Sziasztok! :)
Tegnap már írtam Veronica Roth első könyvéről, ma pedig a kedvencét kellett kiválasztanunk. Nekem az egész beavatott sorozat kedvenc, de még is a mai posztban, csak A hűségesről szeretnék írni. Talán ez a legnagyobb favorit.
A bejegyzés Spoilert taralmaz!
A hűséges a trilógia záró kötetének főhelyszíne már nem Chicago. A szereplőink már tudják, hogy a falon túl is van élet, így Trisék egy kisebb csapatban elindulnak a falon túlra.
Ebben a részben már sokkal jobban érezni, hogy Tris és Tobias kapcsolata már mélyebb és komolyabb. Magában az egész könyv sokkal másabb, mint az első kettő. Változott a helyszín, változtak a szereplők és teljesen új dolgok derültek ki.
Veronica Roth még mindig zseniális ötleteket tartogatott és teljesen helyre kerültek a dolgok. Volt azonban egy esemény a közepe felé, ami nekem egyáltalán nem tetszett.
Az új szereplők viszont nagyon illenek a történetbe.
A történet ugyan úgy szórakoztató, izgalmas és fordulatos. Az írónő megint meg csinálta.
A fő csattanó azonban a könyv vége, amitől mindenki ki van akadva. Minden könyvnél vagy filmnél úgy vagyunk vele, hogy a főszereplő úgy sem hal meg, na hát ebbe A beavatott nem tartozik bele. Veronica megölte Trist.
Az előző posztban én említettem, hogy teljes tisztában voltam vele, de ettől még ugyan úgy megdöbbentem. Én tudom, hogy az írók a legnagyobb karakter gyilkosok, de egy főszereplő megölése koránt sem minden napos dolog. Nagyon sokan kiakadtak és én is kiakadtam, sírtam is és dühös voltam, hogy tönkre teszi az én kedvenc párosomat. Azonban attól, hogy mérges voltam, még el kell mondanom, hogy imádtam Tris utolsó fejezetét és minden fejezetet, ami a halála után játszódott. Fantasztikusan jól volt megírva a vége. Ha bele gondolunk, annyira várható volt egy ilyen befejezés, mert ott volt Tris folyamatos önostorozása a szülei halála miatt.
Szóval én tényleg minimálisan haragszom az írónőre, én főleg Calebre haragszok :D Őt nagyon utálom.
A hűségestől teljesen méltó lezárást kaptam és bebizonyítja, hogy nincs mindig szükség Happy Endre. Egyszerűen imádtam az egész sorozat ötletét és a kialakítását. Azért is tűnik ki a többi rész közül, mert ez a legszomorúbb, legromantikusabb és persze a humor sem hiányzik belőle. Egyáltalán nem okozott csalódást. Persze az írónő bebizonyította kegyetlenségét, és dühös rajongók hada szerintem alaposan elintézné őt, mert azért rendesen potyogtak a szereplők az egész trilógián keresztül.
A molyos százalék arányt viszont túl kevésnek tartom, én megértem, hogy haragszik mindenki a végére, de én egyáltalán nem érzem ettől úgy, hogy a könyv kevesebb lenne tartalmilag, szerkezetileg, mint az előzők.
Volt egy hatalmas hiány érzetem utána és jó sokáig tartott mire túl tettem magam a könyvön. A hűséges örök kedvencem marad
Darabjaira hullott a csoportokra épülő társadalom, amelyben Tris Prior hitt korábban: erőszakos cselekmények és hatalmi harcok vezettek a széteséséhez, a túlélők veszteségek és árulások sebeit hordozzák. Tris ezért aztán él a felkínált lehetőséggel, hogy feltérképezze a város általa ismert határain túli világot. Hátha ott, a kerítésen túl megadatik neki és Tobiasnak, hogy elkezdjék egyszerű, közös életüket, amelyet nem terhelnek szövevényes hazugságok, érdek-összefonódások és fájdalmas emlékek.
Az új világ azonban félelmetesebbnek bizonyul, mint amelyet Tris maga mögött hagyott. A korábbi felismerések értelmüket veszítik, veszélyes új igazságok formálják át az embereket, akiket szeretett. Trisnek ismét meg kell vívnia a maga csatáját, hogy megérthesse a bonyolult emberi természetet és önmagát: képtelennél képtelenebb döntéseket kell hoznia a bátorság, a hűség, az áldozatkészség és a szeretet próbatételei során.
Magyar megjelenés: 2014, Ciceró
Oldalszám: 450
Moly: 76 %
A hűséges a trilógia záró kötetének főhelyszíne már nem Chicago. A szereplőink már tudják, hogy a falon túl is van élet, így Trisék egy kisebb csapatban elindulnak a falon túlra.
Ebben a részben már sokkal jobban érezni, hogy Tris és Tobias kapcsolata már mélyebb és komolyabb. Magában az egész könyv sokkal másabb, mint az első kettő. Változott a helyszín, változtak a szereplők és teljesen új dolgok derültek ki.
Veronica Roth még mindig zseniális ötleteket tartogatott és teljesen helyre kerültek a dolgok. Volt azonban egy esemény a közepe felé, ami nekem egyáltalán nem tetszett.
Az új szereplők viszont nagyon illenek a történetbe.
A történet ugyan úgy szórakoztató, izgalmas és fordulatos. Az írónő megint meg csinálta.
A fő csattanó azonban a könyv vége, amitől mindenki ki van akadva. Minden könyvnél vagy filmnél úgy vagyunk vele, hogy a főszereplő úgy sem hal meg, na hát ebbe A beavatott nem tartozik bele. Veronica megölte Trist.
Az előző posztban én említettem, hogy teljes tisztában voltam vele, de ettől még ugyan úgy megdöbbentem. Én tudom, hogy az írók a legnagyobb karakter gyilkosok, de egy főszereplő megölése koránt sem minden napos dolog. Nagyon sokan kiakadtak és én is kiakadtam, sírtam is és dühös voltam, hogy tönkre teszi az én kedvenc párosomat. Azonban attól, hogy mérges voltam, még el kell mondanom, hogy imádtam Tris utolsó fejezetét és minden fejezetet, ami a halála után játszódott. Fantasztikusan jól volt megírva a vége. Ha bele gondolunk, annyira várható volt egy ilyen befejezés, mert ott volt Tris folyamatos önostorozása a szülei halála miatt.
Szóval én tényleg minimálisan haragszom az írónőre, én főleg Calebre haragszok :D Őt nagyon utálom.
A hűségestől teljesen méltó lezárást kaptam és bebizonyítja, hogy nincs mindig szükség Happy Endre. Egyszerűen imádtam az egész sorozat ötletét és a kialakítását. Azért is tűnik ki a többi rész közül, mert ez a legszomorúbb, legromantikusabb és persze a humor sem hiányzik belőle. Egyáltalán nem okozott csalódást. Persze az írónő bebizonyította kegyetlenségét, és dühös rajongók hada szerintem alaposan elintézné őt, mert azért rendesen potyogtak a szereplők az egész trilógián keresztül.
A molyos százalék arányt viszont túl kevésnek tartom, én megértem, hogy haragszik mindenki a végére, de én egyáltalán nem érzem ettől úgy, hogy a könyv kevesebb lenne tartalmilag, szerkezetileg, mint az előzők.
Volt egy hatalmas hiány érzetem utána és jó sokáig tartott mire túl tettem magam a könyvön. A hűséges örök kedvencem marad
Kedvenc idézetek:
,,– Előtted csak csoportos randin voltam, ami többnyire katasztrofálisnak bizonyult. Rendre az lett a vége, hogy Zeke összejött azzal a lánnyal, akivel akart, én meg zavartan és szótlanul üldögéltem egy másikkal, akit korábban valamilyen módon sikerült már megbántanom.
– Szó, mi szó, nem vagy valami kedves – jegyzem meg mosolyogva.
– És ezt épp te mondod.
– Naaaa, én tudok kedves lenni, ha akarok.
– Hmm. – Megkocogtatja a bőrét az álla alatt. – Akkor mondj egy bókot!
– Veszettül jóképű vagy.
Elmosolyodik, fogai megvillannak a sötétben.
– Tetszik nekem ez a „légy kedves” játék.''
..A csoportnélküliek központja – ez az épület számomra mindig is a Műveltek központja marad, akármi történjék is – némán tornyosul a hóban. Egyedül a fénylő ablakok jelzik, hogy tartózkodnak emberek a falai között. Megállok az ajtók előtt és morgok egyet nemtetszésem jeleként.
– Mi az? – kérdezi Peter.
– Utálok itt lenni – mondom.
Beletúr hótól csatakos hajába, hogy ne hulljon a szemébe.
– És akkor most mitévők legyünk? Törjünk be egy ablakot? Keressünk egy hátsó ajtót?
– Én egyszerűen besétálok – válaszolom. – A fia vagyok.''
– Mi az? – kérdezi Peter.
– Utálok itt lenni – mondom.
Beletúr hótól csatakos hajába, hogy ne hulljon a szemébe.
– És akkor most mitévők legyünk? Törjünk be egy ablakot? Keressünk egy hátsó ajtót?
– Én egyszerűen besétálok – válaszolom. – A fia vagyok.''
– Kérlek. Olyanok, mint Négyes Kultusza.
Önkéntelenül elnevetem magam.
– Irigykedsz? Szeretnéd, ha lenne egy Pszichopaták Kultusza, amit a magadénak tudhatsz?
Felszalad a szemöldöke.
– Ha pszichopata lennék, már megöltelek volna, miközben alszol.
– A szemgolyómat pedig minden kétséget kizáróan beraktad volna a gyűjteményedbe.
Önkéntelenül elnevetem magam.
– Irigykedsz? Szeretnéd, ha lenne egy Pszichopaták Kultusza, amit a magadénak tudhatsz?
Felszalad a szemöldöke.
– Ha pszichopata lennék, már megöltelek volna, miközben alszol.
– A szemgolyómat pedig minden kétséget kizáróan beraktad volna a gyűjteményedbe.
,,– Rendben – mondom. – Elmegyek. De egy pillanatig se gondold, hogy valóban elhiszem: a genetikai kódodon kívül másért nem is érdekled.
– Nos. Egy pillanatig se gondold, hogy rajtad kívül más is érdekel.
A tarkómra teszi a kezét és magához húz, hogy az ajkunk összeérjen.''
– Nos. Egy pillanatig se gondold, hogy rajtad kívül más is érdekel.
A tarkómra teszi a kezét és magához húz, hogy az ajkunk összeérjen.''
Az egyik kedvenc részem: 52. fejezet, egész
,,Mikor a teste a hálóba zuhant, csak egy szürke elmosódott foltot láttam. Kihúztam a háló szélére. Kicsi volt a keze és meleg. És aztán ott állt előttem, alacsonyan, vékonyan és egyszerűen, minden tekintetben jelentéktelenként-eltekintve a ténytől, hogy ő ugrott le elsőként. Ő, a Szerencsétlen volt az, aki először vállalkozott az ugrásra. Még én sem bizonyultam ilyen bátornak, annak idején. Olyan szigorú volt a tekintete, annyira átható. Gyönyörűséges.''
Végül pedig pár vicces mém:
Kommentben ha van kedvetek nyugodtan írjátok le a saját véleményetek A hűséges végéről :)
A blogprojekt további résztvevői, akikhez ne felejtsetek el benézni:
Ezennel lezárult az e havi blogprojekt, következő hónapban új témával térünk vissza, és addig sem lesz bejegyzésben hiány! :)
(képek forrása: pinterest, weheartit, google)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése