A március nem igazán az én hónapom volt az emberek tekintetében. Majdnem mindenki kiborított, és az idegeimre ment.
Viszont tök sok időm volt így magamra, és a könyveimre. Sokat olvastam, amire hamarosan rá is térek. Márciusban a Shameless c. sorozatra kattantam rá. Már régóta ismertem, és még régen pár részt meg is néztem belőle, de akkor még egyáltalán nem kötött le úgy, mint most. Aztán a hónap végén egy spontán ötletként levágattam csaknem harminc centit a hajamból, így most egy helyes vállig érő frizurával tengetem a mindennapjaim. Ez életem egyik legjobb döntése volt, mert imádom. Ezenkívül úgy érzem a kreativitásom is rohadt jól működöttöt a hónapban, aminek nagyon örülök.
Ezen kívül azt hiszem nem történt semmi nagyobb, lényegesebb dolog, így szerintem rá is térhetek arra, hogy miket is olvastam ebben a hónapban.
1. Kylie Scott: Taktus
Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte
Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!
Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!
A hónap egyik kedvence. Egyszerűen oda voltam érte. Az egész sztori, és ahogy kezdődik, mind-mind megadják a tökéletes hozzávalókat egy remek olvasmányhoz. Én imádom, ha a dolgok gyorsan történnek, és nem kell ezer évet várni, mire a főszereplő pár összejön. Ha a romantika mellett, még majd megszakadok a nevetéstől, az nálam igazán sokat jelent. Odavagyok a zenészekért, és imádnám ha engem is a jövőben esetleg mondjuk megtalálna egy zenész. Szóval nagyon imádtam ezt a könyvet, minden egyes sorával együtt, még a konfliktussal is. Sok ilyet szeretnék még olvasni.
Csillagos értékelés:
2.Kristen Callihan:Idol
LIBBY
Amikor rátaláltam Killianre, valami elveszett hercegre emlékeztetett, és épp részegen hevert az udvaromon. Az arca, akár egy istené, és pont olyan arrogánsan is viselkedett. Nem volt hajlandó elmenni. Szexi, elbűvölő és egy icipicit mocskos a fantáziája – szép lassan ledönti a falaimat, és én egyre többre vágyom.
Az enyém lehetne, ha lenne hozzá bátorságom. A probléma az, hogy az egész világ őt akarja. Hogyan tartsak meg egy bálványként imádott rocksztárt, amikor mindenki azon mesterkedik, hogy elvegye tőlem?
KILLIAN
A világ egyik legnagyobb rockbandájának énekeseként áloméletet éltem. De egyetlen végzetes döntés elég volt hozzá, hogy mindez a darabjaira hulljon.
Most minden romokban hever.
Aztán megismertem Libertyt. Morcos, magának való lány – de egész aranyos. Á, kamu. Az igazság az, hogy ha csak hozzáérek, eszméletlenül dögössé válik, és sokkal jobban vágyom rá, mint bármelyik, a nevemet sikító rajongómra valaha is.
A világ hangosan követeli, hogy álljak vissza a színpadra, de nem vagyok hajlandó elhagyni őt. Ki kell találnom, hogyan csalogassam ki a csigaházából, hogy velem maradjon.
Mert mióta megismertem Libbyt, minden megváltozott. Minden.
Sehogy sem bírtam elszakadni a zenész világtól. Először féltem, hogy ez nem fog tetszeni, de mégis imádtam. Aranyos szereplők voltak, és imádni való volt róluk olvasni. Úgy irigylem őket, hogy ennyire szeretik a zenét, ennyire értenek hozzá. Imádtam ezt a történetet is, és bár az elején nagyon paráztam, hogy az írónő egyszerűen elrontja, és túldramatizálja a végét, szerencsére nem így lett.
Csillagos értékelés:
3. Alessandra Torre: Sötét hazugságok
Létezhet szerelem, ha minden csak hazugság?
Brant:
Huszadik születésnapján már milliárdokat érő cég tulajdonosa. Három éve vagyunk együtt. Négyszer kérte meg a kezem. Négyszer kosaraztam ki.
Huszadik születésnapján már milliárdokat érő cég tulajdonosa. Három éve vagyunk együtt. Négyszer kérte meg a kezem. Négyszer kosaraztam ki.
Lee:
Füvet nyír, ha éppen nem háziasszonyokat döntöget. Nemcsak a keze és a szája ügyes, hanem a szerszáma is. Majdnem két éve futok utána. Azt nem tudom, hogy vajon tud-e róla, hogy ez így van.
Füvet nyír, ha éppen nem háziasszonyokat döntöget. Nemcsak a keze és a szája ügyes, hanem a szerszáma is. Majdnem két éve futok utána. Azt nem tudom, hogy vajon tud-e róla, hogy ez így van.
Két férfit szeretek. Két férfival szeretkezem.
Csak tessék, ítélj el! Fogalmad sincs, hogy mivel jár a szerelmem.
Ha azt hiszed, hogy már hallottál ilyen történetet, akkor tévedsz.
Ez is egy olyan könyv, amivel már évek óta szembe kerültem, és most végre el is jutottam oda, hogy elolvassam. Sajnos megláttam a címkéket a könyv adatlapjánál, így eléggé sejtettem, hogy mi lesz a fő esemény. Nem mondom, hogy nem tetszett... Viszont elég unalmasnak találtam, hogy a szereplők pénz költésen, és dugáson kívül nem sok minden mást csinálnak. És ez úgy fejezeteként váltja egymást. Izgalmas, tele van fordulatokkal, de ez miatt nekem még sem egy akkora élmény.
Csillagos értékelés:
4. Lisa Kleypas: A pártfogó
Liberty Jones tizennégy és háromnegyed éves volt, amikor beleszeretett a tizenhét éves Hardy Catesbe. Hardyt azonban még a szerelem sem tartotta vissza attól, hogy megvalósítsa régi álmát, és örökre maga mögött hagyja a gyerekkori szegénységet. Elhagyja a várost… és az összetört szívű Libertyt. De Liberty is igazi túlélő… és mindenre elszánt, hogy jobb életet teremtsen magának és a kishúgának. Nagyvárosba költözik, állást talál, és egy nem remélt barátot Churchill Travis, a milliárdos iparmágnás személyében. S noha Churchill fia meg van győződve arról, hogy Liberty hozományvadász, aki gazdag partit keres magának, Churchill és Liberty kapcsolata sokkal mélyebbé válik, mint azt a legtöbb ember hinné. De amikor Liberty és a húga kezdene beleszokni az új életbe, Hardy ismét felbukkan…
Túl hosszú, túl sok. Nem olyan rossz könyv, de számomra a fele is elég lett volna. A végével ki vagyok békülve, de ennyi. Igazából nem okozott akkora könyv élményt, amit sajnálok. Arra is rá kellett jönnöm, hogy engem az írónő stílusa annyira nem fog meg.
Csillagos értékelés:
5. Karina Halle: Átkozottak 1-3.
Sajnos sokkal jobb, sokkal durvább, és izgalmasabb sorozatra számítottam. Az egyetlen értékelhető szereplő nálam Javier. De őt nagyon imádtam. Igazi fasza csávó. Ami a legjobban idegesített az a csaj volt. Eljátszotta a kemény nőt, aki igazából egy nyafogó lány. Ha valaki ennyire szívtelennek mutatja magát, nem beszél ilyen rohadt érzelgősen. Valamilyen szinten azonban mégis csak úgy olvastatta magát a sorozat, hiszen én is végig olvastam. Azon is gondolkodom hogy az előzményt is elolvasom Javier miatt.
Csillagos értékelés:
6. Diana Gabaldon: Az utazó 1-2
A nagy sikerű sorozat harmadik kötete nemcsak az időben repít vissza, de távoli, egzotikus tájakra is elvezet bennünket.
Kétszáz évvel korábban történt szenvedélyes találkozásukkor a halálra szánt Jamie Fraser végül lovagiasan visszaküldte a gyermekével várandós Claire-t a saját idejébe, mert meggyőződése volt, hogy el fog esni az 1746-os véres cullodeni csatában.
Lányuk mostanra felnőtt, és Claire rádöbben, hogy Jamie túlélte a csatát. Visszavágyik hát az idő szakadékán keresztül, hogy újra megkeresse a férfit, akit soha nem tudott elfelejteni, és a sorsot, amit soha nem tudott figyelmen kívül hagyni…
Hogy én mennyire utáltam ennek a könyvnek az elejét, és majd elsírtam magam. Annyira szomorú volt, annyira sajnáltam Jamiet, és utáltam Jennyt. Eddig se szívleltem Jennyt, de ebben a részben, gyűlöltem. Sajnos nem bírtam ki, így lespoilereztem magamnak a könyvet, de valahogy annyira nem bánom. A lényeg, hogy imádom ezt a sorozatot. A vége egy kicsit kusza volt, de végre remélem nem lesz több elválás.
Csillagos értékelés:
7. C. J. Roberts: A sötét páros 1-2.
Időnként szükségem van beteg könyvekre. Kb. olyanra, mint a Kilenc perc. Na az egy kellően beteg könyv volt, és én imádtam. Viszont esküszöm, hogy az vidám esti mese volt ez mellett. Azt hittem, hogy ezt a könyvet csak szeretni lehet, vagy utálni, én mégis a kettő között vagyok. Borzasztó könyv volt, az események, és minden szörnyű volt. Azt hittem megfogom érteni, mi történt, miért, megértem a lelkivilágot, de sajnos nem így sikerült. Ez nem normális, és nagyon nem jó. Mégis csak úgy olvastatta magát, és emiatt muszáj megszavaznom neki azt a középszintet.
Csillagos értékelés:
┄┄┄┄┄┄┄┄┄
Tíz könyvet sikerült elolvasnom a hónapban, ami a jegyeimen is meglátszik :D. Azt hiszem azt is kijelenthetem, hogy ebben a hónapban tényleg a könyvek voltak a legjobb barátaim. Top három kedvenc a Taktus, az Idol, és az Outlander. Igazi csalódás pedig nem volt.
Mindenkinek szuper áprilist kívánok! xxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése