Sziasztok!
Bah, eljött számomra az év egyik legroszabb időszaka. Mikor vége van az augusztusnak, vége van nyárnak és vége van a szünetnek. Én nyári lány vagyok. Imádom a meleget és imádom a szünetet. Mikor mindenki szenved, hogy milyen meleg van, én ilyenkor érzem jól magam. Utálok fázni és a szeptember beköszöntével pedig már kezdődik is az az időszak.
Az augusztusom fantasztikus volt, de iszonyú gyorsan eltelt, sajnos. Rengeteget olvastam, a barátaimmal voltam és csak úgy minden rendben volt, mert szünet volt.
1. Tahereh Mafi: Ne érints 1-3
A könyvekről írott bejegyzés:
http://kkonyvei.blogspot.sk/2017/08/tahereh-mafi-ne-erints-sorozat.html
2. Jennifer A. Nielsen: A hamis herceg
Egy merész terv borzalmas útra és az árulás szélére sodor egy árva fiút.
Carthya királysága polgárháború szélén áll. Hogy egyesítse a széthúzó népet, Conner, egy nemesember a királyi udvarból, ravasz tervet eszel ki: kitanít egy árva fiút, hogyan adja ki magát a király rég elveszett fiának, és bábhercegként trónra ülteti.
Négy árva verseng a szerepért, köztük a makacs Sage is. Sage tudja, hogy Conner szándékai nem éppen nemesek, de mivel saját élete is cérnaszálon függ, nem tehet sokat – el kell érnie, hogy Conner őt válassza, vagy nem kerül ki élve a kalandból.
Ahogy Sage az omladozó árvaházból Conner bámulatos birtokára kerül, egyre több hazugságra és árulásra derül fény, míg végül az igazság is kiderül, ami Conner minden tervénél veszélyesebbnek bizonyulhat.
Az ötlet baromi jó, de én már mielőtt elolvastam volna már akkor sejtettem a nagy csattanót, ez miatt viszont egyáltalán nem lett kevésbé izgalmas, mert sokszor elbizonytalanodtam, hogy talán tévedtem. Nagyon érdekes a történet és a szarkasztikus humorát Sagenek imádtam, komolyan nagyon kis szórakoztató könyv volt, de volt egy hiba, ami csak miattam volt és nem a könyv hibája. Nem nagyon tudok azonosulni egy tizennégy éves fiúval és ez egy kicsit megnehezítette a dolgom :D Nem sokszor olvasok fiú szemszögből, de nem igazán szeretek, de eddig valahogy nem volt annyira fura, mint most. Na de mindegy is a történet jó, az írásmód szuper, teljesen megértem miért szeretik mások és a molyos százalék is totál jogos. Itt csak velem van a baj, ha szeretném tovább olvasni meg kell magamban találnom a tizennégy éves fiút :D.
3. Colleen Hoover és Tarryn Fisher: Soha, de soha 2.
Soha ne hagyd abba! Soha ne felejts!
Silas versenyt fut az idővel, ahogy egyre több igazságra derül fény, miközben más szálak összekuszálódni látszanak. Ráadásul most már magasabb a tét, ahogy Silas kezéből egyre inkább kicsúszik az irányítás, és mások kezdik gyanúsnak találni a viselkedését. Charlie bajban van, így hát neki kell áthidalnia a szakadékot a múltjuk és a jelenük között. Mert valahol a „szeretlek”-ek meg a „soha, de sohá”-k között ott rejtőzik az igazság, amiről egyelőre elképzelésük sincs, mégis meg kell találniuk.
Utáltam. Oké tudom, hogy evvel a pár sorral mindenkit ki fogok borítani, de nem érdekel, őszinte akarok lenni. Az első részre 3,5 felet adtam, mert a drámát szerettem benne és valahogy az egész sztori jó volt. Na de a második rész egyszerűen szörnyű volt. Utálom a szereplőket, ahogyan ebben a részben viselkedtek az egy nagy nulla volt. Semmi előrehaladást nem éreztem a történetben. Nem tudtunk meg a történetről semmit, semmivel se kerültünk közelebb a megoldáshoz, és egyszerűen kínszenvedés volt olvasni. Silas nevétől a hideg futkos a hátamon (még is csak TVD rajongó vagyok). Az egyetlen egy jó benne az ikonikus Soha, de soha volt, mert valahogy imádtam azt, amit ehhez a mondathoz kötöttek a szálak. Egyszerűen én ezt a sorozatot nem tudom szeretni.
4. Estelle Maskame: Mondtam már, hogy szükségem van rád?
Eltelt egy év azóta, hogy a tizennyolc éves Eden Munro utoljára látta Tyler Bruce-t, a mostohatestvérét… és a titkos szerelmét. A családjuk kedvéért véget vetettek a kapcsolatuknak, Eden mégis izgatott lesz, amikor Tyler meghívja magához, hogy töltse vele a nyarat New Yorkban.
Eden már megtalálta a boldogságot a barátjával, Deannel, és úgy gondolja, hogy Tyler is biztosan továbblépett. De miközben eltöltenek egy hosszú, forró nyarat a sosem alvó, izgalmas városban, hamarosan kiderül, hogy egyáltalán nem felejtették el egymást. Vajon ellen tudnak állni a csábításnak?
Estelle Maskame fantasztikus DIMILY-trilógiájának második részében Tyler és Eden felvállalja az érzéseit, és el kell dönteniük, mit tegyenek ezután. Elég erős a szerelmük, hogy elviseljék a rájuk váró kihívásokat?
Santa Monica után ez a rész New Yorkba kalauzol el bennünket, aminek én baromira örültem, mert New York is az egyik álmaim városa. Ebből következik, hogy végig sikerült átadni a város hangulatát és baromira élvezetes volt olvasni. Ezen kívül azonban az első részt sokkal jobban szerettem. Itt valahogy Eden sokkal idegesítőbb, szenvedősebb volt. Amúgy tele volt a könyv irtó jó pillanatokkal és ezt is szerettem, de azért az első rész sokkal erősebb volt. Biztos, hogy folytatni fogom.
5. William Golding: Legyek ura
„Született optimista vagyok – írja Golding – de a fogyatékos logika … pesszimistát formál belőlem.” Ebből a folyamatból valóban a végeredmény, a pesszimizmus marad meg uralkodó benyomásként Golding mindazon regényeinek olvastán, amelyek emberi-írói alapélményével – a háborúval foglalkoznak. A pesszimizmusból azonban egyfajta megnyugvás alakul ki, mihelyt Golding az emberség kérdését firtatja: „Ember voltunk abban áll – írja –, hogy el tudjuk dönteni, mi a helyes és mi a rossz, mi a csúf és mi a szép, mi az igazság és mi az igazságtalan.” A legyek ura voltaképpen a régi angol kalandregényeknek, a „hős gyarmatosító brit szellem”-et propagáló műveknek keserű paródiájául készült – de sokkal több lett ennél: egy maroknyi kamasz hajótörött életének néhány hetében az emberi ösztönök fejlődésének teljes panorámáját – a magatartásformák teljes skáláját adja a legvégletesebb helyzetekben. Megmutatja, hogy az értelem, az emberség, az ésszerű társadalom az ember elemi szükséglete; de ha az értelem nem eléggé érett, az emberség nem eléggé erőteljes, feltámadhatnak az alantas ösztönök, az öncélú hatalomvágy, a kegyetlenség.
Most ugyan azt tudom elmondani, amit A soha, de sohánál. Lehet, hogy most sokan nem fognak velem egyetérteni. A Minden, mindenből kiindulva két féle típus van: Maddy, akinek szörnyű volt és Olly, akinek a kedvence. Én nekem szörnyű volt, de még mennyire. Istenem untam olvasni és kiborított. Először is nem tetszett, hogy nem volt rendesen elmagyarázva, hogy is kerültek oda a gyerekek a szigetre, nem volt semmi az azelőtti életükről és ez nekem baromira hiányzott. A szereplők idegesítőek voltak és gonoszak. Annyira nem tetszett, annyira gondolkodtam rajta, hogy abba hagyom, de vártam, hogy lesz valami hátborzongató, hát volt de nem igazán sok. Őszintén az egész nem jött át nekem, értelmetlennek látom, pedig az ötlet baromi jó. Voltak benne jó részek, de egyáltalán nem tetszett.
6. Katie McGary: Feszülő húr
7. Maggie Stiefvater: Hollófiúk
Nem látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.
Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt.
A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá.
De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél.
Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát.
A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.
Nagyon lassan vettem rá magam az olvasására. Először is nem tudtam, hogy miről fog szólni, mit várjak tőle. Tetszettek a szereplők és valahogy tetszett az egész. A témájával már kezdtek gondjaim lenni, egyszerűen úgy éreztem, hogy nem szól semmiről, senki nem mondott el semmit. Bluenak az anyja csak parancsolgatott, de nem magyarázott meg semmit, a csajszinak meg eszébe se jutott megkérdezni, hogy na még is miért. Ebből kiindulva néhol igazán idegesítő volt a könyv. Szeretném elolvasni a második részt, és csak remélem, hogy jobb lesz.
8. Kresley Cole: Végtelen lovag
Néhány évszázadonként eljön az idő, amikor a tarot kártya lapjai életre kelnek, hogy megküzdjenek egymással, életre-halálra.
– Minden játékban végzett velem?
– Nem mindben. De a Lótusz Hölgye akkor is meghalt.
– Vagyis mások öltek meg… Nyertem már játékot? – Azt kívántam, bárcsak ne tudnám meg. – Hányszor?
Matthew habozott.
– Többet, mint bárki más előtte. Vagy azóta.
Akkor gyilkosságban rekordtartó vagyok. Nem csoda, ha Selena annyira aggódik, amikor új Arkánumokkal találkozunk. Mindenkinek rám fáj a foga.
– Ki kapott el?
Matthew a kezét nézte. Téma lezárva.
– Akkor azt áruld el legalább, hogy a Halál hányszor kapott el!
– Ez a Halál? Az utolsó három játékban kétszer. – Matthew barna szeme elkomorodott, amikor hozzátette: – Gyakorlat teszi a mestert.
Tegyél fel mindent egy lapra!
Az első részt imádtam így nagyon vártam, hogy elolvassam már ezt a részt is. Az első rész jobban tetszett, megint. Jack nem volt az igazi. Persze ezt is imádtam olvasni, de ezt nem éreztem annyira ütősnek, mint az elsőt. A halál megjelenése tetszett, de én már rögtön tudtam, hogy milyen szerep is vár rá, és igazam is lett. Nagyon várom a regény többi részét, mert még bőven tartogat az írónő meglepetéseket és nagyon várom, hogy tovább is olvashassam.
9. Baráth Viktóra: A főnök
A könyvről írt bejegyzés itt:
http://kkonyvei.blogspot.sk/2017/08/barath-viktoria-fonok.html
10: Patricia Gucci: Gucci
Patrizia Gucci titokban született: szerelemgyerek volt, akinek születése könnyen romba dönthette volna édesapja, Aldo Gucci karrierjét. Az 1960-as években történt, a Hollywood és a királyi sarjak must-have divatmárkájának számító Gucci cég boldog, szép napjaiban. Ugyanakkor ez még az az időszak is volt, amikor a házasságon kívüli gyermekvállalás illegálisnak számított Olaszországban. Aldo nem engedhetett meg magának egy nyilvános botrányt, azonban nem volt képes ellenállni Patrizia édesanyja iránti hatalmas szerelmének. Szerelmét, Brunát akkor ismerte meg, amikor a fiatal lány munkát vállalt az első római Gucci-üzletben. Teherbe esése után Aldo Gucci, a problémákat elkerülendő, Londonba menekítette Brunát, hogy később újszülött gyermekével együtt diszkréten visszacsempéssze Rómába, az olasz hatóságok, a média és a Gucci család előtt teljes titokban.
Ez a könyv Patrizia szüleinek elhallgatott szerelmi történetét tárja elénk a szerző személyes emlékeire, szüleinek összegyűjtött szerelmes leveleire és az édesanyjával folytatott beszélgetésekre, valamint a korábban nem publikált archív fényképekre támaszkodva. Szüleinek viharos történetét édesapjához fűződő személyes viszonyának elbeszélésével szövi át: attól kezdve, hogyan töltötte életének első évtizedét legnagyobb részt rejtőzködve, elszigetelten a világtól, majd hogyan vált a Gucci szóvivőjévé és apjának, Aldónak legfiatalabb tanítványává, egészen addig a pillanatig, amikor a hírhedt puccs után Aldo kitagadja mindhárom fiát, és egyetlen, egyetemes örökösévé a valaha bűnös kis titokként kezelt Patriciát teszi meg. Az Olaszországon, Anglián és Amerikán átívelő történet szerelemről és veszteségről, árulásról és hűségről szól, amely a Gucci családi vállalkozásként megélt hatvan évének legviharosabb időszakában játszódik.
Nem tudom említettem-e már, de imádom a divatot, a ruhákat és a vásárlást. Egyszerűen kiskorom óta imádom a divatot és mindig is érdekeltek a tervezők. A legnagyobb kedvencem Coco Chanel, de minden tervezőről szívesen olvasok. Így, mikor megjelent ez a könyv is, rögtön megtetszett, mert a Guccit is imádom és különösen hatalmas kedvenceim az ikonikus papucscipők.
Azért is szerettem volna elolvasni, mert ez nem egy egyszerű kutatási történet, hanem Aldo Gucci lánya meséli el a történet. Ebből érezhetően a történet sokkal valóságosabb és személyesebb.
A történet gyönyörű volt és iszonyatosan élveztem az olvasását, bele láttunk a részletekbe és mélyebben is megismertük-
Imádtam olvasni, és voltak benne igazán megható részek. A borító is gyönyörű lett. Az egész könyv egy tipikus libabőrt okozó könyv, annyira megható. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
11. Szabó Tünde: Az alibi
A cseppet sem átlagos természetű Adrienn, a Bébé tizenegyedikes diákja egy nap borítékot talál a küszöbön. A benne lapuló pendrive Adrienn osztálytársa, Balázs eltűnésének nyomozati anyagát tartalmazza, vagyis annak egy részét.
A helyes, de szemétkedésre hajlamos Balázs pár hónappal korábban lelépett otthonról, mindenki szerint azért, hogy megszabaduljon utált szüleitől.
Adrienn az újonnan felfedezett tények nyomába ered, miközben egyéb gondja is akad. Egyik este a parkban rajtakapja romantikus értelemben foglalt osztálytársát, Katát, a suli fenegyerekével, Janóval.
Másnap egy lány az évfolyamról megvádolja Janót, hogy leütötte és kirabolta, Adrienn viszont tudja, hogy ez képtelenség. Ki kell derítenie az igazságot, bár ellenségeinek száma egyre szaporodik.
Először is kezdeném avval, hogy az első oldalakon kiborított az írásmód és a stílus. Konkrétan szenvedtem az olvasásával. Kiborítottak azok a hülye becenevek, mert már egyszerűen azt éreztem, hogy ez iszonyú sok: Karesz, Janó, Vica... Szóval annyira elegem volt belőle, de erős voltam és olvastam tovább. Bár iszonyú nehézkesen ment. Végül valahogy kezdett jobb lenni, de még így se volt az igazi. Sokkal izgalmasabbra számítottam, de így csak egy béna kriminek látszó amerikai hangulatot utánzó könyvnek éreztem.
13 könyvet sikerült elolvasnom ebben a hónapban, aminek iszonyatosan örülök. Két új nagy kedvencet is avattam, még pedig a Ne érints sorozatot és A főnököt. Augusztusi nagy esemény még, hogy elkezdtünk öt másik bloggerrel egy Blogprojektet is, ami három napomat és végig kísérte augusztusban.
A szeptemberre és a sulira, csak azt tudom mondani, hogy nem akarom. Semmi kedvem visszamenni a sok kötelezettség közé, és a túlhajszoláshoz. Imádtam, hogy mindenemre volt időm, nem számított mikor mit csinálok, hogy mennyit vagyok el otthonról, mert nem volt miért hazasietni, hisz holnap nem kellett korán kelni. A második évemet fogom kezdeni a gimiben, de így egy év után szerintem el tudom mondani, hogy nem a tipikus SzJG szerű életem lett, vagyis nem olyan társaság lett körülettem. Pedig én is vártam, hogy na majd a gimi olyan lesz mint a könyvekben/filmekben/sorozatokban, de nekem ez nem így jött össze. Nem azt mondom, hogy nem szeretem, de valami sokkal jobbra számítottam. A legtöbben alig várják a gimit, mert nem szeretik az általánost. Én imádtam az általánost, és egyáltalán nem akartam ott hagyni azt a társaságot. Azok a dolgok, amiket a gimitől vártam, hogy lesz egy jó összetartó osztály, vicces társaság és öröm lesz mindennap bejárni és minden jó lesz, azok nekem mind meg voltak az általánosban.
Nem fogom azt mondani, hogy várom a suli kezdést, mert egyáltalán nem lenne igaz. Imádom a nyarat és bár ne telne el ilyen hamar. Nem akarok sulit, de nincs mit tenni.
Remélem senkit nem zavart a személyes kicsit szomorúbb megnyilvánulásom. Sok sikert szeretnék kívánni mindenkinek a sulihoz, remélem mindenkink jól fog telni!
