Júliusi olvasmányaim

August, summer, and hello kép
Hello!! Nem vagyok túl boldog, nagyon nem. Vége a júliusnak, és én nagyon nem akarok szeptembert. Na de mindegy, imádom a nyarat, szabadság van és csak azt csinálok, amit csak akarok. Bár sajnos voltak olvasási nehézségek a hónapban, mert nagyon sok könyv egyszerűen nem kötött le, és inkább a sorozatok kötöttek le, de most nézzük is miket olvastam:

1. Alexandra Bracken: Az idő vándorai
Erről a könyvről a bejegyzést itt olvashatjátok: https://kkonyvei.blogspot.sk/2017/07/alexandra-bracken-az-ido-vandorai.html

2. Helena Silence: Enigma 1-2
Az első rész igazán új volt, de baromira tetszett. Imádtam, ahogy Lena megérkezett Victorhoz és megismerte az ottani embereket. Imádtam a környezetet. A felénél azonban egy kicsit már azt kezdtem érezni, hogy ez túl szappanopera feling, de a vége is iszonyú jó lett.
Azután ott van a második ész, ahol azt hittem, hogy minden tökéletes less, maximum pár hétköznapi vita, erre fő kapunk egy sokkal durvább szinte horrorisztikus könyvet. Baromira mg voltam lepődve. Annyira követték egymást az események, annyira érdekelt mi fog kisülni belőle. Konkrétan le sem bírtam tenni. Kaptuk egy új szereplőt, Theot, akit iszonyatosan bírtam és még szurkoltam is neki, de mikor megjelent Victor, akkor megint azt akartam, hogy olyan legyen minden mint régen. Voltak apró hibák, de nem zavartak, egy nap alatt kiolvastam. A végéről pedig azt tudom elmondani, hogy van megint egy kegyetlen írónk. Dühös voltam.
Összességben nagyon örülök, hogy elolvastam a sorozatot és tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom.
Csillagos értékelés: 


3. Jane Austen: Büszkeség és Balitélet

Csodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok – egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.

Már nagyon régóta szerettem volna elolvasni. Először is avval kezdhetném, hogy ha nekem a 19. században kellett volna élnem, akkor valószínűleg lelőttem volna mindenkit, vagy magamat is. Baromira tetszett a történet, és szerettem olvasni, de a szereplők szörnyűek voltak, persze nem mind. Mrs. Bennet és Mr. Collins volt a legrosszabb, plusz ott volt még egy adagnyi pletykálkodó nő. Az öt Bennet lány közül, kettőtől a falra másztam. Elizabethet viszont rögtön bírtam és Mr. Darcyt is. Az ő párosuk tényleg iszonyú imádni való. Tényleg imádtam róluk olvasni, a utazásokról, a bálokról. Viszont baromira sajnálom, hogy olyan kevés Elizabeth és Darcy volt a könyvben. Én igazán a könyv felénél kezdtem el igazán élvezni és a vége felé már tényleg iszonyatosan tetszett a megfogalmazás és az írásmód.
Csillagos értékelés: 

4. Méreghercegnő


A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.

A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort? 

Kiben bízhat Evie?


Igen! Biztos vagyok benne, hogy ez volt a júliusi top könyvem. Hihetetlenül izgalmas volt, fordulatos és egyedi.
A kezdésről el kell mondanom, hogy annyira Mara Dyer feelinget éreztem (elmegyógyintézetes tini, a zavarodott nagymama) Hihetetlenül erős a kezdés és ahogyan elkezdődnek az események egyre jobb lesz. Letehetetlen volt. Annyira zseniális az alapötlet és annyira jól van megírva. Imádtam a szereplőket, különösen imádtam az elején Evie stílusát, mert a divatmániás énemnek nagyon jó volt olvasni :D
Komolyan alig várom, hogy a második részt olvassam, mert ez egyszerűen tökéletes volt.
Csillagos értékelés: 


5. Nicola Yoon: Minden, minden

6. Jenny Han: P. S I still love you
Lara Jean didn’t expect to really fall for Peter.
She and Peter were just pretending. Except suddenly they weren’t. Now Lara Jean is more confused than ever.
When another boy from her past returns to her life, Lara Jean’s feelings for him return too. Can a girl be in love with two boys at once?
In this charming and heartfelt sequel to the New York Times bestseller To All the Boys I've Loved Before, we see first love through the eyes of the unforgettable Lara Jean. Love is never easy, but maybe that’s part of makes it so amazing.
Még tavaly nyáron olvastam az első részt és azt imádtam, de a folytatás azóta se jött ki magyarul szóval én eldöntöttem, hogy én bizony elolvasom angolul, még is csak könnyű a nyelvezete, hétköznapi téma szóval tökéletes lesz. És igazam is volt ugyanúgy szerettem ezt is mint az első részt. Lara Jean nagyon szerethető főszereplő, Peterrel meg iszonyú aranyos pár. Persze voltak benne nagyon bosszantó és kiszámítható dolgok, de összeségben ugyanúgy szórakoztató volt. Angolul olvasva is mindenkinek ajánlom, gyakorlásra tökéletes.
Csillagos értékelés: 


7. J. Lynn: Várok rád

A ​19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét. 
Vannak dolgok, amiket meg kell élni… 
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait. 
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba… 
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa? 
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…

Imádom az írónőt, így erre a könyvére is nagyon-nagyon kíváncsi voltam és már ezer éve szerettem volna elolvasni. Kicsit elcsépelt volt, kicsit idegesített, de még is annyira jó volt. Avery és Cam nagyon jó főszereplők, de Averyt néha szívesen fejbe ütöttem volna xd Szerettem olvasni, nagyon jó kikapcsolódás volt, mivel először féltem tőle, hogy túl szomorú lesz, vagy pedig olyan hervasztó, de szerencsére nem volt az.
Csillagos értékelés: 

8. Katie Alender: A rossz lányok nem halnak meg
A könyvről írt bejegyzést itt olvashatjátok: http://kkonyvei.blogspot.sk/2017/07/katie-alender-rossz-lanyok-nem-halnak.html

9. Percy Jakson sorozat 1-3

Zseniális ötlet, és nagyon összerakott történet. Nagyon régóta szemeztem vele és tényleg mindenkinek csak ajánlani tudom, a suliba is hatalmas segítséget nyújthat az irodalomhoz. Tetszett az olvasmány és nagyon jókat nevettem rajta. A harmadik résznél azonban egyszerűen már nem kötött le a téma és alig vártam, hogy végezzek vele. Nem a könyvvel volt a baj, hanem velem. Egyszerűen ez most nem nekem való volt és nem illett a hangulatomhoz. Szeretném egyszer folytatni, de még várok, hogy mikor lesz hozzá igazán kedvem, mert ez most így nem volt olyan jó.
Csillagos értékelés: 

10. Estelle Maskame: Mondtam már, hogy szeretlek
A könyvről írt bejegyzést itt olvashatjátok: http://kkonyvei.blogspot.sk/2017/07/estelle-maskame-mondtam-mar-hogy.html

Összességben ez egy tökéletes hónap volt, 13 könyvet olvastam el és 7 bejegyzést írtam a blogra, szóval igen is király ez a nyári szünet. Szóval srácok, még van egy hónap a nyárból, csináljatok mindent, amit szeretnétek és legyen csodálatos az augusztusotok, mert még nincs vége a nyárnak!

                                                                                  


2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó bejegyzés lett! Kedvet kaptam az Ezüsthídhoz, nem terveztem elolvasni, mert Lenának nem lehet más szerelme punktum, de így lehet elolvasom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Megéri, olvastatja magát és egyszerűen nem tudtam letenni :D

      Törlés

Popular Posts