2 dolog jellemezte a novemberem: Cat és Bones, és a Queen. Szóval a hónap elején elolvastam a Cat és Bones sorozatot, amit még most sem tudok elengedni. A lényeg, hogy lett egy új kedvenc sorozatom. A hónapban történtek nagyon lehangoló, negatív dolgok, de hát ez van... Találtam viszont magamnak egy tök jó kis kávézót, és néha igazán jól is éreztem magam a barátaimmal. Aztán november 16-án megnéztem a Bohém rapszódiát. Amiről szintén ódákat zenghetnék, mert oda meg vissza vagyok érte. És bár eddig is szerettem a Queen zenéjét, azóta már tényleg imádom. Minden dalszövegben találok valami olyan sort, ami annyira igaz, annyira rám vall, és egyszerűen csak lenyűgöz. Aztán rendeltem magamnak egy Queen-es pólót, aminek már alig várok az érkezésére. Voltam még a Legendás állatok második részén is moziban, a Bohém rapszódia másnapján, így sajnos sok elveszett a filmélményből, hiába jelent meg benne Dumbledore is. Aztán arra is rájöttem még a hónapban, hogy nincsenek barátaim, de aki életem unalmas részleteiről szándékozik olvasni, az itt meg talál Twitteren. A hónapban nagyon sokat olvastam, eszembe jutott, hogy végig csinálhatnám a hónapot csak vámpíros könyvekkel, de aztán végül ez a tervem befuccsolt, de őszintén nem is bánom.
1. Jeaniene Frost: Cat és Bones 1-5.
,,– Te tényleg azt hitted, hogy már nem vagy fontos nekem? Cicuska, annyira szeretlek, hogy tönkremegyek bele.''
Az új kedvenc sorozatom értékelését ide kattintva találjátok.
2. Jaymin Eve, Leia Stone: Parázs
Nagyon régóta szerettem volna elolvasni ezt a könyvet. Szerencsére a könyv élmény ilyen szinten nem is csökkent, de valami mégis hiányzott. Imádom ezeket a különleges, női főszereplős történeteket. A problémám viszont a férfi főszereplőből ered. Én Bones iszonyat jó humorához voltam hozzá szokva, erre fő kaptam egy szégyenlős fiút, aki alig bírt szórakozni. Ettől eltekintve azonban kíváncsi vagyok a további részeire.
Csillagos értékelés:
3. J. R. Ward: Éjsötét szerető
Nagyon nem az én világom. Nyomasztó, sötét, zavaros, és egyszerűen nem nekem való. Megint azt hittem, hogy valami iszonyat menő, szívdöglesztő vámpírok életét követhetem végig, pontosabban, hogy majd olyan lesz, mint a Cat és Bones, de sajnos egyáltalán nem. Itt-ott érdekes volt, kíváncsivá tett, de sajnos ennyi. Az egész vámpír társadalom működése nekem magában egyáltalán nem tetszett. Lehet, hogy ez az én hibám is volt, mert máshoz próbáltam hasonlítgatni, de mindenesetre nekem ez most nagyon nem tetszett.
Csillagos értékelés:
4. Ludányi Bettina: Mennem kell
Egy kicsit kiszabadulva a fantasy körből úgy döntöttem, hogy ez lesz a nekem való könyv. Sajnos azonban ez se hozta meg azt a szintet, amire vártam. Nem azt mondom, hogy rossz volt, néhol igazán tetszett, meg szórakoztató olvasmány volt, azonban feleslegesen túlhúzott. Nagyon untam már ezt a kíváncsi újságíró vonalat, és a férfi főszereplővel szintén akadtak problémáim, őt Ryanhez próbáltam hasonlítaniA főnök-ből. Összességben nem volt rossz, de nekem hiányoztak az igazán ütős események, és mire izgalmas lett volna, megint történt valami olyan, ami visszavett az élményből.
Csillagos értékelés:
5. Chevy Stevens: Aznap éjjel
A hónap legkiborítóbb olvasmánya ez, de szerencsére nem azért mert rossz volt. Nem bírom elviselni az igazságtalanságot, de tisztában vagyok vele, hogy akkor nem ebben a világban kéne élnem. Egyszerűen torokszorító volt olvasni, amit ez a könyv bemutatott nekünk. Annyiszor elegem volt a szereplőkből, abból, hogy ennyire képmutatóak, hogy nem figyelnek egymásra, és iszonyatosan döbbenetes volt mikre képesek. A meglepő tényező, hogy én magát Nicole-t utáltam a legjobban. A könyv izgalmas, engem végig nagyon érdekelt mivel is fog végződni. Bevallom sejtettem a végét, de ettől még nagyon jó volt.
Csillagos értékelés:
6. Leiner Laura: Maradj velem
A sorozat első részéről már írtam itt. Tudni kell rólam, hogy úgy érzem eléggé kezdek már kinőni Leiner Laura világából, és nagyon sokat gondolkodtam, hogy elolvassam-e ezt a részt vagy sem. Végül elolvastam, amit nem bántam meg. Szórakoztató volt, jókat nevettem rajta, de az idegesítő tényezők, amiket abban az értékelésben már felsoroltam továbbra is megmaradtak. Nem értem miért kell véresen komolyan venni ezt a versenyt, meg százszor elismételni Hannah véleményét a jelentéktelen dolgokról. Igaz, én is egyet értek, de egyszer elég leírni.
Csillagos értékelés:
7. Erin Watt: Cifra palota
Az első részt szerettem, a másodiknak már felismertem a hibáit, a harmadikkal pedig végre ezt is lezártam. Örülök, hogy nem futottuk a tipikus párkapcsolati problémák konfliktusainak köreit, hanem kaptunk egy új nyomozásos szálat. Eléggé jó volt ez a rész, viszont én eléggé feleslegesnek tartottam a Steve szálat. Őszintén én örültem volna, ha ő egy normális karakter, nekem ez így eléggé csalódás volt. Még mindig Easton a kedvencem, de a további részeket nem fogom elolvasni.
Csillagos értékelés:
8. Anna Todd: After sorozat
Az úgy volt, hogy megnéztem azt a bizonyos After előzetest, és rohadtul tetszett. Az előzetes nem hagyott nyugodni, és muszáj volt elolvasnom a könyvet is. Az első részt imádtam, tényleg. Nem fogtam fel, hogy mi van velem, hisz Moly-on szinte csak negatív értékelést láttam. Nekem mégis tetszett, itt-ott Hardinnal akadtak problémáim, de néhol pedig igazán lenyűgözött. A vége ütős volt, egyszerűen ezt a fordulatot behozni, egyszerre szörnyű, és zseniális ötlet volt. Kb. ott véget is érhetett volna az egész. A második és a harmadik rész eléggé összemosódik. Volt, ahol nagyon tetszett, és volt olyan, ahol viszont idegbajt kaptam tőle. A negyedik rész eléggé kiborított, Tessa pedig az agyamra ment, amennyire nem kedveltem az elején Hardint, annyira megutáltam Tessát. A vége sem tetszett, úgy érzem túl összecsapott volt, és felesleges. Tele volt felesleges konfliktusokkal, viszont néhol nagyon jókat nevettem, és összességben egészen szórakoztató sorozat volt. Alig várom a filmet.
Csillagos értékelés:
A hónapban ezt a 15 darab könyvet sikerült elolvasnom, ami szerintem rohadt jó teljesítmény. Tekintve, hogy azért elég hosszú könyvekről is szó volt. A hónap kedvence nem is kérdés, hisz a Cat és Bones magasan vitte a prímet.
Mindenesetre döbbenetes, hogy milyen gyorsan telik az idő. Örülök, hogy itt a december, de bárcsak ne lenne ilyen hideg.
Igyekezzetek nem megfagyni! xxx
2. Jaymin Eve, Leia Stone: Parázs
Parázs vagy?
* Fokozott állóképesség
* Étvágytalanság
* Dühkitörések
* Csillapíthatatlan szomjúság
* Szépség és erő
* Férfi
Hívja a forróvonalat, ha ezek a tünetek váratlanul jelentkeznek!
Charlie Bennetről kiderül, hogy a fentiek mindegyike illik rá, kivéve az utolsót. Mert megtévesztő neve ellenére Charlie minden ízében nő, és egyáltalán nem akarta, hogy bármi köze legyen a parazsakhoz… egészen addig a napig, míg fel nem fedezte, hogy bizony ő is az.
Minden akkor kezdődött, amikor fertőzött denevérek megharaptak egy csapat embert, és létrejöttek a ma vámpíroknak hívott lények. Ezután a férfi vámpírok embernőket ejtettek teherbe, és ennek eredményeként kialakult a csupa férfiból álló szépséges faj, a parázs. A pusztítóan jóképű, emberfeletti torzszülöttek.
Charlie az első női parázs, vagy más néven a Kaptár egyszarvúja – a Kaptár nem más, mint egy lezárt terület Portlandben, amit az emberek jelöltek ki a vámpíroknak és a parazsaknak, hogy elszigeteljék őket a társadalom többi részétől.
Hogy mi a gond? A Kaptár tele van, és csak néhány kiválasztott kap rá engedélyt, hogy ott éljen. Hogy egyáltalán éljen. Ha Charlie ki akarja vívni magának a jogot arra, hogy a Kaptár lakója lehessen, túl kell élnie a selejtezést – egy sor halálig tartó küzdelmet. És hogy mi benne a legszebb? Hogy csak azért, mert lány, nem részesül különleges bánásmódban.
Viszont jó, hogy ott van Ryder, a parazsak titokzatos főrendőre, aki mintha mindig ott állna mögötte. De amikor a titkok kezdenek a felszínre bugyogni, egy srác nem lesz elég, hogy megmentse.

Az éjszaka sötétjében halálos küzdelem folyik a vámpírok és a vadászok között. A Fekete Tőr Testvériség hat vámpírharcosa felesküdött rá, hogy megvédi a vámpírokat a rájuk törő ellenségtől. Vezetőjük, a jóképű, emberfeletti erővel bíró Wrath maradt az egyetlen tisztavérű vámpír a Földön. Szülei gyilkosait keresi, hogy végre kiegyenlítse a számlát. Küldetése során találkozik a gyönyörű Beth-szel, aki mit sem tud származásáról: nem sejti, hogy félig vámpír. Wrath-nak be kell vezetnie a lányt a halottak világába, hiszen ez az öröksége, a sorsa… Egy új érzés, a testét gyötrő nyugtalanság miatt Beth képtelen ellenállni a veszélyesen vonzó férfinak, aki éjszakánként meglátogatja, ám történetei a Testvériségről és a vérről megijesztik. A férfi érintése lángra lobbantja Beth-t, ám ez egy fenyegető, mindkettőjüket felemésztő vágy…
Csillagos értékelés:
4. Ludányi Bettina: Mennem kell
Van különbség bűn és bűn között?Isabella da Silva bűnügyi újságíróként dolgozik az Egyesült Államokban. Egy magánéleti válság és egy múltban elszenvedett tragédia miatt egyik nap arra ébred, hogy nincs maradása, ezért Barcelonába költözik. A sors úgy hozza, hogy belebotlik egy égszínkék szemű, veszélyes kinézetű idegenbe. De vajon tényleg véletlen volt ez a találkozás?
Bella azt hiszi, hogy új életet kezdhet a városban, közben pedig fogalma sincs arról, milyen szörnyek lesnek rá Barcelona sötét sikátoraiban. Minden erejével azon van, hogy megszabaduljon a veszélytől, a bűn mégsem ereszti.A Mennem kell egy lenyűgöző, érzelmes és váratlan történet egy fiatal lányról, aki választani kényszerül az eszméi és a szerelem között. Hiába menekült el otthonról, újra szembe kell néznie a gyengeségeivel, a múlttal és a gonosszal. Vajon képes lesz meglelni önmagában az erőt?
Egy kicsit kiszabadulva a fantasy körből úgy döntöttem, hogy ez lesz a nekem való könyv. Sajnos azonban ez se hozta meg azt a szintet, amire vártam. Nem azt mondom, hogy rossz volt, néhol igazán tetszett, meg szórakoztató olvasmány volt, azonban feleslegesen túlhúzott. Nagyon untam már ezt a kíváncsi újságíró vonalat, és a férfi főszereplővel szintén akadtak problémáim, őt Ryanhez próbáltam hasonlítani
Csillagos értékelés:
5. Chevy Stevens: Aznap éjjel
Azt mondták, hogy a lány gyilkos.
Azt mondták, hogy megölte a húgát.
De hazudtak.
Toni Murphy a kamaszok tipikus életét élte: a fiúját imádta, a húgát nem értette, a szüleivel feszült volt a kapcsolata, néhány évfolyamtársa pedig elszántan meg akarta keseríteni az életét. Nem volt könnyű a sorsa, de még álmában sem gondolta, hogy ennél rosszabb is lehet. A borzalmak egy nyári éjjelen kezdődtek, amikor a húgát brutálisan meggyilkolták.
Tonit és a fiúját, Ryant emberölésért elítélték és börtönbe zárták.
A most harmincnégy éves Tonit feltételesen szabadon engedték, így visszatérhetett a szülővárosába. Küzd, hogy alkalmazkodjon az új, kinti világhoz. A börtön megváltoztatta, keménnyé tette. Toni minden tőle telhetőt megtesz, hogy a szabadlábra bocsátás feltételeit ne szegje meg, hogy ne kelljen visszamennie. Így semmilyen kapcsolat nem jöhet szóba sem Ryannel, sem más feltételesen szabadlábon levőkkel, és a baj minden formájától tartózkodnia kell. Nem könnyű mindezt teljesítenie, amikor senki se támogatja: sem Ryan, akinek meggyőződése, hogy megleli az igazságot; sem az anyja, aki kételkedik az ártatlanságában. Ráadásul ott van az a csapat nő, aki már a középsuliban pokollá tette az életét, és minden képzeletet felülmúló titkokat rejtegethet. Nem számít, hogy Toni mennyire elszántan próbálkozik, lehetetlen a régi életével nem törődni, amikor újat szeretne kezdeni. Mindent kockára kell tennie, hogy megtudja, valójában mi történt azon az éjjelen, hogy igazán továbbléphessen. De talán maga az igazság a legijesztőbb.
Azt mondták, hogy megölte a húgát.
De hazudtak.
Toni Murphy a kamaszok tipikus életét élte: a fiúját imádta, a húgát nem értette, a szüleivel feszült volt a kapcsolata, néhány évfolyamtársa pedig elszántan meg akarta keseríteni az életét. Nem volt könnyű a sorsa, de még álmában sem gondolta, hogy ennél rosszabb is lehet. A borzalmak egy nyári éjjelen kezdődtek, amikor a húgát brutálisan meggyilkolták.
Tonit és a fiúját, Ryant emberölésért elítélték és börtönbe zárták.
A most harmincnégy éves Tonit feltételesen szabadon engedték, így visszatérhetett a szülővárosába. Küzd, hogy alkalmazkodjon az új, kinti világhoz. A börtön megváltoztatta, keménnyé tette. Toni minden tőle telhetőt megtesz, hogy a szabadlábra bocsátás feltételeit ne szegje meg, hogy ne kelljen visszamennie. Így semmilyen kapcsolat nem jöhet szóba sem Ryannel, sem más feltételesen szabadlábon levőkkel, és a baj minden formájától tartózkodnia kell. Nem könnyű mindezt teljesítenie, amikor senki se támogatja: sem Ryan, akinek meggyőződése, hogy megleli az igazságot; sem az anyja, aki kételkedik az ártatlanságában. Ráadásul ott van az a csapat nő, aki már a középsuliban pokollá tette az életét, és minden képzeletet felülmúló titkokat rejtegethet. Nem számít, hogy Toni mennyire elszántan próbálkozik, lehetetlen a régi életével nem törődni, amikor újat szeretne kezdeni. Mindent kockára kell tennie, hogy megtudja, valójában mi történt azon az éjjelen, hogy igazán továbbléphessen. De talán maga az igazság a legijesztőbb.
A hónap legkiborítóbb olvasmánya ez, de szerencsére nem azért mert rossz volt. Nem bírom elviselni az igazságtalanságot, de tisztában vagyok vele, hogy akkor nem ebben a világban kéne élnem. Egyszerűen torokszorító volt olvasni, amit ez a könyv bemutatott nekünk. Annyiszor elegem volt a szereplőkből, abból, hogy ennyire képmutatóak, hogy nem figyelnek egymásra, és iszonyatosan döbbenetes volt mikre képesek. A meglepő tényező, hogy én magát Nicole-t utáltam a legjobban. A könyv izgalmas, engem végig nagyon érdekelt mivel is fog végződni. Bevallom sejtettem a végét, de ettől még nagyon jó volt.
Csillagos értékelés:
6. Leiner Laura: Maradj velem
Elérkezett az Iskolák Országos Versenyének hatodik napja, és a piros csapat szétesni látszik. A kezdetben barátságosnak tűnő megmérettetés egyre komolyabbá válik, a feladatok egyre megterhelőbbek, egyre fájóbb a családtagok hiánya, és a négy gyökeresen eltérő személyiségű diáknak egyre nehezebb igazi csapatként együttműködnie. Bizonyos helyzetek még a Szirtes gimi páratlan logikájáról és éles eszéről ismert matekosát, Újvári Hannát is komoly kihívások elé állítják. Vajon a csapat érdekei a fontosabbak, vagy a verseny során kialakult kapcsolatok? Van-e értelme sportszerűnek maradni, ha más is piszkosan játszik? Egyáltalán, lehet-e ez a játék több, mint egy jelentéktelen vetélkedő, amiről még senki sem hallott, és ahol színes ruhás diákok versenyeznek egy műanyag kupáért? És nem mellesleg: okos dolog-e beleszeretni valakibe, aki az egyik rivális csapat öltözékét viseli?
Csillagos értékelés:
7. Erin Watt: Cifra palota
Halálos ellenségekből váratlan szövetségesek?
Két fiatal mindent megtenne azért, hogy megvédjék, ami számukra a legfontosabb.
Ella Harper eddig minden kihívással megküzdött, amit az élet az útjába sodort. Kemény és kitartó lány: mindennél fontosabb számára, hogy megvédje a szeretteit. Rég elvesztett apja felbukkanása és a barátja életének hajszálon függő összeomlása talán mégis túl nagy terhet jelent a számára.
Reed Royalnak gyorsan felforr az agyvize, és még gyorsabban jár el a keze. De most visszaüt rá, hogy eddig minden problémát erőszakkal oldott meg. Ha meg akarja menteni saját magát és a lányt, akit szeret, felül kell emelkednie gyötrő múltján és megtépázott hírnevén.
Senki sem hisz abban, hogy Ella túlélheti a Royalokat. Mindenki biztosra veszi, hogy Reed mindenkit tönkretesz.
Talán igazuk van.
Minden és mindenki összeesküdött, hogy szétválassza Ellát és Reedet. Meg kell találniuk a kiutat a törvény szorításából, muszáj megmenteniük a családjukat, és kideríteni az összes titkot a Cifra Palotában.
Csillagos értékelés:
8. Anna Todd: After sorozat
Az úgy volt, hogy megnéztem azt a bizonyos After előzetest, és rohadtul tetszett. Az előzetes nem hagyott nyugodni, és muszáj volt elolvasnom a könyvet is. Az első részt imádtam, tényleg. Nem fogtam fel, hogy mi van velem, hisz Moly-on szinte csak negatív értékelést láttam. Nekem mégis tetszett, itt-ott Hardinnal akadtak problémáim, de néhol pedig igazán lenyűgözött. A vége ütős volt, egyszerűen ezt a fordulatot behozni, egyszerre szörnyű, és zseniális ötlet volt. Kb. ott véget is érhetett volna az egész. A második és a harmadik rész eléggé összemosódik. Volt, ahol nagyon tetszett, és volt olyan, ahol viszont idegbajt kaptam tőle. A negyedik rész eléggé kiborított, Tessa pedig az agyamra ment, amennyire nem kedveltem az elején Hardint, annyira megutáltam Tessát. A vége sem tetszett, úgy érzem túl összecsapott volt, és felesleges. Tele volt felesleges konfliktusokkal, viszont néhol nagyon jókat nevettem, és összességben egészen szórakoztató sorozat volt. Alig várom a filmet.
Csillagos értékelés:
┄┄┄┄┄┄┄┄┄
A hónapban ezt a 15 darab könyvet sikerült elolvasnom, ami szerintem rohadt jó teljesítmény. Tekintve, hogy azért elég hosszú könyvekről is szó volt. A hónap kedvence nem is kérdés, hisz a Cat és Bones magasan vitte a prímet.
Mindenesetre döbbenetes, hogy milyen gyorsan telik az idő. Örülök, hogy itt a december, de bárcsak ne lenne ilyen hideg.
Igyekezzetek nem megfagyni! xxx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése