvar gazdag tulajdonosának fia. 
Adelaide rádöbben, hogy Cedric is sötét titkot rejteget, és közös tervet szőnek: megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni Adelaide hazugságából. Csakhogy hamarosan bonyodalmak akadnak – először akkor, amikor átkelnek az Osfridet és Adoriát elválasztó veszélyes tengeren, majd később, amikor Adelaide felkelti egy leendő kormányzó figyelmét. 
Ám egyetlen bonyodalom sem bizonyul olyan ijesztőnek, mint az Adelaide és Cedric közötti vonzalom. Ha engednének az érzelmeiknek, botrány törne ki a Ragyog


Én imádom a Vámpírakadémia sorozatot így természetes, hogy az írónő további munkásságára is kíváncsi vagyok. Úgy éreztem, hogy a könyv fele konkrétan semmit nem ér. A főszereplő csaj Adelaide Bailey, de igazából nem ez a neve. Szerintem az egész könyv alatt ki sem derült az igazi keresztneve, ez csak nekem iszonyú fura? A csajszi mindenesetre egy full önző alak, aki szépen mondva tett a nagymamája fejére és elmenekült egy megrendezett házasság elől egy másik megrendezett házasságba. Őszintén ez normális? Szerintem nem. A könyv jó pár része iszonyatosan kiborító volt és alig volt benne jó rész. Kicsit csalódtam az írónőben, mert ez egy koránt sem volt jó könyv. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de ha visszagondolok rá sokkal több negatív dolgot találok benne, mint jót.
Csillagos értékelés:


2. J. L. Armentrout: White hot kiss

Az ​első csók az utolsó lehet.
A tizenhét éves Layla nem vágyik másra, csak normális életre. Szeretne beilleszkedni az iskolában, és rendes randira menni a dögös Zayne-nel, akibe egy örökkévalóság óta bele van zúgva. Az a gond, hogy Zayne úgy bánik Laylával, akár a kishúgával – ráadásul a lány élete csöppet sem normális. Layla félig démon, félig gorgó, és olyan képességekkel rendelkezik, mint senki más. És bár Zayne őrző, azaz a gorgók közé tartozik, akiknek feladata a démonok levadászása és az emberek védelme, Layla csókja megölne bárkit, akinek lelke van – beleértve Zayne-t is.
Aztán a lány megismerkedik Rothtal: a tetovált, pokolian szexi démonnal, aki azt állítja, hogy minden titkát ismeri. Layla tudja, hogy távol kéne tartania magát tőle, de nehéz ellenállni a kísértésnek, amikor ezzel a fiúval végre nem akadály a csókolózás. Ha megbízik Rothban, azzal végleg tönkreteheti az esélyeit Zayne-nél, miközben árulónak bélyegezheti az őrzők családja, akik felnevelték. Ám miután Layla egy erőszakos démon-összeesküvés kellős közepén találja magát, az ellenség csókja egyszeriben semmiségnek tűnik a közelgő világvégéhez képest.
Végre egy pozitív élmény, hogy itt nem csalódtam az írónőben, sőt ez még enyhe fogalom volt. Hihetetlenül imádtam ezt a könyvet, a szereplőket és a drága férfi démonunkat. Mit tudnék még mondani, azon kívül, hogy az írónő megint megcsinálta. Fantasztikus a sztori, fantasztikus az írásmód és minden úgy jó, ahogy van. Különösen oda lettem a végéért, ami baromira szomorú volt és romantikus. Tudom, túl nagy romantika rajongó vagyok. Imádtam! Ajánlom mindenkinek, hogy  bátran olvassa el ezt a fantasztikus könyvet, mert egy csoda!
Csillagos értékelés: 



3. Charles Dickens: Karácsonyi ének
Már hoztam egy kedvhozó értékelést róla, amit ide kattintva elolvashattok. 

4. Csók New Yorkban
Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa. 
Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre. 
Hirtelen ötlettől vezérelve a két fiatal egy önsegítő könyv utasításait követve nekivág a városnak. 
Tedd túl magad az exeden 10 egyszerű lépésben! 
Ez a romantikus kaland mindenkit magával ragad, aki képes átérezni az Empire State Building tetején kavargó hópelyhek varázsát, és aki már valaha is elgondolkodott azon, hogy az igaz szerelem nem ott várja-e a check in pult túloldalán.

1 karácsony 
2 megtört szív 
10 egyszerű lépés 
24 óra
Ez egy tipikus limonádé könyv, ami az egyik kedvenc helyemen játszódik. Sajnos nem tudom rá azt mondani, hogy tetszett, mert én ezeket a hirtelen szerelmes könyveket, egyszerűen nem tudom hova tenni. Képtelennek tartom, hogy egy nap alatt valaki miatt ennyi mindenre képes lehetsz, nekem ez túl idilli, és még az én romantika imádatom se terjed ki eddig. Emellett néhol még igazán olyan amatőrnek éreztem. Az alapkoncepció sem olyan rossz, egy önsegítő könyvre van felépítve a történetünk, de az önsegítő könyvekkel magában sem vagyok jóban. Úgy érzem, hogy nem volt olyan rossz, de egyáltalán nem hagy nyomot és simán olyan olvasmánynak tartom, ami nélkül el lennék az életemben.
Csillagos értékelés: 

5. Sarah J. Maas: Köd és harag udvara
Az ömlengésemet értékelésemet ide kattintva megtaláljátok.

Öt könyv, mindössze ennyire futotta decemberben. Hozzá tartozik még, hogy azt a bizonyos Bánk bánt én elkezdtem, de egyszerűen szerintem az életem legborzalmasabb könyv így hát abba is hagytam. A Bánk bán viszont annyira elvette a kedvem az olvasástól, hogy más könyvhöz sem volt kedvem nyúlni, nem, hogy még ahhoz. A Nász és téboly c. könyvet is elkezdtem, ami bár baromi jó, de egyszerűen nagyon kevés időm volt olvasni.
A hónapban viszont a Perzselő csók és a Köd és harag udvara volt a favorit, mert azokat egyszerűen imádtam.

Remélem nektek több olvasással zárult a hónap és, hogy remekül teltek az ünnepek.
Hamarosan újabb bejegyzéssel jövök! xxx


Popular Posts