Blogprojekt #6 | Egymásnak ajánlva 2. nap


Sziasztok!
A Blogprojekt második napjával elérkeztünk ahhoz a témához, amit a legjobban vártam, a könyvekhez. Nekem Lili választott, én pedig Beatrice-nek választottam.

Lili választásának nagyon örültem, mert még anno az ő egyik posztjában láttam meg Sarah Dessen Altatódal c. könyvét. Már akkor felkerült a várólistámra, de hát tudjátok milyenek a várólisták. Elolvasok egy könyvet a listáról, és hozzá írok még kettőt. Így az Altatódal is a halogatós oszlopba került. Lili pedig pont ezt a könyvet választotta nekem.

forrás:weheartit
A szakítás tudománya… Remy mindig tudja, mikor kell megtartania A Beszéd-et egy srácnak – rögtön azután, hogy az első romantikus roham lecseng, de még mielőtt a dolgok túl komolyra fordulnának. Számtalan fiúval járt már, és rengeteget tanult az anyjától is, aki éppen az ötödik férjét fogyasztja. De akkor miért van az, hogy valahogy sehogy sem akarja ejteni Dextert? Pedig a srác olyan esetlen. És rendetlen. És szétszórt. Ráadásul zenész – épp úgy, mint Remy apja, akit a lány sohasem ismert, mert a férfi lelépett, még mielőtt ő megszületett volna. Lehetséges volna, hogy Remy kapcsolatokra vonatkozó szabályai egyszerre érvényüket vesztik? A regény az elismert szerző, Sarah Dessen magával ragadó története egy kőkemény fiatal lányról és egy fiúról, aki arra hivatott, hogy megpuhítsa.

A könyv olvasását tökéletesen az utolsó hétre toltam ki, így épp tegnap fejeztem be.
Van a regénynek egy sajátos hangulatvilága. Az írónőnek pedig egy fantasztikus stílusa. A történetünk főszereplője Remy, aki nem hisz a szerelemben. Anyja megannyi válása után nem igazán szolgált neki egy jó mintaképpel arról, hogy milyen is egy rendes kapcsolat. Remy kb. olyan profi szinten tud szakítani a fiúkkal, mint ahogy mások levegőt vesznek. A történetben viszont a hatalmas csavart az hozza, hogy megjelenik egy fiú, aki más mint akikkel Remy eddig találkozott. Vajon Remy meg-e tudja változtatni a nézeteit, és tud-e életében először rendesen kötődni valakihez?
Örültem, hogy Remy egy olyan karakter, aki egy igazán talpra esett lány. Nem mondom, hogy rögtön szimpatikus lett, de jó volt a sok klisés lány szereplő közül egy olyan, aki nem szenved és nem egy tipikus félénk lány. Remy szeretett bulizni és nem hagyta, hogy irányítsák. 
Nagyon tetszett a kapcsolata a legjobb barátnőivel. Négy lányból álló jó kis erős barátságot alakítottak ki az évek alatt. Tökéletesen eszembe juttatta az én barátnőimet is.
Dexter, a regény férfi főszereplője nem nyerte el elsőre a tetszésemet. De aztán egyre jobban kezdtem megkedvelni, főleg a kutyás jelenetek után. Nagyon vicces, csupaszív srác volt, amitől a végére akaratlanul is belopta magát a szívembe.
Voltak benne negatív dolgok, amik nem tetszettek, de összeségben viszont tetszett a könyv. Volt egy sajátos hangulata, jó sztorija és nagyon jól adagolta az eseményeket. A történetnek rengeteg olyan egyedi része volt, amiket imádtam. A végén pedig úgy éreztem, hogy minden nagyon jól volt fel építve és szépen le lett zárva a történet.
Szóval igen, köszönöm Lili, hogy ezt választottad mert megérte elolvasni. Valamint én is nagyon szívesen ajánlom mindenki másnak is ezt a regényt!


Az én ajánlásom A Vétkes volt, amit már a sokadik alkalommal említek meg itt a blogon. Imádom ezt a könyvet, és kíváncsi vagyok Beatrice véleményére. Ide kattintva elolvashatjátok, hogy tetszett neki.


A Blogprojekt résztvevői: 
Libellum


Holnap az utolsó bejegyzéssel jövök, ami egy Beatrice által választott film lesz. Ha kíváncsiak vagytok mi lesz az, mindenképp térjetek vissza az oldalra! xxx


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Popular Posts