Decemberi olvasmányaim

art, january, and writing képSziasztok!:)
Először is szeretnék mindenkinek Boldog új évet kívánni, és remélem mindenkinek csodásan teltek az ünnepek.
Én decemberben alig voltam iskolában, mert sajnos megbetegedtem, de nagyon jól elvoltam itthon. Napi szinten megnéztem két filmet, sokat olvastam, szóval tényleg minden úgy volt, ahogyan azt a legjobban szeretem. A december az egyik kedvenc hónapom, de csakis a karácsony miatt. Imádom az ünnepet, hogy végre együtt van a család, és minden olyan nyugis. A szilveszterem is nagyon jól telt, most csak össze ültünk két barátnőmmel, és együtt köszöntöttük az újévet. Most pedig nem is pazarlom tovább a szavakat, nézzük miket olvastam a hónapban.


1. Antoine De Saint-Exupéry: Kis herceg
 
Gyermeknek és felnőtteknek szóló egyetlen mese A kis herceg, a második világháborúban elpusztult s már klasszikusnak számító francia író remekműve. Története úgy indul, mint minden Saint-Exupéry-regény, egy repülőkalanddal, de ezúttal a bonyodalom nem a valóságban, hanem a költői képzelet világában folytatódik. Egy kisfiú jelenik meg a szerencsétlenül járt pilóta mellett a Szahara magányában, egy kisfiú egy másik bolygóról. S vele együtt feltündököl egy másik világ is, melynek embersége, tisztasága és szépsége sajnos már csak a költészet világából való. És Saint-Exupéry úgy beszéli el kis hercege történetét a maga icipi bolygóján, hogy mindnyájan fájdalmasan megáhítjuk azt az igazabb bolygót, s szívünkbe zárjuk az emberségben nagy kis herceget. A világszerte ismert, megrendítően szép mesét a nagy író eredeti színes rajzai díszítik.

Már nagyon régóta szerettem volna elolvasni. Tavaly nyáron pedig megtaláltam a lenti kis 'könyvtárunkban', és azóta várólistás nálam. Nem szeretnék ebbe a történetbe semmit belemagyarázni. Csodás volt, tele volt őszinte, igaz gondolatokkal. Valamilyen szinten biztos vagyok benne, hogy ez a történet mindenkinek mást ad, és ebben pont ez a legjobb.
Csillagos értékelés: 


2. Stephen King: Joyland
 
Joylandben, az attrakciókkal teli észak-karolinai vidámparkban jókedvet és boldogságot árusítanak, legalábbis tulajdonosának üzleti filozófiája szerint. De azt nem reklámozzák, hogy évekkel azelőtt brutálisan megöltek ott egy lányt, akinek a szelleme azóta kísért az elvarázsolt kastélyban. 
Ide érkezik nyári munkára Devin Jones, a magánéleti válsággal küzdő egyetemista. Elhagyta a barátnője, és fogalma sincs, mihez kezdjen az életével. Amikor tudomást szerez Joyland titkáról, nyomozni kezd, hogy kiderítse, vajon ki lehetett a gyilkos. Madame Fortuna, a médium veszélyre figyelmezteti… Csak nem várható újabb, hasonló gyilkosság? És ki lehet a kutyás kisfiú meg a piros sapkás kislány Devin jövőjében? 
Stephen King új regénye a krimi, a kísértethistória és a romantikus fejlődésregény egyéni ötvözete, amely izgalmas cselekményével, remek jellemábrázolásával és a vurstlis világ sajátos nyelvének megidézésével még az író rajongóinak is meglepetést szerez.
 
Elolvastam életem első King könyvét!! Nagyon örülök neki. Tetszett a könyv, bár annyira nem lett a kedvencem. Hiányzott belőle számomra a borzongós, mert bár nem akartam ijesztő könyvet, azért örültem volna, ha egy picit legalább rémisztő. Amúgy tényleg tetszett, érdekes volt, alig vártam, hogy kiderüljön a végkifejlet. Nekem nagyon tetszett az író stílusa is.
Csillagos értékelés: 


3. Vi Keeland és Penelope Ward: Nagyképű öltönyös
 
Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.
A könyv kezdetén még úgy voltam vele, hogy na igenis látszódik mit írt Vi Keeland, később azonban minden összefolyt, és iszonyatosan imádtam. Nagyon sokat nevettem rajta, tele volt egyedi ötletekkel, néhol klisékkel, de engem teljesen megvett. Annyira örültem, hogy végre egy csupa romantikus történetet kapok, semmi konfliktus nélkül. Na később lett konfliktus is, de zseniális megoldása lett, szóval nem számít, egyszerűen imádtam. A végén is nagyon jót nevettem.
Csillagos értékelés: 



4. Vi Keeland: Órákon át kívánlak
 
Cain Westtel egy bárban futottam össze. Észrevette, hogy mogorva tekintettel méregetem, és azt hitte, hogy fel akarom csípni. Amikor csevegni próbált velem, nyomban helyre tettem, és megmondtam neki, hogy egy hazug, csaló és önimádó seggfejnek tartom. 
Ez az elbűvölő külsejű szemétláda ugyanis meghívta vacsorázni a legjobb barátnőmet egy luxusétterembe, és a mézes-mázos szövegével az ágyába csalta – csak azt felejtette el közölni, hogy nős. 
Megérdemelte, hogy úgy lehordjam, de még ennél is több járt volna neki azért, amit tett. 
Különösen akkor kezdett bizseregni a tenyerem, amikor az az elviselhetetlen, önelégült mosoly megjelent azon a tökéletes metszésű arcán, miután kiosztottam. 
Csakhogy később kiderült, hogy nem a megfelelő fickót rohantam le a tirádáimmal. 
Hoppá! 
Megszégyenülten húztam el a bárból, bocsánatkérés nélkül. De túltettem magam a dolgon, mert tudtam, hogy úgysem botlom bele a jóképű idegenbe még egyszer az életben. 
Ebben a hitben ringattam magam… míg másnap reggel be nem mentem az egyetemre. 
Üdvözlöm, West professzor, az új oktatási asszisztense vagyok! Ön alatt fogok dolgozni… persze csak átvitt értelemben. 
Bár nem lehet rossz dolog az sem, ha az előbbi kijelentést szó szerint értelmezzük. West professzor alatt lenni igazán kellemes élmény lehet. 
Szédítően izgalmasnak ígérkezik a mi közös munkánk, professzor úr…
 
Szükségem volt még több Vi Keeland irományra, ez azonban nem igazán nyert meg engem. Egy kicsit unalmasnak találtam, túl sok konfliktussal, és nem éreztem akkora kémiát sem a szereplők között. Persze voltak benne vicces, édes pillanatok, de ez még mindig nem elég ahhoz, hogy a többi nagyon jó könyv nyomába érjen.
Csillagos értékelés: 


5. Mary Ann Shaffer és Annie Barrows: Krumplihéjpite Irodalmi Társaság
 

1946 ​januárjában a Londonban élő Juliet Ashton levelet kap egy ismeretlen férfitól a Csatorna-szigeteki Guernsey-ről. A levél írója elmeséli, miért alakították meg a második világháború alatt, a német megszállás idején a Krumplihéjpite Irodalmi Társaságot, és hogyan segítette a sziget lakóit abban, hogy átvészeljék a háborút. Így kezdődik a szívet melengető, varázslatos kisregény, melyben levélváltásokból, apránként rajzolódik ki előttünk a festői Guernsey-n élők humorral átszőtt, embert próbáló története.
 
Az elején egy kicsit tartottam ettől a történettől, azonban a felétől, egyszerűen csak bele szerettem. Iszonyú különleges, szórakoztató, aranyos olvasmány ez. A második világháború utáni élet levelekkel elmesélve, egy zseniális ötlet. Mikor befejeztem akkor is kijelentettem, hogy pont az ilyen könyvek miatt szeretek olvasni. Zseniális volt.
Csillagos értékelés: 

6. Holly Black: A kegyetlen herceg
 
Persze hogy olyan akarok lenni, mint ők. Gyönyörűek, égi tűzben kovácsolt pengék. Örökké élnek. És Cardan közülük a leglenyűgözőbb. Őt gyűlölöm legjobban. Annyira gyűlölöm, hogy néha még levegőt venni is elfelejtek, amikor őt nézem.
Egy szörnyű reggelen Jude és a nővérei végignézik, ahogy lemészárolják a szüleiket. A félelmetes gyilkos mindhárom lányt elrabolja, és Tündérföldére, a nagykirály udvarába viszi. Jude-ot csúfolják és kínozzák a halandósága miatt, és hamarosan rádöbben, ahhoz, hogy életben maradjon ebben a kiszámíthatatlan, veszélyes új világban, éppolyan okosnak, agyafúrtnak és hamisnak kell lennie, mint maguknak a tündéreknek.
Csakhogy a hatalomhoz vezető lépcsőfokokat sötét árnyak és árulás lengi körbe. Ráadásul szembe kell néznie a dühítő, arrogáns, ám karizmatikus Cardan herceggel. A lehető legóvatosabban kell eljárnia.

Egy idézet miatt olvastam el a könyvet, ami engem kísértetiesen az ACOTAR-ra emlékeztetett. Azonban annyira nem volt az én világom. Mármint csak úgy olvastatta magát a történet, mégis sokszor bosszantó volt. Összességben inkább egy pozitív emlékként tekintek rá, és kíváncsian várom a folytatást.
Csillagos értékelés: 



7. Lily Collins: Unfiltered
 
In ​this groundbreaking debut essay collection, featuring never-before-seen photos, actress Lily Collins—star of Mortal Instruments and the upcoming Rules Don’t Apply—is opening a poignant, honest conversation about the things young women struggle with: body image, self-confidence, relationships, family, dating, and so much more.
For the first time ever, Lily shares her life and her own deepest secrets, underlining that every single one of us experiences pain and heartbreak. We all understand what it’s like to live in the light and in the dark. For Lily, it’s about making it through to the other side, where you love what you see in the mirror and where you embrace yourself just as you are. She's learned that all it takes is one person standing up and saying something for everyone else to realize they’re not alone.
By turns hilarious and heartbreaking, Lily’s honest voice will inspire you to be who you are and say what you feel. It’s time to claim your voice! It’s time to live your life unfiltered.

Ez nem konkrétan decemberi olvasmány, mert már júliusban ezt olvastam a tengerparton. Akkor kb. a feléig jutottam, most pedig befejeztem. Tetszett a könyv sok érdekességet megtudtam Lilyről. Én úgy nem vagyok óriási rajongója a hölgyeménynek, de eléggé szimpatikus. Sok gondolatával nagyon egyet értettem.
Csillagos értékelés: 


8. Colleen Hoover: Túl késő
 
Sloan a poklok poklát is megjárná azokért, akiket szeret.
És meg is teszi, minden egyes nap. Amikor azonban rádöbben, hogy valójában börtönben él a veszélyes, erkölcstelen és züllött Asa Jackson mellett, Sloan kész bármit megtenni azért, hogy szabaduljon szorult helyzetéből. Akár a testi épségét is kockára tenné, aminek senki sem állhat az útjába. Senki, kivéve Cartert.
Asa életében Sloan a legjobb dolog. És Asa szerint Sloan életében ő a legjobb dolog. A lány nem nézi jó szemmel Asa züllött életmódját, pedig a srác szerint, ő csak azt teszi, amit tennie kell, ha mindig egy lépéssel az üzletfelei előtt akar járni. Mindent megtesz annak érdekében is, hogy egy lépéssel Sloan előtt járjon. Senki sem állhat az útjába.
Senki, kivéve Cartert.
Az év legmegrázóbb regénye arról, meddig élhetünk és hogyan szabadulhatunk egy bántalmazó kapcsolatból.
Ismerd meg Sloan példaértékű sorsát!
 
Akartam róla értékelést írni, de túl lusta voltam hozzá.
Annyira vártam, hogy elolvashassam már ezt a könyvet, iszonyatosan megtetszett. Azonban Sloan elég sokszor kiborított, és nekem Asa volt a kedvenc szereplőm. Tudom, hogy rengeteg baj van vele, és egy katasztrófa a srác, de Sloan sokkal rosszabb nála. Mindenre azt mondja, hogy akarata ellenére történt, de közben mondta egyszer is, hogy nem? Sosem állt ki magáért, nem próbálta meg rendesen megbeszélni a dolgokat Asával. Nagyon sokszor megértettem, mert Asa tényleg erőszakos volt, de nem kenheti minden problémáját rá. Megtudta volna oldani egyedül a dolgait, de ő csak Carter-hez menekült. Asa karaktere ezzel szemben iszonyat felépített volt, ő egy őrült zseni, és a végén pedig igazán sajnáltam. Ez a vég is azt jelentette számomra, hogy ez így túl könnyű.
Amennyire azt hittem, hogy szeretni fogom, annyira volt nagyon kiborító is.
Csillagos értékelés: 


9.  Ella Maise: Imádlak, Jason Thorn
 
Az első perctől kezdve odavagyok érte… 
Jason Thorn… a bátyám legjobb gyerekkori barátja. 
Ó, hogy milyen iszonyatosan szerelmes voltam ebbe a fiúba! Ugye milyen romantikus? Ahogy az ember lánya érzi az izgalmas bizsergést, amikor először átéli, amint szárnyra kapnak azok a híres pillangók – és csakis Jason miatt! Csakhogy egyszer véget ér a tündérmese, sárba tiporják az álmaidat, utána pedig biztos, ami biztos, darabokra törik a szívedet is. Ez a fiú pontosan ezt tette velem. 
Miután túljutottunk az álmok sárba tiprásán, ő lett az a srác, akit messze elkerültem. Amikor egy szörnyű tragédia történt a családjában és elköltöztek, én készen álltam arra, hogy mindörökre elfelejtsem. 
Mára igazi filmcsillag lett belőle. Olyan szupersztár, akiért a nők őrjöngő lelkesedéssel rajonganak. Olyan ez, mint egy valóra vált álom, ugye? Szerintem egyáltalán nem. 
Hogy ki vagyok én? Olive, egy újdonsült írónő. Vagyis hát ÉN írtam azt a könyvet, amit filmre visznek, mégpedig Jason főszereplésével! Ezenkívül az internet azzal van tele, hogy én vagyok az a szerencsés lány, akit a szupersztár Jason Thorn hamarosan feleségül vesz. 
Most megint azt gondolod, hogy a világ legmázlistább csaja vagyok? Hát nem. Szó sincs semmi ilyesmiről. 

Ez is egy nagyon gyors olvasás volt. Összességben ez is eléggé tetszett, sokszor nagyon vicces volt, és édes, mégis az a plusz hiányzott. Mármint ez egy olyan történetet, aminek az alapkoncepcióját már elég sokszor olvastam, így kb. már most sem emlékszem sokra belőle :D. De így egy délutános kikapcsolódásnak tökre megteszi.
Csillagos értékelés: 

10. Stephen King: 11/22/63



Image result for Stephen King 11/22/63magyarul
Jake ​Epping kisvárosi angoltanár, jóképű, művelt, harmincas fiatalember. Tüdőrákban haldokló öreg barátja, Al egy napon hajmeresztő titkot oszt meg vele: tudja a módját, hogyan lehet visszamenni a múltba, és némi leleményességgel megváltoztatni a jövőt. Megkéri Jake-et, mivel maga már nem képes rá, hogy előzze meg azt az eseményt, amelytől ő Amerika és a világ romlását datálja: akadályozza meg Lee Harvey Oswaldot Kennedy meggyilkolásában. A múltban tett kirándulásnak van azonban egy hátulütője: amennyiben az időutas hazatér, de aztán újra ellátogat a múltba, „reset” következik be: az eredeti körülmények állnak helyre, a beavatkozás érvényét veszti.
Jake, aki a múltban a George Amberson nevet veszi fel, főpróbát akar tartani. Középiskolája nyomorék öreg pedellusának családját 1958-ban az apa kiirtotta, Jake-George tehát azért megy vissza 2011-ből 1958-ba, a családirtás előtti hetekbe, hogy megmentse a családot. Ekkor veszi kezdetét a rengeteg bonyodalom, amely az új életével jár: szenvedélyes viszony, nagy, komoly szerelem, beteg lelkű, bosszúszomjas férj felbukkanása, gyilkosságok. Jake-George nem tudja eldönteni, áldja-e vagy átkozza Alt, amiért erre a küldetésre rávette, azt azonban az idő előre haladtával egyre biztosabban tudja, hogy a múltban vagy a jövőben szeretne-e élni.
Az év leghosszabb olvasmánya. Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, csupa jó reményt fűztem hozzá. Izgalmasnak tűnt, ötletesnek, és csalódtam. Totál másra számítottam. Annyi felesleges oldal volt benne, annyiszor gondoltam rá, hogy abba hagyom. Végül elolvastam a felétől még talán tetszett is, de amúgy nem.
Csillagos értékelés: 


11. Tehereh Mafi: Ne hazudj
 
A lány, aki képes a puszta érintésével ölni, most a kezében tartja a világ sorsát. 
Juliette és Warner története egy felvillanyozó új részben folytatódik Tahereh Mafi New York Times bestseller Ne érints-sorozatának negyedik részében. 
Juliette Ferrars azt hitte, győzött. Átvette az irányítást a 45-ös szektor fölött, kinevezték Észak-Amerika új főparancsnokának, és maga mellett tudhatja Warnert is. De amikor bekövetkezik a tragédia, szembesülnie kell a sötétséggel, amely egyszerre gyülekezik körülötte és a saját lelkében. 
Kivé válik a viszontagságok során? Képes lesz élni a hatalommal, amely a rendelkezésére áll, és a jó szolgálatába állítani?

 
Már másfél éve vártam erre a könyvre, és most miután elolvastam azt hiszem kijelenthetem, hogy a harmadik rész nyomába sem ér. Egy kicsit sajnálom, hogy nem kaptam meg azt a szintet, amire vártam, de ettől persze még nem mondom, hogy nem tetszett. Mégis csak az egyik kedvenc sorozatomról van szó, de ebben a részben elég sok problémát felfedeztem. Volt egy olyan érzésem, mintha a karakterek visszafejlődtek volna. Hiányzott a vicces, magabiztos, és határozott Aaron. Nem tetszett, hogy nem mondta ki a véleményét, és, hogy ennyire bizonytalan. Kenji humorát se tudtam most annyira szeretni, és Juliette pedig újra az a bizonytalan lány lett, aki hülyeségeket csinál... Csak a végére lett belőle az a karakter, akit a harmadik részben annyira megkedveltem. A könyv eleje még eléggé unalmas volt, de mégis csak úgy faltam az oldalakat, mert kíváncsi voltam mi fog történni. Kicsit úgy érzem mintha a könyv tartalmas lett volna, de mintha mégse szólt volna semmiről. Aztán a végén egy bizonyos rész tényleg nagyon kiborított. Amúgy az utolsó fejezetek zseniálisak lettek. A vége hatalmasat ütött, alig várom a következő részt!
Csillagos értékelés: 

12. Matt Richards és Mark Langthorne: Bohém rapszódia
A könyvről írott értékelésemet ide kattintva találjátok.

13. Oravecz Nóra: Van egy ötletem
 
Hogyan ​lehet sikeres énmárkát építeni az online világban? Van egy ötleted, de nem tudod, miként fogj hozzá a megvalósításhoz? Hogyan érheted el, hogy a neten milliók kövessék a bejegyzéseidet? 
Oravecz Nóra saját tapasztalatai mellett ezúttal a legsikeresebb hazai és nemzetközi bloggerek, illetve véleményvezérek tanácsait is megosztja olvasóival, így a leghitelesebb szakemberektől tudhatjuk meg, 
– miként érhetjük el, hogy emlékezzenek ránk; 
– hogyan alakíthatunk ki elkötelezett követői bázist; 
– mi kell egy pénzügyi szempontból is megtérülő énmárka felépítéséhez. 
A Van egy ötletem kihagyhatatlan azok számára, akiket érdekelnek a közösségimédia-sztárok kulisszatitkai vagy az énmárkaépítés kipróbált és bevált módszerei, de azok számára is nélkülözhetetlen, akiknek van egy ötletük, amit az online világban szeretnének megvalósítani. 
Oravecz Nóra számos sikerkönyv szerzője, a Huffington Post díjazott bloggere. Világszerte tart workshopokat és előadásokat egyebek mellett énmárkaépítés és kapcsolatépítés témákban.

Az első mondata miatt akartam ezt a könyvet. Az első mondat olyan mintha csak rólam szólna. Így nagyon örültem, mikor anya megvette nekem ezt a könyvet karácsonyra.
Összességben tetszett, mégis valamiért ennél azért többre számítottam. Mármint voltak benne tök jó tanácsok, de úgy érzem ez még kevés volt. Én amúgy szeretem az írónő 99 gondolatos könyveit, így ez se volt egy rossz könyv élmény. Nagyon gyorsan haladtam vele, érdekes volt, de mégis valami nekem még hiányzott. Nagyon tetszett viszont, hogy motiváló volt, és bár volt pár rész, ami annyira nem tetszett, mégis egy jó könyvként tekintek rá.
Csillagos értékelés: 


14. J. L. Armentrout: Dermesztő érintés
 
Minden ​érintésnek ára van.
Layla Shaw megpróbálja újjáépíteni darabokra hullott életét – ez nem könnyű feladat egy tizenhét éves lánynak, aki szinte teljesen biztos abban, hogy ennél rosszabbra már nem fordulhatnak a dolgok. Lehetetlenül vonzó legjobb barátja, Zayne reménytelenül elérhetetlen a számára, hiszen Layla csókjának titokzatos ereje kiszívná a lelkét. Az őrzők klánja mindig is megvédte a lányt, ám egyszeriben kiderült róluk, hogy veszélyes titkokat rejtegetnek. És Layla szinte gondolni sem bír Rothra, a pokolian dögös démonhercegre, aki úgy megértette őt, ahogy senki más tudná.
Ám a mélypont néha csupán a kezdet. Layla ereje ugyanis váratlanul változásnak indul, és kínzón csábító ízelítőt kap abból, ami mindig is tiltott volt a számára. Azután, amikor a lány a legkevésbé számít rá, Roth visszatér, és olyan híreket hoz, amik örökre megváltoztathatják Layla világát. A lány végre megkaphatja azt, amire mindig is vágyott, de mivel közben szó szerint elszabadul a pokol, és egyre csak gyűlnek az áldozatok, az ár talán magasabb, mint amit Layla hajlandó megfizetni…

Annyira nagyon vártam már ezt a könyvet. Annyira örültem Roth megjelenésének, az a fiú *-*. Az volt a meglepő, hogy nálam talán most először előfordult az, hogy a másik fiú is eléggé szimpatikus lett. A regény közepén komolyan el is gondolkodtam, hogy hát ezek közül tényleg nem lehet választani. Mindenesetre ez a rész tényleg sokkal inkább Zayne és Layla kapcsolatára összpontosított. A humor még mindig zseniális, iszonyat sokat nevettem rajta. Nagyon gyorsan kiolvastam. A végére pedig újra Roth lett nálam a befutó, és Zayne nevét szinte már el is felejtettem. Nagyon várom a következő részt.
Csillagos értékelés: 

┄┄┄┄┄┄┄┄┄  

Ezt a  14 darab könyvet sikerült elolvasnom decemberben. Volt itt jó pár kedvenc, szóval nagyon boldog vagyok. A hónap érdekessége az volt, hogy három olyan könyvet is elolvastam, aminek két szerzője van.
Csodásan telt a hónapom, remélem nektek is! xxx

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Popular Posts