Az olvasmányaim pedig a következők voltak:
1. Victoria Aveyard: Üvegkard
MARE BARROW EGY DOLOGBAN BIZTOS: Ő MÁS, MINT A TÖBBIEK.
Mare Barrow vére vörös, mint a közönséges embereké, de Ezüst képessége, amellyel parancsolni tud a villámnak, olyan fegyverré teszi őt, amelyet a királyi udvar meg akar szerezni magának.
Maven, a herceg, aki elárulta, csalónak bélyegzi Mare-t, de a lány menekülés közben felfedezi, hogy nem ő az egyetlen a fajtájából.
Miközben a királlyá koronázott, bosszúálló Maven üldözi Mare-t, ő elindul, hogy megkeresse a többi Vörös-Ezüst harcost, hogy együtt vegyék fel a küzdelmet az elnyomók ellen.
Mare azonban halálos ösvényre téved, és az a veszély fenyegeti, hogy pont olyan szörnyeteggé válik, mint akit le akar győzni.
Vajon összeomlik a lázadás által követelt áldozatok súlya alatt? Vagy az árulás már mindörökre megkeményítette a szívét?
A Vörös királynő sorozat lélegzetelállítóan izgalmas új kötetében egyre kiélezettebb a küzdelem a lázadó sereg és a vér szerinti kettéosztott világ között, Mare-nek pedig szembe kell néznie a lelkében növekvő sötétséggel.
Mare Barrow vére vörös, mint a közönséges embereké, de Ezüst képessége, amellyel parancsolni tud a villámnak, olyan fegyverré teszi őt, amelyet a királyi udvar meg akar szerezni magának.
Maven, a herceg, aki elárulta, csalónak bélyegzi Mare-t, de a lány menekülés közben felfedezi, hogy nem ő az egyetlen a fajtájából.
Miközben a királlyá koronázott, bosszúálló Maven üldözi Mare-t, ő elindul, hogy megkeresse a többi Vörös-Ezüst harcost, hogy együtt vegyék fel a küzdelmet az elnyomók ellen.
Mare azonban halálos ösvényre téved, és az a veszély fenyegeti, hogy pont olyan szörnyeteggé válik, mint akit le akar győzni.
Vajon összeomlik a lázadás által követelt áldozatok súlya alatt? Vagy az árulás már mindörökre megkeményítette a szívét?
A Vörös királynő sorozat lélegzetelállítóan izgalmas új kötetében egyre kiélezettebb a küzdelem a lázadó sereg és a vér szerinti kettéosztott világ között, Mare-nek pedig szembe kell néznie a lelkében növekvő sötétséggel.
Nagyon féltem ettől a regénytől, a molyos értékelések nagyon rosszak, és rengeteg olyat olvastam, hogy sokan csalódtak. Hát igen én is csalódtam. A könyv olyan szinten át ment szenvedősbe, hogy az egyszerűen hihetetlenül rossz volt. Mare nyavalygását olvashattuk csak végig. Kilorn még mindig mérhetetlenül idegesít, és még Calt sem bírtam annyira mint az előző részben. Aztán a Maven utána nyavalygást sem értettem meg, szerintem az első részben a kapcsolatuk nem volt nagy valami, hogy ennyit kelljen siránkozni. Az új vérűek is egy nagyon király ötlet, de amennyire idegesítő volt Mare, annyira nem lehetett ebben a könyvben semmit élvezni. A vége azért egész jó lett, legalább. Ebben a részben, akit én legjobban bírtam az Shade volt, a képessége nagyon jó volt és magába ő rajta éreztem igazán, hogy ez jó karakter, és erre fő neki milyen véget kaptunk. Bosszankodtam ezen a részen, nagyon sokat, egy jó sorozat lett elrontva. Remélem a harmadik részben, megint feljavul
Értékelésem: 5/3
Értékelésem: 5/3
2. Marie Rutkoski: A nyertes átka
Amikor a 17 éves Kestrel egy rabszolgapiacon megvásárolja a herrani Arint, aligha sejti, hogy élete gyökeres fordulatot vesz. A valoriai birodalom ellen lázadást előkészítő Arin sem tervezi, hogy beleszeret a hazája leigázásáért felelős tábornok lányába. A herrani felkelés egy időre szerepcserére kényszeríti őket. Kestrel megmenti ugyan Arin életét, de cselekedete lehetetlenné teszi, hogy valaha is egymáséi lehessenek. Hűség, sötét titkok, párbajok, felborult értékrendek… Mi mindenért kell fizetni?
Hihetetlenül fantasztikus egy könyv volt. A történetünk ott kezdődik, hogy Kestrel megvesz egy rabszolgát, aki véletlenül helyes és jó fej. Szóval nincs mit mondanom, nem tudok mit igazán értékelni egyszerűen imádtam. Komolyan tökéletes volt. Annyira izgalmas volt, egyszerűen letehetetlen. Nagyon hamar elolvastam, igazán gyorsan tudtam vele haladni. A vége pedig hatalmasat ütött, én nem tudom, hogy fognak ebből kimászni, de már megint várhatok egy új folytatásra. Nem tudok mit mondani még róla. Olvassa el mindenki!
Értékelésem: 5/5 ebben a regényben minden tökéletes volt.3. Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva
Erről írtam egy bejegyzést, amit itt olvashattok: http://kkonyvei.blogspot.sk/2017/03/szirmay-agnes-szerelemre-castingolva.html
És ami számomra fantasztikus élmény volt, mikor megláttam március 20-án, hogy az írónő kitette a facebookjára az én bejegyzésemet! Hihetetlenül örültem neki, bár bennem volt az érzés, hogy basszus az a bejegyzés nem igazán sikerült annyira jól xd.. Tényleg remélem, hogy az írónőnek átjött, hogy mennyire oda voltam ezért a regényért.4. Szilvási Lajos: És mégis őrizetlenül
A hatvanas évek elejének fiataljairól szól e regény, arról a nemzedékről, mely az első a „békebeli” nemzedékek sorában: a háború alatt kisgyermek volt, vagy éppenséggel később született, s az ötvenes évek megrázkódtatásaitól is jobbára megkímélődött. Így érthető módon éretlenebb fővel került ki az iskolapadból, mint az előtte járók, s ez még azok számára is válságossá tette az életben a felnőtt létben való elhelyezkedést, akiket szerető szülői otthon gyámolított. De hiszen a regény főszereplője, Ádám számára éppen ebből következett a legelső és legnehezebb feladat: az elszakadás, az önállósulás. Ő ezt kamaszos szögletességgel nagyon végletesen hajtja végre. Nemhogy balatoni szerelmi kalandját és kibomló szép szerelmét titkolja el szülei előtt, hanem még hősies vállalkozását is, hogy első éves medikusként kikötői rakodómunkásnak áll be, mert sokkal több pénzre van szüksége felnőtt élete első pillanatától kezdve, mint a neki csordogáló zsebpénz. Helyzetét ez a titkolózás esztelenül megnehezíti. Bár igaz, így válhat el leginkább hogy Ádám kiváló ember, méltó a hivatásra, amit választott, csak sajnos ezért az első nem osztályozható „kollokviumért” rendkívüli árat kell fizetnie. A regény másik főszereplője, a lány, még súlyosabb megpróbáltatás elé kerül, mint a fiú. Édesanyján halálos betegség tör ki, egyik pillanatról a másikra kórházba kerül, lányára hagyva a pénztelenség és háztartás minden gondját. Mariann derék kis teremtés, munkát keres, úgy tűnik állja a sarat. De aztán hirtelen túl sok hárul rá, túlságosan kézenfekvő a „megoldás”, s e kritikus pillanatban elég egy könnyelmű éjszaka…
Épp nem volt mit olvasnom, ezért anyu ajánlott nekem könyvet. Ezt a könyvet. Nagyon jó volt a hatvanas évek fiataljairól szól, azon belül is egy fiúról és egy lányról. Voltak benne idegesítő dolgok, de még is olyan szép volt. Ilyen gyönyörű régi fekete borítója volt az én példányomnak, ez még adott egy plusz hangulatot a könyvhöz. Aztán ott van, amivel egy kicsit sem voltam megbékélve, az pedig a vége. Hát Mariannt eléggé ribancnak tartottam így kerek perec (már bocsánat), és úgy beszélt mintha nem lenne választása. Ádámra is haragudtam mert nem bírta kinyitni a száját és a dokiról akkor már nem is beszélek. Lehet, hogy spoileres de én akkor is tisztára úgy éreztem magam, mintha a 60-as évek Felhők fölött 3 méterjét olvasnám. Baromira olyan érzésem volt.
Értékelésem: Én szeretem, ha a egy könyv kivált belőlem érzelmeket és hatással van rám, és ez ilyen volt. Ezért 5/4-re értékelem.
5. Erin Morgensten: Éjszakai cirkusz
Szintén írtam róla bejegyzést: http://kkonyvei.blogspot.sk/2017/03/az-ejszakai-cirkuszban-nincs.html
6. Susan Ee: Angelfall trilógia
Értékelésem: 5/5
7. Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens lobbi
Sokak szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…
Egyszer még az egyik könyvemhez olyan könyvjelzőt adtak, amin ennek a borítója volt. Na már akkor felkeltette az érdeklődésem. Aztán úgy mostanában elkezdtem gondolkozni azon, hogy el kéne talán olvasni, de megvenni azért nem akartam. Aztán mikor megláttam, hogy van a könyvtárban nagyon megörültem neki és el is olvastam. Aranyos volt, könnyed és szórakoztató. Én még sem éreztem rajta olyan semmilyen átütést. A szereplők jók, a történet jó, az írónő jó. Még is nem tudnám azt mondani, hogy nagyon jó volt. Tetszett, de semmi különös érzést nem váltott ki belőlem.Értékelésem: 5/3,5
8. Kemény Zsófi: Én még sosem
Kemény Zsófi regénye többszörös háromszögtörténet két fiúról és egy lányról. Tizenhét évesek, de az érzelmek, amelyek egymáshoz fűzik őket, bonyolultak, és saját maguk számára is nehezen kibogozhatók. Miközben egy szilveszteri bulitól márciusig mindhárman próbálják önmagukat megtalálni, kilépnek a gimnázium világából, és belevetik magukat Budapest éjszakai életébe. De egyikük sem tudja igazán élvezni, mert mindnyájukat nyomasztja valami: az egyiket a felelősség, a másikat a gyötrő szerelem, a harmadikat a teljes egzisztenciális összeomlás lehetősége.
Magában van egy nagyon különleges, elvont hangulata a könyvnek, ami tetszett. Mérhetetlen szomorúságot is éreztem a könyvben, ez egy jó komoly hangulatot adott a regényhez.
A szereplők jók voltak, másszor pedig nagyon idegesítettek. A történet unalmas volt, másszor letehetetlen. Nálam tényleg azon a biztos középhelyen van.
Az volt a fő bajom vele, hogy egyszerűen nekem tök jó kedvem volt, mikor olvastam még is lehangolt és ennek nem örültem.
Az írónő amúgy tehetséges és szerintem jól össze hozta a könyvet, mert rengetegen szeretik, de én még is azt tudom mondani, hogy nekem úgy nem jött át.
Értékelésem: 5/3
9. Holly Smale: A lány, aki távolról tökéletes
A bestsellerlisták csúcstartója, a díjnyertes GEEK GIRL-sorozat harmadik kötete végre megérkezett! Kattanj rá a lehengerlő humorú stréber-sorozatra!"
Harriet Manners több tényt ismer, mint az átlag. Tudja, hogy New York a legnépesebb város az Egyesült Államokban. Azt is, hogy a hivatalos mottója a „Még feljebb". Tudja, hogy az amerikaiak 27%-a szerint sosem landolt ember a Holdon. De arról fogalma sincs, milyen a modellek élete a Nagy Almában, és hogy a családja hogyan birkózik
meg az új, amerikai élettel. Ahogy azt sem tudja, hogyan „válhat branddé" a New York-i modellekhez hasonlóan. De ami a legfontosabb, azt sem, mi a teendő, ha a nagy romantikus gesztusokat nem a pasijától kapja…
Vajon a stréber lány ezúttal túl messzire megy?
A Geek girl sorozat harmadik része. Imádtam ezt is. Még decemberben olvastam azt hiszem az első két részt, és már nagyon hiányzott nekem ez a folytatás. Nagyon tetszett ez is. Tényleg csak egyszerűen könnyed, szórakoztató és az, hogy modell és geek lány a főszereplő az megadja azt a kis pluszt, amitől a könyv nagyon jó lesz. Én ezt a részt is szerettem. Jó persze én is rengetegszer kaptam már majdnem idegbajt, Nick miatt is, akit amúgy imádok meg pár hülye szereplő miatt. Amúgy nagyon szeretem ezt a sorozatot. Sokszor nevetek fel hangosan, érdekel és nagyon élvezem olvasni. Alig várom, hogy a negyedik részt is olvashassam.
Értékelésem: 5/4,5
Remélem mindenkinek csodás hónapja volt :) És mindenkinek minden jót kívánok és sok-sok jó könyvet áprilisra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése