Alexandra Bracken: Az idő vándorai

A ​17 éves Henrietta kiválóan hegedül, ez az élete, és kész ezért bármit feláldozni. Ám egy tragédia rádöbbenti, hogy az emberek a zenénél is fontosabbak. Ezért megpróbálja helyrehozni megromlott kapcsolatukat szerelmével, és megtalálni az egyensúlyt az életében. 
Etta lehetőséget kap rá, hogy a New York-i Metropolitan Múzeumban hegedülhessen. A koncert előtt azonban olyasmi történik, amire sohasem számított. Az egyik percben még a folyosón van, a következő pillanatban arra eszmél, hogy egy tengeri csata részese. Az Ardent hajón találja magát az Atlanti-óceán kellős közepén. Az év, amit írnak pedig 1776, mikor egy pillanat alatt minden megváltozik… 
Kiderül, hogy Etta képes utazni az időben. Hamarosan az is világossá válik a lány számára, hogy okkal került a hajóra. Egyedül ő tudja megtalálni azt a különleges tárgyat, ami képes megmutatni a világok közötti átjárókat. 
Ezzel kezdetét veszi egy őrült kaland, melyben Nicholas, a jóképű kalóz lesz a lány segítője és védelmezője. Útjuk során Etta lassan felfedezi különleges képességét, megismeri az időutazók világát, feltárja a múlt titkait, és eközben egyre közelebb kerül Nicholashoz. De gonosz erők azzal fenyegetnek, hogy elválasztják Ettát nemcsak a fiútól, hanem a hazatérés lehetőségétől is, méghozzá örökre.

Kalózok, New York és időutazás. Ez miatt a három szó miatt akartam mindenáron elolvasni ezt a könyvet. Gyönyörű volt a borító és mikor egyszer megláttam angolul, már azóta szemeztem vele, így nagyon örültem, mikor megtudtam, hogy magyarul is jön és, amint megláttam a könyvesboltban le is csaptam rá. 

Baromira zavarosan kezdődött a könyv, egy ideig tartott mire bele szoktam a hangulatába és az írónő stílusába. Őszinte leszek először nem nyerte el a tetszésemet és utána sem. Jó pár oldalig nem is igazán kötött le és nem volt sok kedvem olvasni. Az időutazás megjelenése is furcsa volt és nem igazán tetszett. Aztán ahogy elkezdődött a kalózhajón az utazás és már nem a jelenbe volt Etta, már sokkal jobban megtetszett, de még innen sem volt nagyon izgalmas. Magában Etta a főszereplő is furcsának tűnt először. Úgy tűnt, hogy tizenhét éves létére csak a hegedűvel foglalkozik és hiányzik az élet az életéből. De ezekkel nem akartam foglalkozni, olvastam nyugodtan tovább, mert nem tudtam elképzelni, hogy rossz legyen. 

Később megismerhetjük a könyv negatív főszereplőjét, Cyrust, aki egy bizonyos szerkezet megtalálására készteti Ettát, amit az anyja rejtett el. Jobban nem akarok bele menni a cselekményszálba, így nem is szeretnék többet mondani róla. Etta elindul a férfi főhössel, Nicholas-sal meg keresni ezt a szerkezet. Persze ez is egy csavart és konfliktus helyzeteket ad, mert nem bíznak egymásban és másak a céljaik, még is elkezdenek vonzódni egymáshoz. 

A szerelmi szál szerintem iszonyú jó lett, mert én nagyon örültem, hogy végre egy színes bőrű fiú volt a főszereplő. Innen jöttek persze problémák, Nicholas tizennyolcadik századában még ez egyáltalán nem volt rendben, és engem ez nagyon bosszant, mert szeretek a régi időkről olvasni, de a világ nézetet gyűlölöm. Attól mert valaki fekete nem rossz ember és attól, mert valaki nő, attól igen is sokat érhet. A nők lenézése is a kor elvárása volt, és imádtam, hogy Etta sem értett egyet ezekkel a nézetekkel és végig harcolt ellenük. Ezek adták a történet komolyabb jellegét.

Tényleg nagyon élveztem az időutazást, az ötlet is jó volt, hogy átjárókon mehettek bizonyos helyekre, de valahogy én hozzám az Időtlen szerelem időutazó világa sokkal közelebb áll. Viszont tetszettek a helyleírások, a második világháborús London valahogy igazán hihetetlenül jól volt megragadva.

Ettát nagyon szerettem a történetben, viszont néha olyan kis furcsa és szerencsétlen volt. Nicholast is szerettem, de a túl sok önfeláldozás engem idegesít egy könyvben és nála is ezt éreztem. Alice, aki Etta hegedű tanára volt, nem okozott komolyabb hatást rám, egyszerű szereplő volt szerintem. Sophiát utáltam, mérhetetlenül irritált. Cyrussal úgy szint ez volt a problémám, kibírhatatlan fickó volt. Etta anyukája sem került túl közel a szívemhez, mert nem mondott a lányának semmit, mikor nem ártott volna, szerintem önző módon viselkedett és a végén is kiborított és egyáltalán nem értettem együtt a döntéseivel és a nézeteivel, sokkal hamarabb beavathatta volna Ettát a múltba. 

A vége elég ütősre sikeredett, de függővéget is kaptunk, de legalább jól. 

Az írásmóddal volt pár problémám, nem olvastam még az írónő többi könyvét (de fogom) ezért nem fogok ítélkezni a stílusával, mert nem volt vele baj, de a könyv E/3 személyben van leírva, amit én szeretni szoktam egy könyvben, de itt baromira idegesített. Tele volt E/1 gondolattal, hogy Etta siránkozik, őszintén sokkal jobb lett volna E/1-ben, mert így csak azt éreztem, hogy jó történet rosszul megírva.

Összességben azt mondom, hogy tetszett, de sokkal jobbat vártam nincs átütés és az írásmód miatt is le kell vonnom és tényleg néha unalmas volt és nem kötötte le a figyelmem mindig. 

Csillagos értékelés: Nagyon gondolkodtam ezen a csillagozáson, de végül így döntöttem, mert kíváncsi vagyok a második részre és tudom, hogy sok minden van még ebben a sorozatban.

Kedvenc idézet:

,,-Nem tudja egyszerűen csak kitenni egy lakatlan szigeten egy üveg rum kíséretében?''

(képek forrása: weheartit)