Jeaniene Frost: Cat és Bones

*Szóval erős fangirl roham következik!*


Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

Már nagyon régóta sejtem, hogy nekem ezt a sorozatot el kell olvasnom. Biztos voltam abban, hogy tetszeni fog, de ez annál sokkal több volt. Már az első oldalak után elindult bennem valami, ami minden egyes könyvmániás idegszálamat megmozgatta, és hatalmas katartikus élményt idézett elő. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az első öt részt négy nap alatt elolvastam.
Sosem olvastam vámpíros sztorikat, de ezt már ebben az évben jó rendesen bepótoltam. A fullszöveg sok mindent elárul, ha megnézzük a könyv adatlapját, én viszont arról szeretnék most írni, amit nem olvashattok el a fullszövegben.

Októberi olvasmányaim

Hello, November/Leaves Falling.... www.simplystine.comSzóval ez a hónap nem az olvasásé volt.
Mindenesetre egész jó hónapot zártam, amiben úgy éreztem, hogy egyszer fent, egyszer lent voltam. Sok minden történt, sok minden jó történt. A hónap legpozitívabb híre, hogy végre megszereztem a jogosítványomat. Bár eléggé elhúzódott az autóiskola, de szerencsére egy cseppet sem bántam meg, hogy oda jártam. Aztán ott volt még a Venom mozija, amiért egyszerűen csak úgy oda voltam. Ez köszönhető annak, hogy egy zseniális film, és nagyban Tom Hardynak is. Mindenesetre alig várom, hogy újra láthassam. Aztán október alatt hatalmas Aranyélet fan lettem. Kb. két hét alatt ledaráltam az összes évadot, ami túl kevés volt. Volt egy nagyon bulis hétvégém a hónap utolsó napjaiban, amik királyak voltak, de mégis történtek olyan dolgok, amikkel nem tudom, hogy mit fogok kezdeni a jövőben. A lényeg az, hogy örültem a melegnek a hónapban, sokat rajzoltam végre megjöttek a markerjeim, és sok könyvet vettem. És bár tényleg nem olvastam sokat, azt kell, hogy mondjam csupa jó könyvet sikerült elolvasnom, és szerintem ez szuper, mert inkább a minőség, mint a mennyiség.


Popular Posts