Sziasztok! :)
A Kezd el hétfőn egy hét indító rovatnak indult a blog kezdetén. Mára már ezek a bejegyzések eléggé megritkultak a blogon, pedig még mindig jó ötletnek tartom. A megalakulása ezeknek a bejegyzéseknek mindössze annyi, hogy szerintem kell valami plusz amitől jól indul a hetünk. Ezekben a bejegyzésekben mindig olyan könyveket szeretnék ajánlani, amiket nagyon szerettem és amik feltudják dobni a kedvünket egy kedvtelen napon, például egy pocsék hétfőn, amikor a szeretett hétvége véget ér és minden kezdődik újra.
A mai kedvhozó könyv pedig nem más, mint Agatha Christie-től a Gyilkosság az Orient expresszen. Múlt héten olvastam ki a könyvet és rögtön pár nappal utána már a moziban is megnéztem a filmet.
A Könyvről:
Tudta, hogy mi ébresztette fel: egy hangos nyögés, szinte kiáltás, valahonnan egészen közelről. És a következő pillanatban harsányan megszólalt egy csengő.
Poirot felült, és meggyújtotta a lámpát. Most vette észre, hogy a vonat áll. Valószínűleg egy állomás.
A kiáltás megijesztette. Emlékezett rá, hogy a szomszéd fülke Ratchetté. Felkelt, és kinyitotta az ajtót, éppen akkor, amikor a kalauz végigsietett a folyosón, és bekopogott Ratchett ajtaján. Poirot résnyire nyitva hagyta az ajtót, és figyelt. A kalauz még egyszer kopogtatott. Megszólalt egy csengő, és egy távoli fülke ajtaja fölött kigyulladt egy lámpa. A kalauz hátrapillantott. Ebben a másodpercben megszólalt egy hang a szomszéd fülkében franciául:
Semmi baj. Tévedtem.
Rendben van, monsieur.
A kalauz elsietett, és bekopogott azon az ajtón, amely fölött égett a lámpa.
Poirot megkönnyebbült szívvel visszabújt az ágyba, és eloltotta a villanyt. De előbb még megnézte az óráját. Nulla óra harminchét perc volt.
1934-ben jelent meg a Hercule Poirot sorozat 10. részeként. Én már nagyon régóta szerettem volna elolvasni, de valahogy csak most ütemeztem be az olvasását. Miután elolvastam csak az járt a fejemben, hogy Lehet egy Agatha Christie könyv rossz? Hát szerintem nem.
Egyszerűen imádtam! Magában az alapötlet egyszerűen zseniális. Egyetlen vonat, egy gyilkosság és 12 gyanúsított. Poirot újra lenyűgözött, már meg sem lepődök, hogy semmilyen összefüggés nem kerüli el a figyelmét.
Egy tökéletesen felépített könyvet olvastam el, ahol minden szál alaposan össze volt kuszálva. A szereplőket is sikerült eléggé megkedvelnem. Eddig minden Agatha Christie könyv szereplő között azt éreztem, hogy mindenhol ugyanezek a karakterek vannak csak más-más nevekkel. Itt ezt szerencsére nem éreztem. A szereplők is egytől egyig jól felépítettek voltak és tetszettek a háttér-történeteik.
Egész biztos, hogy bőven tartogatott a regény meglepetéseket és csak úgy olvastatja magát az olvasóval. Nem lesz kedvetek letenni, mert annyira izgalmas.
A végére pedig egy hatalmas ütést mér ránk az írónő mert a könyv csattanója egyszerűen hihetetlen!
A filmről:
A filmre már csak azért is elakartam menni, mert az egyik kedvenc színészem (Johnny Depp) játszik benne. A film kezdése már rögtön megnyerő, vannak benne poénos részek és szép a helyszín. Ezek a film végéig is megmaradtak. Magában Hercule Poirot szerintem kicsit furcsa volt, mármint én nem igazán pont így képzeltem el.
Az események viszont teljesen olyanok, mint a könyvben. Úgy gondolom, hogy nagyon jól tartották magukat a könyvbéli eseményekhez. Bár nem izgultam végig úgy a filmet, mint a könyvet, de ettől még ezt is ugyanúgy tudtam szeretni, mint azok akik nem tudták mi lesz a vége. Elég szórakoztató volt, ahogy a mellettünk ülő pár azt találgatta, hogy na vajon ki is a gyilkos,kis naivok.
A film vége szerintem egy kicsit túl lett dramatizálva, nem értem miért akarnak a rendezők mindig ennyire rámenni a drámára és a túlzásra. Ezt az egy kis negatívumot leszámítva a film nagyon tetszett. Persze azért a könyv jobb volt, mint a film.
Összeségben azért is tartom egy teljesen pozitív hét indító könyvnek, mert a cselekmény folyamatosan pörög és tele van fordulatokkal. Nem akarja letenni az olvasó, mert annyira izgalmas. Szerintem kortól nemtől függetlenül ez mindenkinek csak egy jó könyv lehet.
Ha pedig elolvastátok, vagy nem szeretnétek elolvasni, akkor mindenképp nézzétek meg a filmet amíg még adják a mozikban! :)
Szép hetet mindenkinek! xxx
(képek forrása: google)
Egyszerűen imádtam! Magában az alapötlet egyszerűen zseniális. Egyetlen vonat, egy gyilkosság és 12 gyanúsított. Poirot újra lenyűgözött, már meg sem lepődök, hogy semmilyen összefüggés nem kerüli el a figyelmét.
,,– Bocsásson meg, monsieur Poirot, de nem egészen értem magát.
– Én sem értem magamat – mondta Poirot."
Egy tökéletesen felépített könyvet olvastam el, ahol minden szál alaposan össze volt kuszálva. A szereplőket is sikerült eléggé megkedvelnem. Eddig minden Agatha Christie könyv szereplő között azt éreztem, hogy mindenhol ugyanezek a karakterek vannak csak más-más nevekkel. Itt ezt szerencsére nem éreztem. A szereplők is egytől egyig jól felépítettek voltak és tetszettek a háttér-történeteik.
Egész biztos, hogy bőven tartogatott a regény meglepetéseket és csak úgy olvastatja magát az olvasóval. Nem lesz kedvetek letenni, mert annyira izgalmas.
A végére pedig egy hatalmas ütést mér ránk az írónő mert a könyv csattanója egyszerűen hihetetlen!
– Azt hiszem, hogy az ok eléggé szembeszökő, monsieur Poirot.
– Az én szemembe nem szökött, mademoiselle.
A filmről:
A filmre már csak azért is elakartam menni, mert az egyik kedvenc színészem (Johnny Depp) játszik benne. A film kezdése már rögtön megnyerő, vannak benne poénos részek és szép a helyszín. Ezek a film végéig is megmaradtak. Magában Hercule Poirot szerintem kicsit furcsa volt, mármint én nem igazán pont így képzeltem el.
Az események viszont teljesen olyanok, mint a könyvben. Úgy gondolom, hogy nagyon jól tartották magukat a könyvbéli eseményekhez. Bár nem izgultam végig úgy a filmet, mint a könyvet, de ettől még ezt is ugyanúgy tudtam szeretni, mint azok akik nem tudták mi lesz a vége. Elég szórakoztató volt, ahogy a mellettünk ülő pár azt találgatta, hogy na vajon ki is a gyilkos,
A film vége szerintem egy kicsit túl lett dramatizálva, nem értem miért akarnak a rendezők mindig ennyire rámenni a drámára és a túlzásra. Ezt az egy kis negatívumot leszámítva a film nagyon tetszett. Persze azért a könyv jobb volt, mint a film.
Összeségben azért is tartom egy teljesen pozitív hét indító könyvnek, mert a cselekmény folyamatosan pörög és tele van fordulatokkal. Nem akarja letenni az olvasó, mert annyira izgalmas. Szerintem kortól nemtől függetlenül ez mindenkinek csak egy jó könyv lehet.
Ha pedig elolvastátok, vagy nem szeretnétek elolvasni, akkor mindenképp nézzétek meg a filmet amíg még adják a mozikban! :)
Szép hetet mindenkinek! xxx
(képek forrása: google)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése