Én nem vagyok jó. Semmi vagyok, és a lelkem, halhatatlan lelkem el van átkozva… Mintha a tüdőm is cserbenhagyott volna, de próbáltam levegőt venni, hogy ki tudjam mondani, hogy nem. Nem.
Miután Feyre kiszabadította szerelmét, Tamlint a gonosz tündérkirálynő karmai közül, már halhatatlanként, tündérmágiája birtokában tér vissza a Tavasz udvarába. De nem feledheti sem a szörnyűségeket, melyek révén megmentette Tamlin népét, sem az alkut, amit Rhysanddel, az Éjszaka udvarának rettegett főurával kötött.
Egyre jobban bevonódik Rhys ügyeibe és fellángoló érzelmei hálójába, ám háború közeleg: egy minden eddiginél hatalmasabb gonosz erő fenyeget azzal, hogy mindent elpusztít, amiért Feyre valaha küzdött.
Szembe kell néznie a múltjával, elfogadnia különleges adottságait és döntenie kell a sorsáról.
Oda kell adnia a szívét, hogy meggyógyítsa a kettéhasadt világot.
Kiadás: 2017, Könyvmolyképző
Oldalszám: 750
Moly: 99%
〰〰〰〰〰〰
〰〰〰〰〰〰
Sarah J. Maas egy dobozba zárta a szívemet es végig ment rajta egy úthengerrel. Ezt hívjak úgy, hogy Köd és harag udvara.
A történetünk 3 hónappal később játszódik az első résztől. Feyre visszatér a Tavasz udvarába szerelmével, és csak az esküvői előkészületek várnak rá. Emellett Feyre nem tud szabadulni a történtektől, amiket Hegyalján átélt. Folyamatos alvászavarokkal küzd és csak árnyéka régi önmagának. A jó viszont, hogy mindenkinek ott van egy esély a jobb életre így, hogy kiszabadultak Amarantha uralma alól.
Még el is hihetném, hogy ez egy ennyire egyszerű történet, de ha ez így lenne, akkor az írónő nem Sarah J. Maas lenne.
Imádtam, elmondhatatlanul imádtam. Konkrétan elképzelésem sem volt hogy az istenbe hozok létre egy értékelést, mert még most se fogtam fel teljesen, hogy mi történt. Kezdjük is a könyv felépítését a kezdetektől kezdve. Az értékelés tartalmazhat cselekményleírást!
A könyv eleje a Tavasz udvarában élő Feyret mutatja be, aki koránt sem boldog. Maga sem tudja miért, hisz újra együtt van Tamlinnal, és egy menyaszonnyak boldognak kell lennie. Tamlin semmit nem oszt meg vele, kalitkába zárva tartja Feyret.
-Üdv neked, drága Feyre!
Rhys első megjelenése iszonyat zseniálisra sikerült, én attól a pillanattól kezdve elvesztem, és mindent megértettem. Már az első részben is az ő karaktere sokkal közelebb állt hozzám, mint Tamliné(csak akkor ez még nem tűnt fel). Én imádom a karakterét, a humorát és azt, hogy annyira más. Istenem nem is kérdés, hogy új kedvenc karakterem van, mert Rhys mindent felülmúlt. A tettei ebben a részben és ahogy kiderültek már a múltbéli tettei is, egyszerűen nem jutok szóhoz. Mindenkinek van róla egy negatív elképzelése, hisz ő volt Amarantha ágyasa, de ennek semmi köze ahhoz, hogy ki is ő valójában. Imádom őt!
-Majd átrendezzük a szobákat, jó lesz így- mondtam, és Rhysre pillantva hozzátettem: - Rhys csak azért morgolódik, mert öreg és már régen ágyban lenne a helye.
Rhys és Feyre együtt pedig minden cukiságfaktort kiütöttek. A kezdetektől kezdve az ő kapcsolatuk sokkal mélyebb volt, és fokozatosan alakult ki. Köztük semmi sem volt egyszerű. Minden párbeszédünk, minden közös oldaluk egyszerűen túl rövid volt. Többet akartam még róluk olvasni. Az biztos, hogy annyi aranyos, édes részt olvashattunk róluk a könyvben, hogy már ez miatt is hatalmas kedvencem. Ott volt mellette a folyamatos csipkelődős viselkedésük, amit én imádok. A könyv romantika szála egyszerűen csak tökéletes.
Kaptunk egy seregnyi új szereplőt is, akik mind egytől egyig a kedvenceim lettek. Egy olyan hihetetlenül jó squad alakult ki Rhys belső köréből, hogy öröm volt olvasni. Cassian, Azriel, Mor, és Amren mind remekül felépített karakterek, akik igazán fontosak Rhysnek. Hihetetlenül erős barátság szövődött köztük az évek alatt. Ezek az új karakterek pedig rengeteg színt vittek a történetbe és bárcsak már az első részben is megjelentek volna.
Velaris pedig az abszolút kedvenc könyvhelyszínemmé vált. Komolyan pofon tudnám röhögni magam, ha az jut eszembe, hogy az első résznél egy kihívásban kedvenc helyszínnek a Tavasz udvarát írtam, bullshit. Velaris egy abszolút álomszerű helyszín lett számomra, aminek a története csodálatos. Itt megint csak eszembe jut, hogy mennyire szeretem Rhyst. Egy nem létező helyről van szó, én pedig tökéletesen eltudtam képzelni. Megvolt egy helyszín, amire úgy éreztem, hogy hasonlít és az olvasás alatt végig előttem volt róla egy kép. Ezen kívül is, a könyv magában nagyon áttudta adni a város hangulatát. Velaris egy olyan helyszín lett számomra, ahova bárcsak én is elmehetnék, csak hát kár, hogy nem létezik.
Hogy valami pici negatív dolgot is tudjak mondani, meg kell említenem Feyre néhány pillanatát, amivel alaposan kiborított. Az elején picit soknak éreztem a nyavalygást, a közepén azt, hogy döntésképtelen, a 66. fejezetben pedig rendesen utáltam. Szerencsére az ő idegesítő részei nagyon minimálisak voltak, de azért szerintem egy icipicit néhol bosszantó volt. Amúgy a könyv többi részében nem volt vele problémám, imádom a karakterét és a viselkedését. Egy igazán erős női főhős lett belőle.
-Követ létére koronát visel. Ez hagyomány Prythianben?
-Nem- felelte Rhys udvariasan.- De annyira, jól néz ki benne, hogy nem tudtam ellenállni.
Ennek a könyvnek a hatására teljesen máshogy nézek az első könyvre. Annyi minden derült ki, ami annyira más színben tünteti fel az első részt. Miután elolvastam ezt a részt, kezembe vettem az elsőt, és újra végig olvastam azokat a részeket, amik tetszettek nekem. Hát van pár közte, amik már baromira nem tetszenek!
A könyv vége felé haladva pedig térjünk át a legominózusabb részhez, még pedig arra a bizonyos 66. fejezetre. Nem fogok spoilerezni, egyszerűen csak elmesélem, hogy hogyan is éreztem magam mikor azt olvastam. Azt hittem, hogy valamit félre értettem és, hogy ez egyszerűen nem történhet meg. Átkoztam Feyret, hogy így viselkedik. Tamlin viszont totálisan megsemmisült a szememben és elmondhatatlanul utálom. A 66. fejezet végén majdnem elsírtam magam, majd pedig leraktam a könyvet, hogy én ezt nem olvasom tovább.
Persze tovább olvastam, és azt kell mondanom, hogy az írónő zseniálisan zárta le a történetet és minden elismerésem. Másrészt viszont, hol a francban van a folytatás?
Szóval már megint tökéletesen megértettem, hogy miért lett Sarah-ból író. Egyszerűen ő erre született. Olyan fantasztikusan csavarja a szálakat, hogy semmiben sem lehetsz biztos. Sőt mikor már úgy érzed, hogy tudod, mi lesz a vége, akkor minden a feje tetejére áll.
Csillagos értékelés: Hát szerintem nem kérdés.
Hogy érzem magam a könyv után? Már több, mint 12 órája befejeztem, mondhatni két nap alatt sikerült elolvasnom mind a 750 oldalt. Még most az elolvasása után is alig jutok szóhoz és még mindig csak ez a könyv jár a fejemben. Este mikor befejeztem úgy éreztem, hogy az idegeimnek annyi :D. Ha pedig még mindig nem sikerült meggyőznöm senkit e fantasztikus könyv olvasásáról, akkor nem tudok mit tenni. Én mindenesetre baromira hálás vagyok Sarah-nak ezért az élményért, és a könyv minden sorát imádtam.
