Louise O'Neill: Te kerested a bajt

weheartit

Emma O'Donovan egy kisvárosban nőtt fel, ahol mindenki ismer mindenkit. Emma 
más, mint a többi tinilány. 
Ő a kiválasztott, a gyönyörű, a népszerű. Aki bármit megtesz, hogy ez így is maradjon. 
Mígnem egy buliban minden megváltozik 
Másnap reggel a házuk teraszán ébred. Fogalma sincs, hogyan került oda. Nem tudja, miért fáj minden porcikája. 
De rajta kívül mindenki más igen. És elszabadul a pokol.

Kiadó: Tilos az Á Könyvek, 2017

Oldalszám: 314

Moly: 89%

〰〰〰〰〰〰

Annyit vacilláltam, hogy írjak-e értékelést erről a regényről vagy ne? Elmondjam a véleményemet a témáról, vagy ne? Értékeljek-e egy könyvet, amiről nem is igazán tudom megfogalmazni a véleményem? Most még is itt vagyok, bele kezdtem a bejegyzésbe, mert egyszerűen úgy érzem, hogy muszáj róla írnom.

Ha tudom, hogy a könyv majd ekkora nyomást gyakorol rám, lehet, hogy bele sem kezdek. De már az első pillanattól kezdve volt valami a fullszövegben, amitől úgy éreztem, hogy muszáj elolvasnom. 

Történetünk főszereplője Emma O'Donovan, aki csinos, népszerű, és szeret szórakozni. Én nem kedveltem Emmát. Idegesített, hogy csak azon járt az esze, hogy valaki nem-e csinosabb nála. Eszméletlenül felszínes volt, és az sem tetszett, ahogy a barátaival bánt. Mégis annyira érdekelt, hogy mi fog történni. Kíváncsi voltam a fiatalokra, akik csak felhőtlenül akartak bulizni. Egészen addig, amíg nem történt valami, ami mindent felkavart. 

A nemi erőszak áll a regény fő középpontjában. Ami olyan kérdéseket vet fel, hogy vajon a lány a hibás, ha ez megtörténik? Hogy vajon a lány tehet róla? Hisz túl kihívóan öltözködik, és biztos ő provokálta ki. Hát nem. Úgy gondolom, hogy egyáltalán nem számít, hogy öltözik fel egy lány, mert a nemi erőszak semmikor sem oké. Mindannyian ismerünk olyan lányokat, akiknek a viselkedése túl sok, de ettől még senki sem érdemli meg, hogy megerőszakolják.

Ha a könyv fullszövegét megnézzük, akkor rájövünk, hogy mindenki tudott arról, hogy mi történt Emmával, csak ő nem. Ha megerőszakolnak valakit, akkor az legtöbbször titokban marad. Ebben a regényben, viszont ez felkerül a Facebookra, és minden közösségi oldalra, ahol mindenki látja. Ettől is éreztem azt, hogy ez a regény már túl sok nekem. Szar érzés volt olvasni, hogy ilyen megtörténhet. Teljesen abszurdnak láttam. Mert ha a másik fél szemével is nézem, akkor az lenne a lényeg, hogy senki se tudjon róla.

A könyv nálam nagyon is szembe állította az egyenjogúságot, vagyis annak a hiányát. Egy lány nem lehet részeg, nem drogozhat, nem vehet fel túl kivágott ruhákat. Míg a fiúknak ez minden el van nézve, mert hát ,,Te fiú vagy, mit lehet tenni...". De ha egy lány teszi ezt, akkor: ,,Te nem viselkedhetsz így, mert lány vagy''. Utálom ezt az egész megkülönböztetést. Nem támogatom, hogy minden lány így viselkedjen, de mitől normálisabb az, ha egy fiú csinálja ugyanezt?

Pocsék kapcsolatok voltak a könyvben. Emma családja szörnyű volt, leszámítva a bátyját. A barátai furák voltak. Azt viszont sajnáltam, hogy nem tudhattunk meg róluk többet. Kezdetben úgy éreztem, hogy Emma a méhkirálynő és senki sem mer vele szembe szállni. Amikor viszont megtörténik a tragédia hirtelen már nem is olyan nagy dolog Emma, vagyis igen, de a tekintete odalett.
Tudom milyen társadalomban élünk. Tudom milyen a lenézés, és a féltékenység. Ez a regény azonban mindenhogy sok volt. A könyv még jobban bebizonyította számomra, hogy milyen is az, ha nincs a világon emberség.

A könyv felétől kezdve egy olyan kellemetlen, depresszív közegbe zuhanunk, ami megdöbbentő. Emmának fel kellett volna emelnie a hangját, és lépni. Ő nem folytatta el a fájdalmát, ő csak elfordult az élettől. Egyszerűen szörnyű volt olvasni, hogy mivé vált egy életteli lány.

Két nagyon apró dolog volt, amitől jobban tetszett a könyv. Emma tizennyolc éves volt és tizenegyedikes. Ez tudom, hogy egy kicsit furán hangozhat, de nekem már elegem volt belőle, hogy az amerikai regényekben, a főszereplő végzős és tizenhét éves. Én a gimi második évében vagyok tizenhét, így nekem ez egy sokkal valóságosabb könyv volt. A másik pozitívum pedig a helyszín. A Tündérkrónikák óta szerelmes vagyok Írországba. Ez pedig ennél a könyvnél sem változott.

Azt mondjuk, hogy ez csak egy könyv. Azonban ez valami sokkal több volt. Szar hangulatom lett tőle, mégis olvastam. Nem akartam abbahagyni. Az írónő írási stílusával itt-ott volt problémán, mert néhol zavaros volt.

A végével kapcsolatban csalódott vagyok. Az írónő az utószóban megmagyarázza, hogy ez miért is történik így, de nekem még így se világos. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ezután Emmának normális élete lett volna, mert szerintem ezután csak még rosszabb lett.

Csillagos értékelés:

Az egész értékelés alatt csak azon gondolkodtam, hogy hány pontot adjak erre a könyvre. Elvégre itt vagyok most, és még most sem bírtam kiverni a fejemből az élményt. A könyv eleje olyan volt, mint egy Skins rész, amit szerettem. Viszont aztán annyira elvette a hangulatom az élettől, hogy azt nem szerettem. Mint már említettem a könyv felépítettségével is volt problémám. Így összeségben pedig csak visszagondolva annyira valóságos volt, és torokszító. Emiatt úgy érzem, hogy ez a csillagozás végül is igazán tükrözi  a véleményem. Jó könyv volt, de az apró hibák miatt muszáj volt levonnom az egy csillagot.

Kedvenc idézetek: 

,,Más dolgok is tehetnek tönkre életeket. Azokra soha nem figyelmeztetnek minket.''

,,Lehetséges, hogy az ember egyszerre szeretné azt, hogy minden megváltozzon, és hogy mégse változzon meg a világon semmi?''

,,Mosolyognom kell, kedvesnek kell lennem, és úgy kell tennem, mintha érdekelnének mások problémái, különben rám mondják, hogy szemét dög vagyok. A többiek nem értik, milyen fárasztó egész nap játszani ezt a színjátékot.''