Stephanie Perkins: Lola és a szomszéd srác

Lola Nolan, a szárnypróbálgató divattervező nem híve a divat követésének. Ő jelmezeket alkot. Minél ütősebb a szerelése – minél sziporkázóbb, furább és vadabb –, annál jobb. De bármennyire hajmeresztő is a stílusa, Lola imádja a szüleit, tűzbe menne a barátnőjéért, és merész terveket szövöget a jövőről. Szóval minden tök tuti (a dögös rocker pasiját is beleértve), amíg vissza nem költöznek a környékre a rémes Bell ikrek: Calliope és Cricket. 

Miután Cricket – a tehetséges feltaláló –, ikernővére árnyékából kilépve, ismét része lesz Lola életének, a lány rákényszerül, hogy végre tudomásul vegye az érzéseket, amiket időtlen idők óta táplál a szomszéd srác iránt.

Kiadó: Könyvmolyképző, 2014

Oldalszám: 334

Moly: 84%

Sziasztok! :)
Már régebben egy blogposztban összefoglaltam az imádatomat az Anna és a francia csókról. Tudom, hogy nem egyrészes könyv, hanem trilógia, de a folytatások sajnos nem Étienne és Anna történetét helyezik a középpontba. 

A Lola és a szomszéd srácot csak azért akartam elolvasni, mert megtetszett a füllszöveg. Felkeltette az érdeklődésemet a divattervezőnek beállított Lola és még is csak tudtam, hogy Anna és Étienne azért meg jelenik benne. 

Sajnos egyáltalán nem tudom elfogadni azt, hogy ez lenne a folytatás . Nem szeretem ha így csinálnak könyvekből sorozatot (de ez nem csak erre a könyvre vonatkozik, hanem mindenre). Szerintem az írónő is sokkal jobban járt volna, ha egy külön regényt ír, ugyanis én akaratlanul is hasonlítottam az elsőhöz.

Két ok, amiért az Anna és a francia csók sokkal jobb volt: 

Párizs: San Fransisco, mint város sokkal közelebb áll hozzám, még is az első részben olyan érzésem volt, mintha én magam is ott járnék Párizsban. Sokkal jobban át adta a hangulatot. A második részben semmi ilyet nem éreztem. Nem ragadta meg a hangulatot és nem adta át a városi érzést.

Karakterek: Az első rész szereplői a szívemhez nőttek, igazinak tűntek és érdekesek voltak. Most pedig a szereplők semmilyenek, unalmasak és inkább idegesítőek voltak. Kevés volt a jó pofa beköpés és nem volt egy olyan biztos társaság, mint Annáéknak.

A Lola és a szomszéd srác egy vagány tizenhét éves lány életét mutatja be, akinek van egy öt évvel idősebb rocksztár barátja, Max. De hiába, mert Lola még is a szomszéd srác iránt ácsingózik, akivel már két éve nem jött össze dolog. A szomszéd fiú, Cricket két éve elköltözött, de most visszaköltözik a családjával a régi házukba. Persze ez elkerülhetetlen romantikus afférokat okoz a két szereplő között. Annyira klisé témának tartom ezt a szomszéd srác dolgot, mert nekem a Szívatásnál úgy sincs jobb ebben a témában.

Lola stílus érzéke iszonyú király. Imádtam az öltözködési stílusát, hogy totálisan le szarta mit gondolnak róla mások. Nagyon erős személyiségnek tűnhet és annak is van beállítva, azonban a folyamatos szenvedés, hogy nem tudja eldönteni most melyik fiút válassza annyira elveszi az ember kedvét a karakterétől. Tetszik, hogy imádja a ruhákat és ki akar tűnni a tömegből, ez iszonyú király és én is ilyen vagyok. Szóval kezdetben még jónak is indult a könyv. Tele volt jó kis eseményekkel. Tetszett, hogy Lolának meleg apukái voltak, ami iszonyú aranyos és örülök, hogy az írónő megint bele vitt ilyen dolgot a sztereotípiákkal szemben. Nem tetszett, hogy azonban akkora feneket kerítettek Lola és Max közti öt éves korkülönbségre. Az egyáltalán nem sok, főleg pár év múlva semmit sem számítana. Másrészt nekem az ő párosuk iszonyatosan tetszett és én igen is Max és Lola párnak szurkoltam, jó  nekem a zenészek túl vonzóak. Étienne és Anna megjelenésének örültem, de utáltam, hogy nem ők vannak a középpontban, hisz ez az ő történetük volt, róluk kéne szólnia.Volt dráma bőven a regényben és nem voltak vele különösebb gondjaim, még is valami nem klappolt az egészben.

A történet haladása is olyan középszintű volt, közel sem hasonlított az Anna és  francia csók pörgős, letehetetlen stílusához. Ahhoz képest evvel a regénnyel is gyorsan haladtam. Vannak dolgok amiket most is teljesen érleletlennek látok és nem értem az írónő logikáját, de nem volt ez rossz könyv. A végére persze Max karakteréből egy üresfejű, bunkó zenészt csinált. Cricket karaktere valahogy még sem került hozzám közel és sajnos nem értem miért ragaszkodott hozzá két év után ennyire Lola.

Csillagos értékelés:

Eredetileg 3,5 csillagot akartam adni, de csak is Étienne miatt még hozzá adtam még egy felet :D Összességben tetszett a könyv, és nem bántam meg, hogy elolvastam. Hiába nem lett Cricket a kedvencem, a végére már jobban megkedveltem. Tényleg egy aranyos történetnek mondható. Az ötlet jó és a megvalósítás sem rossz. Néha Lola nyavalygós viselkedése nagyon zavart, de összeségben amúgy bírtam. Sajnos nem tudom nem összehasonlítani az első résszel és annak a remek hangulat és a varázsa, az most egyáltalán nem volt meg. 

Kedvenc idézetek:

,,Naná, hogy beleszerettem. 

Naná, hogy rosszul végződött."

,,Van valami a kék szemekben.''

,,– A kollégiumban folyton elkerüljük egymást. Örülök, hogy végre megismerkedünk. 
– Nemkülönben – feleli Cricket. – Csupa jót hallok rólad. Sőt, ha nem lenne itt mellettem a pasid, kísértésbe esnék, hogy én hívjalak randira. 
A lány elpirul, St. Clair pedig a pénztárban terem, és átöleli. 
– Enyééééééééém! – kurjantja. Az éppen jegyet vásárló pár gyanakodva lesi. 
– Állítsd le magad! – taszítja el magától nevetve Anna. – Kiteszik a szűrödet, aztán életünk végéig eltarthatom lordságodat.''

,,– Gyere már! – böki meg Anna a fiúja vállát. – Nem mutatod meg nekem azt a micsodát? 
– Milyen micsodát? 
A lány St. Clairre mered. Az vissza. Anna felénk billenti a fejét. 
– Ja, persze – áll föl St. Clair. – Azt a micsodát! 
Kisietnek. Ahogy becsukódik az ajtó, a srác még bekiált: 
– Lola, Cricket is szeretné ám megmutatni neked a micsodájááát!''

Kinek ajánlom? Aki szereti a szomszédos főszereplők szerelmes sztoriját annak biztos ez a történet is érdekes lesz. Valamint még, aki imádja a ruhákat, annak Lola karakterét könnyű megszeretni.