Michelle Hodkin: Mara Dyer változása

A bejegyzés cselekményleírást, és spoilert tartalmaz!
artsy, books, and black kép
Mara Dyer valaha úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a múltját. Nem menekülhet előle.
Azt hitte, talán csak képzelte az összes problémáját. Nem képzelődött.
Biztos benne, hogy mindazok után, amin keresztülmentek, a fiú, akit szeret, már semmit sem titkol előle. Nagyon téved.
Már megint jó nagyot ütött a kezdés ennél a résznél is. Az, hogy a zártosztályon kezdődik, az szerintem baromi jó pluszt adott. Viszont nagyon nehezen bírtam már elfogadni, hogy ennyire nem hisz senki Marának. Baromira zavart a családja, csak Noah volt, aki tényleg foglalkozott vele. 
Noah pedig tökéletesen bebizonyította, hogy mennyire aranyos és mennyire szereti Marát. Ahogyan ki juttatta a zárt osztályról, az is zseniális volt.
Aztán Mara el kezd a Horizontra járni, ahol Jamievel találkozik! Istenem na ez aztán tényleg igazán meglepett. Ha Jamie nem lett volna ott, akkor az egész Horizont dolog is baromira zavart volna.
Tetszettek ezek az új szálak, amiket megismerhettünk a történetben, például Mara nagyamája és, hogy a nagymamája és Noah anyukája ismerte egymást, ezt nagyon érdekesnek találtam. 
A sorozatnak lett egy még paranormálisabb hangulata. Mara és a rémálmai, az alvajárás, a baba dolog. Mind annyira fokozta a feszültséget, egyszerűen nem tudtam, hogy mi fog még ebből ki sülni. Valamint az azelőtt rész is először nekem nagyon furcsa volt, de később egyre jobban élveztem.
love, couple, and water képAztán a történet hatalmas fordulópontja az, mikor Jude és Mara találkozik. Jude-ot utálom, végig arra gondoltam, hogy tudtak együtt járni. Aztán szokásosan jött az, hogy Mara elájult és leszíjazva találta magát, mikor fel kelt. Ekkor kiderült, hogy elküldik egy elmegyógyintézetbe. Ami engem megint csak nagyon felcseszett. Miért nem hittek neki? Mara pedig a szüleire se haragudott, ami engem nagyon meglepett és én a helyében, biztos sokkal idegesebb lettem volna. 
Azonban hatalmas szerencse, hogy van a történetünkben egy Noah, aki zseniálisan kitalálta, hogyan juthat Marához, nagyon tetszett az a rész :D
SPOILER
Mostantól pedig a fő téma a vége lesz. Vagyis inkább az -ezt nem hiszem el- rész. Jude megint csak Mara közelébe jutott, Kells doktornőről is kiderültek dolgok (hogy én mennyire utálom őt is) és Mara pedig újra összedönt egy elmegyógyintézetet, aztán pedig újra egy ágyban tér magához. Kells doktornő el mondja neki, mi történt és megmutatja a többiek aktáját is, kiderül, hogy kinek van képessége, ki halt meg és akkor itt a fő probléma, hogy nem akárki. Noah. A neve mellett az szerepelt, hogy elhunyt. Na mikor én ezt megláttam, alig bírtam megszólalni, megint csak ugyanaz a probléma, mindig a kedvenc szereplőm hal meg. Mara egyességet köt Kells doktornővel, hogy ott marad és jobban lesz, majd pedig hátborzongatóan vége a második résznek.
Szerintem Noah nem halhatott meg, én Kells doktornőben egyáltalán nem bízok és simán kínézem belőle, hogy hazudik, eddig is amilyen dolgokat csinált az hihetetlen. Valamint ha tényleg Noah meghalna, akkor mi lenne a harmadik részben? Szóval reménykedhetünk és várakozhatunk.
SPOILER VÉGE.

mara dyer and noah shaw képA szereplők is baromira mások lettek, mint az első részben szerintem. Mara tényleg változik. Mint említettem Mara családja nagyon kevés szerepet kapott és akkor pedig, nagyon nem értettem velük egyet és idegesítettek, Daniel is hiányzott nekem, de abban a pár részben nagyon tetszett, ahogy Marával viselkedett. Noah egy csoda, még mindig és az is marad, a húga viszont furcsa. A Horizontos szereplők, pedig szerintem baromira jól bele illenek a történetbe. Nagyon kíváncsi vagyok Stellával mi lesz. Phoebe pedig nagyon- nagyon hátborzongató egy csaj volt. Kells doktornőt és Jude-ot utálom, komolyan nagyon. Jamienek én nagyon örültem, hogy újra benne volt, vicces volt és Noahhal is sokkal jobban viselkedett és ebben a részben Jamie nővérét is megismerhettük. 

Nagyon örülök, hogy nem lett el rontva a történet. Fantasztikus, zseniális, paranormális, hátborzongató az egész könyv. Egyszerűen ez is letehetetlen volt, végig érdekelt és igazán lebilincselő volt. Örülök, hogy a humor még mindig megmaradt a könyvben.  A romantikus szálról nem is mondok semmit, az imádom kevés :D Nem tudom, hogy mikor jelenik meg a harmadik rész és azt sem, hogy fogom addig kibírni.

,,-Én lettem az igesztő csaj- magyarázam- Egy elmegyógyintézetben.''

Értékelésem: 5/5, ha az fog történni a következő részben, amit elvárok gondolkodás nélkül kedvenccé nyilvánítom.
(képek forrása: weheartit)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Popular Posts