Matt Richards-Mark Langthorne: Bohém rapszódia

  Aki ​kívül hordta a szívét! – Szerelem és útkeresés a tomboló sikerben.
Első ízben derül fény mindenre a világ egyik legmegragadóbb rocksztárjával kapcsolatban. A Bohém rapszódia átfogó életrajz erről a nagyszerű emberről, privát fotókkal és interjúkkal. Azok az emberek szólalnak meg, akik Freddie Mercury legközelebbi barátai voltak élete utolsó éveiben.
A könyv rengeteg korábban ismeretlen, megdöbbentő tényt közöl az énekesről és életéről, megrendítő részletekkel a szerelem és az önbeteljesítés élethosszig tartó kereséséről, és természetesen arról, hogy az 1980-as évek középén elkapta a végzetes betegséget.
Freddie életének sokkoló történetén keresztül azt is megismerhetjük, hogyan kényszerítette térdre a világot a HIV-fertőzés, amit a The Gay Plague, azaz „melegvírus” gúnynévvel illettek.
Az élettel teli, lenyűgözően tehetséges rocksztár halála mind az orvos-, mind a zenésztársadalmat megrázta. A Bohém rapszódia végre tiszta vizet önt a pohárba, és alaposan körüljárja Freddie Mercury életét, hogy méltó emléket állítson neki.

Kiadás: 2018, Könyvmolyképző
Oldalszám: 544
Moly: még nincs százalék arány
〰〰〰〰〰〰

Novemberi olvasmányaim

coffee, perfect, and enjoy kép2 dolog jellemezte a novemberem: Cat és Bones, és a Queen. Szóval a hónap elején elolvastam a Cat és Bones sorozatot, amit még most sem tudok elengedni. A lényeg, hogy lett egy új kedvenc sorozatom. A hónapban történtek nagyon lehangoló, negatív dolgok, de hát ez van... Találtam viszont magamnak egy tök jó kis kávézót, és néha igazán jól is éreztem magam a barátaimmal. Aztán november 16-án megnéztem a Bohém rapszódiát. Amiről szintén ódákat zenghetnék, mert oda meg vissza vagyok érte. És bár eddig is szerettem a Queen zenéjét, azóta már tényleg imádom. Minden dalszövegben találok valami olyan sort, ami annyira igaz, annyira rám vall, és egyszerűen csak lenyűgöz. Aztán rendeltem magamnak egy Queen-es pólót, aminek már alig várok az érkezésére. Voltam még a Legendás állatok második részén is moziban, a Bohém rapszódia másnapján, így sajnos sok elveszett a filmélményből, hiába jelent meg benne Dumbledore is. Aztán arra is rájöttem még a hónapban, hogy nincsenek barátaim, de aki életem unalmas részleteiről szándékozik olvasni, az itt meg talál Twitteren. A hónapban nagyon sokat olvastam, eszembe jutott, hogy végig csinálhatnám a hónapot csak vámpíros könyvekkel, de aztán végül ez a tervem befuccsolt, de őszintén nem is bánom.

Jeaniene Frost: Cat és Bones

*Szóval erős fangirl roham következik!*


Senki sem hisz a vámpírokban. Catherine azonban tudja az igazságot. Anyját egy vámpír erőszakolta meg, ezért bosszúból a félvámpír lány évek óta üldözi az élőhalottakat, hátha egyszer a tettes is horogra akad. Egy nap azonban óvatlanul besétál a vámpír fejvadász csapdájába. Bones az egyik vámpírmester, akit gyilkos horda üldöz, így ajánlatot tesz Catnek; együtt talán legyőzhetik a hordát és felkutathatják Cat apját, de ahhoz a lánynak előbb osztoznia kell Bones sorsában; vámpír harcossá kell válnia.

Már nagyon régóta sejtem, hogy nekem ezt a sorozatot el kell olvasnom. Biztos voltam abban, hogy tetszeni fog, de ez annál sokkal több volt. Már az első oldalak után elindult bennem valami, ami minden egyes könyvmániás idegszálamat megmozgatta, és hatalmas katartikus élményt idézett elő. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az első öt részt négy nap alatt elolvastam.
Sosem olvastam vámpíros sztorikat, de ezt már ebben az évben jó rendesen bepótoltam. A fullszöveg sok mindent elárul, ha megnézzük a könyv adatlapját, én viszont arról szeretnék most írni, amit nem olvashattok el a fullszövegben.

Októberi olvasmányaim

Hello, November/Leaves Falling.... www.simplystine.comSzóval ez a hónap nem az olvasásé volt.
Mindenesetre egész jó hónapot zártam, amiben úgy éreztem, hogy egyszer fent, egyszer lent voltam. Sok minden történt, sok minden jó történt. A hónap legpozitívabb híre, hogy végre megszereztem a jogosítványomat. Bár eléggé elhúzódott az autóiskola, de szerencsére egy cseppet sem bántam meg, hogy oda jártam. Aztán ott volt még a Venom mozija, amiért egyszerűen csak úgy oda voltam. Ez köszönhető annak, hogy egy zseniális film, és nagyban Tom Hardynak is. Mindenesetre alig várom, hogy újra láthassam. Aztán október alatt hatalmas Aranyélet fan lettem. Kb. két hét alatt ledaráltam az összes évadot, ami túl kevés volt. Volt egy nagyon bulis hétvégém a hónap utolsó napjaiban, amik királyak voltak, de mégis történtek olyan dolgok, amikkel nem tudom, hogy mit fogok kezdeni a jövőben. A lényeg az, hogy örültem a melegnek a hónapban, sokat rajzoltam végre megjöttek a markerjeim, és sok könyvet vettem. És bár tényleg nem olvastam sokat, azt kell, hogy mondjam csupa jó könyvet sikerült elolvasnom, és szerintem ez szuper, mert inkább a minőség, mint a mennyiség.


Baráth Viktória: Az igazság nyomában

Perzselő ​hangulat a tárgyalóteremben 
Hannah Jones, a harmincas évei közepén járó fiatal nő a miami ügyészségen dolgozik. Egy múltbéli botlása miatt a főnöke csak gyakornoki feladatokat bíz rá, ám amikor a férfi lányát megerőszakolják, Hannah kap egy lehetőséget, hogy ügyészként vehessen részt a vád képviseletében. Hajtja a bizonyítási vágy, és vissza akarja szerezni régi pozícióját, ezért vállalja a feladatot. Csak a karrierjével akar foglalkozni, mert tudja, ezúttal nem hibázhat. Az elhatározásnak azonban keresztbe tesz Max, a jóképű szomszédfiú, aki randira hívja Hannah-t. Látszólag minden tökéletesen alakul, az ügy jól halad, a bizonyítékok egyértelműek, és Max-szel is egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lány lassan rádöbben, hogy semmi és senki sem az, aminek látszik… 
Mennyire homályosítják el az ítélőképességünket a személyes érzelmeink? Elfeledtetheti a perzselő szenvedély a hazugságokat? Képesek vagyunk feladni saját elveinket egy magasabb cél érdekében? 
Baráth Viktória, a kétszeres Aranykönyv-díjra jelölt szerző regénysorozatának első része romantikában, szenvedélyben és izgalmas fordulatokban egyaránt bővelkedik. Betekintést nyerhetünk az igazságszolgáltatás lebilincselő világába, ahol az ellenségeink könnyen válnak barátokká, a barátaink pedig ellenségekké.


Kiadás: 2018, Álomgyár
Oldalszám: 416
Moly: 99%
〰〰〰〰〰〰

A főnök imádatomat már nagyon jól ismerheti mindenki, de ez most már nevezhető Baráth Viki imádatnak is. Az Egy év Rómában sajnos annyira nem nyűgözött le, mint vártam, de a témája miatt ezen nem is lepődtem meg. Mikor láttam, hogy milyen új könyvvel készül az írónő, azonnal tudtam, hogy ez biztosan jó lesz. Szerencsére igazam lett.

Lakatos Levente: Barbibébi


Magyarország legnépszerűbb popsztárja kidobja aktuális barátnőjét. Barbi élete a siker, a pénz és a csillogás. A szakítás után egyre mélyebbre süllyed, míg egy hétvégi buli után szándékosan elgázolják.
A sokktól emlékezetkiesése lesz, szinte mindent elfelejt botrányos múltjából. Siófokra menekül az őrjöngő média elől, ahová legjobb barátja, Krisz is elkíséri. Krisz nem bocsátotta meg Barbinak, hogy kifecsegte féltve őrzött titkát – hogy a fiúkat szereti. Mégis segít neki, együtt nézik végig Barbi régi videóblogjait, hogy rájöjjenek, ki akarhatta megölni. És hogy szembenézzenek eddigi önmagukkal, és eldöntsék végre, mit is akarnak kezdeni az életükkel – és persze a két siófoki szépfiúval, akiktől könnyebb elolvadni, mint a tűző nap sugaraitól.

Kiadás: 2018, Libri
Oldalszám: 466
Moly: 68 %
 〰〰〰〰〰〰 

Már egy előző bejegyzésemben említettem, hogy mennyire szeretnék már egy olyan könyvet olvasni, amiben végre egy vagány, ha úgy tetszik ribancos csaj áll a főszerepben. Ilyen tekintetben nagyon örülök, hogy ez pont ilyen volt. Másrészről pedig már nagyon régóta szeretnék olvasni valamit Lakatos Leventétől, és végre ez is megtörtént.

Szeptemberi olvasmányaim

“Autumn, the year's last, loveliest smile.”Sziasztok! 
Nagyon rosszul érzem magam, hogy ennyire elhanyagoltam a blogot, de másrészről úgy éreztem a hónapban, hogy egyszerűen nem tudnék olyan jó értékeléseket közzé tenni, amilyeneket szeretnék. Így hát hiába kezdtem bele blogposztokba egyszerűen semmi sem lett olyan jó, hogy azt meg is osszam veletek. Sokat gondolkodtam azon, hogy érdemes-e még ezt a blogot vezetnem. Ez volt úgy az első igazi ok, amiért nem volt egy szem bejegyzés sem, a másik pedig az, hogy kb. semmire sem volt időm. A hónap elején volt időm olvasni, sőt csakúgy faltam a könyveket, aztán egyszerűen nem volt semmi kedvem hozzá. Egy kis betegség is megtalált, és semmilyen könyvet nem akartam a kezembe venni. Meg úgy unblock eléggé kijött rajtam a rosszkedv, ami sajnos még most is tart. Ettől eltekintve van egy jó adagnyi könyv, amit szeptemberben olvastam úgy, hogy nézzük is őket.

Augusztusi olvasmányaim

September 8.5x11 by KelseyGarrityRiley on Etsy, $20.00Sziasztok!
Nagyon sokáig halogattam ennek a bejegyzésnek a megírását, és sokáig tartott az elkészítése is. Nem akartam, hogy a bejegyzésből az jöjjön át, hogy mennyire nincs jó kedvem. Számomra ez az év legbosszantóbb időszaka, utálom ha véget ér a nyár, és rosszul vagyok a hidegtől, az iskoláról pedig akkor még ne is beszéljünk...
Helyette inkább szeretném elmondani, hogy fantasztikus augusztusom volt, rengeteg minden történt, rengeteg jó dolog történt. Betöltöttem a tizennyolcadik életévemet, egy kicsi bulit is tartottam, aminek hála kaptam egy adagnyi könyvutalványt a csodás barátaimtól. Sokat voltam moziban, vásárolgatni, és csak úgy unblock minden iszonyat rendben volt. Szóval nem akarok megint nyafogni, de nagyon szomorú vagyok, hogy a kedvenc hónapom véget ért.
Most pedig térjünk át ennek a bejegyzésnek a lényegére, és nézzük mit olvastam a hónapban.

Ilyen lehet világgá menni | Sienna Cole: Négyszáz nap szabadság

Elképzelted ​már, milyen lenne egyszerűen kilépni az életedből? 
Magad mögött hagyni mindent? 

Dena egy jó nevű londoni reklámügynökségnél dolgozik, és minden vágya, hogy fényes karriert fusson be a szakmájában. A barátja épp arra készül, hogy megkéri a kezét, Dena azonban hallani sem akar a házasságról. Jason a cég nőcsábásza, igazi életművész, akinek mindig lapul egy vicc a tarsolyában. A bohócjelmez mögött azonban régi sérelmek lappanganak. A hallgatag és megközelíthetetlen Patrick áll az ügynökség élén, és egy nap ő örökli az egész reklámbirodalmat. Házassága zátonyra fut, mikor megtudja, hogy a felesége megcsalja. 
Mindhármuk élete gyökeres fordulatot vesz, amikor egy ártatlannak induló hétvégi kiruccanás szenvedélyes afférba torkollik. A rendhagyó, titkos viszony felforgatja mindennapjaikat, melyek már egyikük számára sem ígérnek boldogságot. Úgy határoznak, belevágnak életük legnagyobb kalandjába, hogy megtalálják és megtapasztalják a mindannyiuk által áhított szabadságot. 
De vajon van-e létjogosultsága egy ilyen kapcsolatnak? Létezik-e korlátlan szabadság? És ha igen, hol kell keresni? Meg lehet-e szabadulni a múlt árnyaitól? 
Sienna Cole szenvedéllyel és drámával tűzdelt romantikus története ezekre a kérdésekre keresi a választ, miközben az utazás nemcsak lélegzetelállító tájakra kalauzol, de a lélek legmélyebb bugyraiba is elvezet.


Kiadás: 2017, Álomgyár
Oldalszám: 448
Moly: 85 %
〰〰〰〰〰〰
Ráakadtam erre a könyvre. Megnéztem a Moly-os adatlapját, és megláttam a szereplők képeinél, hogy ott van Tom Hardy. Na ez pontosan elég volt ahhoz, hogy el akarjam olvasni a történetet. Aztán elolvastam a fullszöveget, és tudtam, hogy ez kell nekem. Mert a fullszöveg első két kérdésére a válaszom, határozottan igen!

Szirének szomorú éneke | Kiera Cass: A szirén

A ​szerelem, amelyért érdemes kockáztatni.
Sok évvel ezelőtt az Óceán megmentette Kahlent a vízbe fúlástól, aki azóta szirénként szolgálva fizeti neki vissza a tartozását, és a hangjával a halálba csalja az embereket. Kahlen egyetlen szavával ölni képes, mégsem tud ellenállni a kísértésnek, hogy a szárazföldön töltse a napjait, figyelje az átlagos embereket, vágyakozva arra a napra, amikor újra szabadon beszélhet, nevethet, és élhet közöttük. 
Kahlen már beletörődött, hogy magányosan tölti szolgálata hátralévő idejét… Ám ekkor találkozik Akinlivel. A jóképű, melegszívű és kedves Akinli megtestesíti mindazt, amiről Kahlen egész életében álmodozott. Bár nem beszélhet vele, mégis hamar kialakul köztük egy kapcsolat, amit egyikük sem tagadhat… És Kahlen nem is akarja megtagadni. 
Az Óceán minden törvényét megszegte, amikor beleszeretett egy emberbe, és örökre el kell hagynia a fiút, ha az Óceán tudomást szerez az érzéseiről. De Kahlen elszánta magát, hogy miután egy életen át betartotta a szabályokat, most az egyszer a szívét fogja követni.
Kiadás: 2018, Gabo
Oldalszám: 296
Moly: 83 %
〰〰〰〰〰〰
Ismeritek azt az érzést mikor egy szeretett írótoknak új könyve jelenik meg? Ti pedig alig várjátok, hogy elolvashassátok? Aztán rájöttök, hogy ez lehet még sem olyan jó ötlet, de mégis adtok neki egy esélyt, hisz egy olyan valaki írta, akinek pár igazán jó sort köszönhettek. Aztán végül kiderül, hogy az egész könyv egy nagy csalódás.

Ölsz, vagy megölnek | M. J. Arlidge: Ecc, Pecc


Ez ​él, az meghal.
Más választás nincs.
A lány félholtan jött ki az erdőből.
A története hihetetlen volt. Mégis igaz.
Minden egyes iszonyú szava.
Pár nap múlva előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült – lassan összeáll a séma. Az áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket: ölsz vagy megölnek.
Az életedet vagy az eszedet veszítenéd el inkább?
Helen Grace felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra.
A láthatatlan szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél – a gyilkos eleven névjegyeinél – lehet.
És hiába jár sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg…

Kiadás: 2015, Gabo
Oldalszám: 394
Moly: 87 %

〰〰〰〰〰〰

Kicsit ilyen komfortzónából kilépősre terveztem az augusztust, és ez eddig elég jól is megy. Most pedig afféle igazi krimi könyvre vágytam, és valamiért nagyon szerettem volna bele ásni magam valamilyen nyomozós történetbe. Agatha Christie könyvein kívül nem sok ilyet ismerek, így ami elsőre beugrott az ez a történet volt. M. J. Arlidge könyvét már sok-sok év szerettem volna elolvasni. Most pedig végre ezt meg is tettem.

Júliusi olvasmányaim

A circle of flowers -- 'Hello August' by humphreyandgrace on Instagram Sziasztok!
El sem tudom hinni, hogy már itt a július vége. Valaki nagyon gyorsan állítsa meg az időt, mert a nyár még nem érhet véget. 
Amennyire vártam a szünetet, akkora csalódással kezdődött is el. A barátaim már megint bizonyítottak, és rá kellett jönnöm, hogy nagyon sok mindenkire nem számíthatok. Ebből kifolyólag nagyon sok könyvet olvastam a hónap első hetében. Aztán szerencsére kiderült, hogy az igaz barátokra, bármikor számíthatok. Így volt egy fantasztikus buli, ami szürreálisan jó volt.  A nyaram megint sínen volt, és iszonyat boldog voltam. Az olvasások csökkentek, de ahogy nyaralni mentünk újra bele vetettem magam a könyvekbe. A tengerparton nagyon jókat olvastam, és éltem az idilli életet.  Már most vissza mennék a kedvenc országomba, mert ott minden sokkal jobb...
A hónap elején még megkértem a Blogprojektes társaimat, hogy ajánljanak nekem könyveket. Szerencsére kaptam pár igazán jó javaslatot. A hónapban hat könyvet Beatrice ajánlására olvastam el.

Blogprojekt #9 | Folyók



Sziasztok! :)
El kell, hogy mondjam a projekt utolsó napjára választott folyókkal nagyon meggyűlt a bajom. Egy picit csúsztam is ezzel a bejegyzéssel, mert a tegnap estém kész káosz volt.
De itt vagyok, szóval jó olvasást ehhez a rövidke bejegyzéshez, amiben nagy nehezen össze szedtem négy könyvet, amikben valamilyen folyó megjelenik.

Blogprojekt #9 | Tavak


Sziasztok! :)
Második napra a tavakat választottuk. Bevallom ezen sokkal többet kellett gondolkoznom, mint az előző bejegyzésen. Végül azért most is sikerült összeszednem négy könyvet, amiben valamilyen tó megjelenik.

T. M. Frazier: King


Nincs hol laknia. Nincs mit ennie. Nincs kihez fordulnia. Doe nem emlékszik a múltjára. 
A hírhedt nehézfiú most szabadult a börtönből. King az az alak, akivel jobb nem szembekerülni, mert vérrel, fájdalommal, szexszel, vagy ezek kombinációjával fizet meg az ember. King jövője azon múlik, hogyan tudja egyensúlyozni az életét. 

Doe történetét homály fedi. 

Amikor sorsuk összefonódik, rá kell döbbenniük, hogy a folytatáshoz meg kell tanulniuk elengedni addigi életüket. 
  
Kiadás: 2018, Könyvmolyképző
Oldalszám: 328
Moly: 92 %

〰〰〰〰〰〰
  
Imádtam minden egyes sorát, jó a végét nem annyira, de ennyire ne szaladjunk előre...
Rájöttem, hogy rohadtul mazochista vagyok, vagy valami, de egyszerűen rajongok az ilyen Stockholm szindrómásféle romantikus történetekért. A főnök, a Kilenc perc és most már a King is.
Nagyon régóta szemezek már ezzel a regénnyel. Már csak azért is el akartam olvasni, mert az egyik Könyvmolyképzős kihíváshoz kell valamilyen rázós könyv. Aztán amikor megláttam egy értékelésben, hogy hasonlít a Kilenc percre rögtön tudtam, hogy el KELL olvasnom.

Blogprojekt #9 | Tengerek


Sziasztok! :)
Nagyon régen volt bejegyzés, pedig ezt tényleg nem így terveztem... Mindössze csak annyira nem volt semmi ötletem, nem jöttek a szavak az értékelésekhez, és valahogy nem működött velem együtt a Blogger sem. Ilyen szempontól pont jókor jött a Blogprojekt.
Az e havi projektre egy ilyen vizes témát választottunk, amikben olyan könyveket gyűjtünk össze, amiben a tenger, tó, folyó megjelenik. Az első napra a tengert választottuk, ami nekem most pont ideális mert pár napja jöttünk haza a nyaralásunkról. Amúgy is imádom a tengert, a sós vizet, és folyton azzal nyaggatok mindenkit, hogy nekem egy tengerparton kellene élnem. Ha pedig könyvekről van szó, meg is nyitottam az olvasási listámat Moly-on és elkezdtem böngészni a könyveket, amikben ez a kedvenc dolgom megjelent.


Vi Keeland: A beosztott


Amikor az első alkalommal összefutottam Chase-szel, nem tettem rá túl jó benyomást.
Egy étterem mosdója előtt kuporogtam a folyosón, és épp a barátnőmnek hagytam üzenetet, hogy mielőbb hívjon vissza valami ürüggyel, mert le akartam lépni a pocsékul sikerült randimról.
Chase hallott minden szót, szajhának nevezett, majd kéretlenül ellátott néhány tanáccsal pasi- és randiügyben. Megmondtam ennek a magas és szívdöglesztően jóképű alaknak, hogy foglalkozzon a saját átkozott ügyeivel, majd visszamentem a dögunalmas partneremhez.
Később – elhaladván az asztalunk mellett – Chase kajánul vigyorgott, én pedig a pimaszul szexi, kemény fenekét bámultam, miközben odament a lányhoz, akivel együtt vacsorázott.
Képtelen voltam megállni, hogy néha lopva ne pillantsak rá erre a beképzelt és lekezelő modorú alakra, aki a terem túlsó végében ült a barátnőjével. Természetesen többször rajtakapott, hogy nézem, és mindannyiszor rám kacsintott.
Amikor ez a szívdöglesztő fazon és a hasonlóképpen szexi barátnője hirtelen ott termett az asztalunknál, megrémültem, hogy ez a jóvágású idegen be akar árulni a pasimnak.
Ehelyett azonban úgy tett, mintha régóta ismernénk egymást, majd leült az asztalunkhoz a párjával, és mindenféle kiagyalt és rám nézve módfelett kínos történettel szórakoztatta a társaságot a nem létező közös gyermekkorunkról.
A fickó – aki mellett addig halálra untam magam – furcsa módon izgalomba jött a tolakodó ismeretlen sztorizásától.
Amikor az este véget ért, elváltunk egymástól, én pedig sokkal többet gondoltam erre a vonzó idegenre, mint azt valaha is be merném vallani. Még annak ellenére sem voltam képes kiűzni a fejemből, hogy tudtam, sosem látom újra.
Úgy értem, mi az esélye annak, hogy csupa véletlenségből ismét belefutok valakibe egy nyolcmilliós nagyvárosban?
A véletlen mégis úgy hozta, hogy egy hónap múlva ez a szexi pasi lett az új főnököm…

Kiadás: 2018, Álomgyár
Oldalszám: 400
Moly: 88 %

〰〰〰〰〰〰

Vi Keeland könyvére azonnal felfigyeltem, ahogy Moly-on megpillantottam. Az már csak egy amolyan plusz volt, hogy múltkor egy barátnőmmel, és a volt kedvenc tanárnőnkkel beszélgetve is szóba került. Őket is érdekelte, innentől kezdve már én is alig vártam, hogy elolvashassam.

Júniusi olvasmányaim

july, summer, and hello kép

Sziasztok! :)
El sem hiszem, hogy véget ért a június, ami egy iszonyú király hónap volt. Rengeteg buli, sok szórakozás és minden ami ahhoz kell, hogy jól érezzük magunkat. Nagyon-nagyon jó hónapom volt. Koncertek, osztálykirándulás és még könyvbemutatón is voltam. Viszont az, hogy vége a júniusnak, még egy dolgot is jelent: vége a sulinak!! Szóval végre nekem is elkezdőzött a szünet, de igazából már az utolsó héten is csak egyszer voltam bent.  A hónapban nem hanyagoltam az olvasást sem. Komolyan meggyűlt azonban a bajom az értékelésekkel. Konkrétan három megkezdett értékelésem van, de egyszerűen mindet borzasztónak találtam, így valószínűleg azok sosem kerülnek ki. De hát mire is vannak a havi lezárások, ha nem arra, hogy röviden értékeljem az olvasmányaim? Szóval nem is húzom tovább az időt, kezdjük is.


Blogprojekt #8 | Nagy Városok Book Tag


Sziasztok! :)
A Blogprojekt mindig olyan gyorsan eltelik, hogy szinte alig veszem észre, már itt is a vége. Az utolsó bejegyzésünk nem más, mint egy tag, amit Helie készített el. Jó olvasást!

London: A királynő városa- Melyik az a könyv, ami a könyvgyűjteményed éke? 
Minden könyvem nagyon-nagyon fontos nekem, így nagyon nehéz egyet kiemelni. De ha mégis muszáj megneveznem az 'ékét', akkor talán a legelső Chanel könyvem tudnám mondani. A borítója gyönyörű, története pedig még inkább. 



Washington: A Fehér Ház otthona- Melyik az a könyv, ami azonnal rabul ejtett? 
Ilyen is rengeteg van, szerencsére. Legutoljára azonban A szemtanú hatalmas kedvencem lett úgy, hogy szerintem ez nagyon illik rá.

Róma: Az ókori csodák városa- Melyik múltban játszódó történet a kedvenced?
Böszörményi Ambrózy sorozata mind közül a kedvencem. Még most is alig bírom feldolgozni, hogy nem jön több rész, és nincs mire várni. Imádtam, hogy az író egy ilyen zseniális történetet épített fel. 

Tokió: A robotika otthona- Melyik jövőben játszódó könyv a kedvenced?
A beavatott hatalmas kedvencem volt régen, és szerintem ez egy fantasztikus disztópia.

Budapest: A hidak városa- Melyik az a könyv, aminek a leírása lenyűgözött?
Két éve A Vétkes leírása iszonyatosan lenyűgözött. Azonnal meg is rendeltem, mert rögtön megvett magának, és tudtam, hogy imádni fogom. Szerencsére ez így is lett.


Velence: A sóhajok hídjának színhelye- Mondj egy olyan könyvet, ahol megjelenik valamilyen folyó!
Enigma (?), vagy ott csak tó van? Nem emlékszem őszintén szólva :D.

Hongkong: Ahol a tömegfóbia tabu- Mondj egy olyan könyvet, ami szerinted tele volt zsúfolva szereplőkkel?
Sajnos ez sok könyvnél előfordul, mikor az írók túl sok mindent akarnak belezsúfolni egyetlen történetbe. A Jég mint tűznél is ezt éreztem.

Párizs: A romantika otthona- Melyik a kedvenc romantikus könyved?
Na jó az olvasmányaim nagy része romantikusokból áll úgy, hogy erre tényleg lehetetlen válaszolni.


Rio de Janeiro: Ahol bulizni kötelező- Mondj egy könyvet, ahol a szereplők buliztak
Papír hercegnő. Az egész züllött tinédzserekről szól, szóval ez nem meglepő.

Kairo: Piramisok mindenhol- Mondj egy könyvet, ami különleges számodra
Simon Mártontól a Polaroidok. Ez egy nagyon különleges könyv, ami hatalmas kedvencem. Tucatszor olvastam már, és mindig találok benne valami újat.


A Blogprojekt további résztvevői:
Egy könyvmoly élményei

Az e havi Blogprojekt végére is értünk. Nagyon élveztem a tag kitöltését, remélem nektek is tetszett :). Hamarosan újabb bejegyzéssel jövök! xxx

Blogprojekt #8 | Fiktív városok


Sziasztok! :)
Tegnap egy hosszabb kihagyás után újra kezdtük a Blogprojektet így ma nagy lendülettel folytatjuk a városok témáját. Második napra a kedvenc fiktív városomat választottam ki.
Szintén egy olyan téma ez, amiről rengeteg helyszín eszembe jut, van azonban egy hely, ami nálam magasan a legelső helyen áll. Nem nehéz kitalálni, hogy ez nem más, mint Velaris

Velaris :: City of Starlight

Sarah J. Maas az egyik kedvenc íróm, és nálam ezt a státuszt nagyon nehéz megszerezni. Az írónőnek viszont van egy olyan fantasztikus zsenialitása, amivel úgy tudja csűrni-csavarni a szálakat, hogy engem egy életre megvett magának.
A Tüskék és rózsák udvara pedig egy olyan fantasztikus trilógia, ami hatalmas kedvencem. Azt is mondtam már, hogy én az első részt is igazán nagyon szerettem, azonban a második rész telibe felmossa vele a padlót. Ez rengeteg mindennek köszönhető khm Rhys, de amitől nekem mégis meg van benne a plusz, az a helyszín. 


Az ACOMAF-ban már alaposan megismerhettük az Éjszaka udvarát, ami szerintem egy nagyon király hely lehet. És akkor ott van benne Velaris. A hely, aminek a létezéséről senki sem tud, mert el van rejtve a világ elől. A legjobb az volt, hogy Sarah tökéletesen át tudta adni a hangulatot, rohadt könnyű volt elképzelni, hogy létezhet. Főleg, hogy én egy olyan városhoz hasonlítottam, ahol már jártam, és imádtam. Annyira tetszett még az is, hogy nagyon részletesen, jól volt leírva mi hol található, és, hogy milyenek a lakók. Valamint meg volt benne az az érzés, hogy Velarisban mindig minden jó. 

Képtalálat a következÅ‘re: „velaris” 

Úgyhogy nem is szeretném tovább szaporítani a szót, mert ezt egyszerűen olvasni kell. Akkor pedig vagy átjön ez az érzés, vagy nem. Én pedig remélem, hogy IGEN!


A Blogprojekt további résztvevői: 





Blogprojekt #8 | Kedvenc városok


Sziasztok! :)
Hosszú idő után újra itt vagyunk a lányokkal, és végre elkészítjük azt a témát, ami már nagyon régóta érlelődik bennünk. A júniusi Blogprojektben úgy döntöttünk, hogy a városokat helyezzük a középpontba. Annyi a csavar mindössze, hogy most nem beszéltük meg előre, hogy ki mit választ. Úgy, hogy ha valakinél egyezés lenne, az csupán a véletlen műve.


Sokat gondolkodtam azon, hogy mi is legyen az én városom. Rengeteg olyan hely van, ahova nagyon szeretnék eljutni. Az a listám kb. végtelen, és ezeken a helyeken jó pár szeretett könyvem is játszódik. Végül New Yorkot választottam, mert talán ez az hely, ahova most nagyon szeretnék elmenni. Nézzük hát azt a 3  könyvet, ami ezen a csodálatos helyen játszódik.

A nagy Gatsby

book, coffee, and the great gatsby kép

Már nem egy bejegyzésemben említettem, hogy mennyire lenyűgöz a 1920-as évek szépsége, és hangulata. Ebben a könyvben pedig van ennek egy fantasztikus, sajátos világa. New York szerintem lenyűgözően van megragadva a regényben, maga a történet pedig egy csoda.

 A zabhegyező

black, blue, and the catcher in the rye kép

Szintén egy olyan klasszikus mű ez, ami hatalmas kedvencem. Számomra roppant szórakoztató, és valóságos Holden története. Nekem ebben a könyvben egyszerűen minden tetszett. Olyan elvont gondolkodásmód jellemezte, és rengeteg olyan gondolatot vetett fel, amivel én is egyetértek. Egy nyáron olvastam el, és emlékszem, hogy mennyire szerettem. 

,,– Figyeljen csak ide, tudja-e, hogy ott a Central Parkban, a kis tóban, kacsák vannak? Abban a kis tóban. Nem tudja véletlenül, hova lesznek, mármint a kacsák, ha befagy a tó? Nem tudja?''

Tomor Anita: Nyolc éjszaka

Erről már hoztam egy értékelést a blogra. Szóval, aki már olvasta az tudhatja, hogy ez a könyv nem lett akkora kedvencem, mint az előbb említett két másik. Mégis fontosnak tartom megjegyezni, hogy nagyon jók voltak a regény helyszíni ábrázolásai. Baromira élvezetes volt olvasni, és olyan érzés volt, mint ha én is ott járnék New York utcáin. 


Az olvasási listámon még van jó pár könyv, ami New Yorkban játszódik, de úgy éreztem ez az a három, amit igazán érdemes megemlítenem. 
Ha viszont nektek van valami olyan kedvenc könyvetek, ami New Yorkban játszódik, akkor várom a kommenteket! 

A Blogprojekt további résztvevői: 

Tervek nyárra


Épp a vonaton ültem, amikor is jött egy sugallat, hogy nekem blogolnom kell. Szóval ennek nem is volt különösebb oka egyszerűen csak annyi, hogy valamiről írnom kell. Nem tudom, hogy ez a nagy blogolós kedvem meddig fog tartani, de most mindenesetre tele vagyok inspirációval, és alig várom, hogy ezt egy-egy bejegyzésbe bele fektethessem. Ez a mai például erre egy jó kezdet. 


Szóval még inkább előhozva magamból a nyár imádót úgy döntöttem, hogy össze gyűjtök minden olyan dolgot, amivel a szünetemet tölteni szeretném. 

1. Rajzolni

Mivel az iskola egy normális gyerek életének nagy részét elveszi, így a szabadidős tevékenységekre iszonyatosan minimális jut, így az a célom, hogy nyáron rengeteget rajzoljak. Hogy befejezhessem az egyik rajzfüzetem, és minél jobban sikerüljenek olyan dolgok is, amik annyira nem mennek. Gondolva ezzel a festésre. Szóval az biztos, hogy a szünet az alkotásé lesz.

2. Írni

Ha már csak a blogos célokra is gondolok, akkor jó lenne szaporítani a bejegyzéseket, de nem valami tipikus mainstream posztokkal, mármint szeretnék értékeléseket hozni minél több könyvről, amit el olvasok, de első sorban szeretnék már valami egyedibbet létrehozni. Másrészről pedig én csak szeretek írni.

3. Napozni, fürödni

A két ilyen fantasztikus tevékenység, ami remélem az egész nyaramat jellemezni fogja, mert annyira baromira meleg lesz, hogy nem fogok akarni kilépni a medencéből. Légyszi! Imádom a meleget, konkrétan 25 fok alatt nekem minden hideg, így nekem a napsütés, és a vízpart maga a paradicsom.

4. Olvasni, olvasni és olvasni

Nem is könyvmolyról lenne szó  ha nem lenne az olvasás a terveim között. Van a Moly-on egy TBR listám, és elmondhatatlanul boldoggá tenne ha ennek a végére jutnák. Persze nem ringatom magam tévképzetekbe tudom, hogy addig még vagy száz másik könyvet fogok rápakolni, de a nagy része igazán elfogyhatna. A könyveket pedig most nem szeretném egyesével jellemezni, ha valaki kíváncsi rá ide kattintva megtekintheti. 

5. Kiélvezni minden egyes percét

Mikor végre nem kell időre kelni. Úgy osztani be az időmet, ahogy én akarom. Azzal tölteni a szünetet, amit a legjobban szeretnék csinálni. Kimenni késő este is, hisz holnap nem kell korán kelni. Minél több emléket gyártani. Találkozni a barátaimmal, játszani a kutyámmal, koncertekre menni, és a családdal lenni. Valamint ki sem ejteni a számon az iskolám nevét. Egyszerűen csak olyan apróságokat csinálni, amik maximálisan boldoggá tesznek.



Úgy, hogy kívánok mindenkinek brutál jó nyári szünetet! Élvezzétek a meleget, hogy vége nem kell fázni. Csináljatok minél izgalmasabb dolgokat, és legyen nagyon nyugis a szünetetek!
Ha pedig valaki még ugyancsak nem végzett velem együtt annak kitartást, mert már tényleg nincs sok hátra! xxx

Májusi olvasmányaim

june and summer kép

Sziasztok! :)
Hát az előző bejegyzésemben megjegyeztem, hogy időhiányban szenvedek, és ez most sem változott. Igazából nagyon kevés kedvem volt blogot írni, és nem volt semmi inspirációm. Ezt a havi lezárás-os bejegyzést is nagyon sokára sikerült összehoznom.
Viszont a hónapban sikerült most többet olvasnom úgy, hogy nem is húznám tovább a szót, kezdjük is a bejegyzést.

1. Carrie Cooper: Lili Green sorozat 1-2.
Képtalálat a következőre: „a szemtanú”

Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy megtaláltam ezt a sorozatot, mert minden egyes sorát imádtam. Pont az ilyen könyveknél jövök rá arra, hogy miért is szeretek olvasni. Ebben a sorozatban benne van minden. Eszméletlenül romantikus, izgalmas, és annyira tökéletes. Ha valaki kíváncsi lenne a két értékelésemre külön-külön, akkor az Moly-on megtekintheti. Mindenesetre én csak annyit szeretnék mondani, hogy új kedvenc sorozatom van!

2. J. K. Smith: Ismert ismeretlen
Albertfi ​Lívia élete tökéletesnek tűnik. Fiatal kora ellenére egy jól menő étterem tulajdonosa, látszólag mindene megvan: szerető család, egy férfi, akivel éjjelente megosztja az ágyát, nagyszerű alkalmazottak, akik olyanok számára, mintha a második családja lennének. De egyik napról a másikra minden összeomlani látszik körülötte. Líviát megcsalják, szülei házasságában több évtizedes titok bukkan a felszínre, nővére és gyerekei élete pedig veszélybe kerül. Egyetlen dolog tartja a felszínen a lányt, a mások által furcsának talált megrögzöttsége, a sportfüggőség. Beragadt élethelyzetéből egy Ausztrália melletti varázslatos kis szigetre szóló meglepetésút zökkenti ki, ahol egy váratlan találkozás gyökeresen megváltoztatja az életét.
Thomas Kallio híres színész. Nők ezrei rajonganak érte, az egész világon ismerik. Mennyasszonya egy gyönyörű, fiatal modell, a férfi mégis másra vágyik. Egy hirtelen döntés és egy merénylet miatti kényszerpihenő hatására az ő élete is fenekestül felfordul.
Ez a két ember a legnagyobb zűrzavar közepette talál egymásra, majd váratlanul elveszítik egymást, és még csak nem is sejtik, milyen láthatatlan szálak kötik őket össze.
A sors útjai kifürkészhetetlenek, de vajon az ő esetükben kegyes lesz a sors? Viszontlátják még egymást az életben? Összeegyeztethető egy amerikai filmszínész és egy magyar étteremtulajdonos lány hétköznapjai? A szerelem minden akadályt legyőz?
Az írónő egy nagyon kellemes, hangulatos világba kalauzolja az olvasót. Lívia egy olyan karakter, akinek nagyon jól felépített az élete. Nem mondom, hogy egy világ megváltó könyv, de tökéletesen kikapcsol. Nagyon könnyű vele haladni, és minden tekintetben szórakoztató. Tele volt rengeteg vicces beszólással, és hát annyira édesen romantikus volt. Mindössze csak a nagy katarzis érzés miatt vontam le a fél csillagot.
Csillagos értékelés: 


3. Baráth Viktória: Egy év Rómában

Két ​megtört szív. Két reményvesztett lélek. Egy közös cél: megtalálni a boldogságot.
Leila Findley, a 33 éves írónő élete mélypontra kerül. A múltjában történt tragédiák hatására kialakult depresszióját alkohollal, gyógyszerekkel és egyéjszakás kalandokkal próbálja kezelni. Ezt azonban a kiadója nem nézi jól szemmel, így ultimátumot kap: vagy elutazik, hogy naplót írjon, amit végül könyvként kiadhatnak, vagy elveszíti a szerződését, az utolsó dolgot az életében, ami legalább egy kicsit boldoggá teszi. Nincs más választása, egy évre Rómába kell költöznie. 
Hogy könnyebben boldoguljon az idegen városban, segítséget kap Jonathan Raymond atya személyében. A férfi pontosan Leila ellentéte: mosolygós, jókedvű, életvidám, ezért az állandóan komor hangulatú lány eleinte elutasítóan bánik vele. Az atya pozitív hozzáállása azonban őt is megfertőzi. Szokatlan barátságuk egyre jobban elmélyül, amitől Leila úgy érzi, hogy a legmélyebb gödörből is létezhet kiút.

Képesek vagyunk megküzdeni a múltunk démonaival? Lehetünk még a tragédiáink ellenére is boldogok? Ránk találhat a szerelem azután, hogy már végleg letettünk róla?
Imádom az írónőt, és A főnököt, de szerintem ezt már nagyon jól tudjátok. Így nem is volt kérdés, hogy az új könyvét is elakarom olvasni. Kicsit csalódott vagyok, mert nekem nem hozta azt a szintet, amire vártam. Ne értsetek félre jó volt, de nem ütötte meg azt a mércét, amit vártam. Nehezen sikerült bele rázódnom, és Leila sem került annyira közel hozzám. Aztán valahogy mégis csak elkezdett kialakulni. A vége felé pedig úgy három oldalnál újra előjött belőlem a fangirl üzemmód, mert Viki bele tett egy igazán ominózus jelenetet. Amiért mégis igazán kiemelkedő regénynek tartom eme könyvet az az, hogy nem tudod mi fog történni. Én elképzelni sem tudtam, hogy mit hoz ki a sztoriból az írónő. A végénél pedig csak nevettem, annyira zseniálisan megoldotta a befejezést.
Csillagos értékelés: 


4. Tarryn Fisher: Kapd be, szerelem!
A könyvről írott értékelésemet ide kattintva találod.

5.  Jókai Mór: Az arany ember

Jókai Mór reformkorban játszódó regényének főhőse Tímár Mihály, aki nőül veszi Ali Csorbadzsi leányát Tímeát. Nyugalmat azonban nem lel, csak a senki szigetén Noémi és Teréza mama otthonában.

Kötelezőhöz érkeztünk... Már az általánosban fel volt adva nekünk ez a könyv, de akkor nem olvastam el. Iszonyatosan büszke voltam magamra, hogy az inetrneről sikerült kikeresnem minden választ, és jó jegyet kaptam a házi dolgozatomra. Na hát ezt a gimiben már nem tudom megtenni. Most pedig egyáltalán nem éreztem tehernek, hogy el kell olvasnom. Ott állt e szegény könyv a polcomon, most pedig végre elolvastam. Először is nem olyan könnyű vele haladni, de mégis nagyon könnyen érthető. Nekem nagyon tetszett ez a történet. Jókai zseniális, ahogy csűri csavarja a szálakat, és minden iszonyatosan részletes. A vége felé kezdett már kicsit untatni, de aztán a végére már megint vissza kerültünk az izgalmas részekhez.
Csillagos értékelés:


6. Abbi Glines: Álmomban szerettelek

A ​nap, amikor Vale McKinley és barátja, Crawford átvették az érettségi bizonyítványukat, tragédiába torkollott, amikor egy szörnyű autóbaleset után a fiú kómába került. Az egész nyarat a fősuli tervezgetésével kellett volna tölteniük, majd pedig együtt indulhattak volna el a lehetőségekkel teli, ragyogó jövő felé. Ők ketten – hiszen ezidáig senki más nem számított. Ehelyett Vale minden napját Crawford kórházi ágya mellett tölti, reménykedve, hogy a fiú, akit gyerekkora óta szeret, felébred. 
Slate Allen, Vale bátyjának jó barátja, aki nem mellesleg igazi nőcsábász, szintén abban a kórházban tengeti a napjait, haldokló nagybátyjának nyújtva támogatást. Amikor találkozik a lánnyal, Vale nem tagadhatja az azonnal érzett perzselő, tiltott vonzalmat. Próbálja figyelmen kívül hagyni ezt, de nem tud sokáig ellenállni – reményei Crawford iránt azonban még nem hunytak ki, így Slate-tel szép lassan barátság alakul ki közöttük. 
Azonban Crawford nem ébred fel… Vale-nek rá kell jönnie, hogy muszáj megpróbálnia folytatni az életét a fiú nélkül, így egyedül vág bele a főiskola nyújtotta új kalandokba, melyek során útjai folyton összefutnak az észvesztően dögös Slate-ével. Barátságuk tagadhatatlanul átalakul, és szenvedélytől lázas kapcsolatuk nemsokára nem várt fordulatot vesz.

Úgy tűnik a hónapban ezek az álmodós történetek jellemeznek engem. Nagyon tetszett a könyv. Imádtam minden romantikus sorát, és Slate minden mondatát. Aztán jön valami, amitől minden más lesz, és kábé lehetetlen róla spoiler nélkül beszélni. Szóval ha valakit meggyőz a fulszöveg, az olvassa el, mert nem fogja megbánni.
Csillagos értékelés: 

7. Elle Kennedy: Az üzlet
A lány egyezséget köt a fősuli rosszfiújával…
Hannah Wells végre talált valakit, aki megdobogtatja a szívét. Bár az élet más területein magabiztosan mozog, a szex és a csábítás nem éppen erős oldala. Ha fel akarja hívni magára a kiszemelt srác figyelmét, ki kell lépnie a komfortzónájából, és elérni, hogy észrevegyék …még ha ezért korrepetálnia kell is a hokicsapat idegesítő, gyerekes és beképzelt kapitányát egy álrandiért cserébe.
…ami jobban sül el, mint remélte.
Garrett Graham egyetlen álma, hogy a diploma után profi hokijátékos legyen, de a zuhanó tanulmányi eredménye miatt mindent elveszíthet, amiért eddig olyan keményen dolgozott. Ha a csapatban maradás ára, hogy segít egy cinikus csajnak féltékennyé tenni egy srácot, hát legyen. De amikor egy váratlan csók életük legvadabb szexébe torkollik, Garrett hirtelen ráébred, hogy a szerep, amit játszik, nem neki való. Most már csak Hannah-t kell meggyőznie arról, hogy a fiú, akire vágyik, nem más, mint ő maga.
Nagyon-nagyon tetszett. Egy rakás kliséhalmaz volt, fantasztikus humorba csomagolva. Nem csoda, hogy ilyen magas a százalék arány Moly-on, mert én teljesen egyet értek vele. Volt egy-két hiba, ami annyira nem tetszett, például az utolsó konfliktus, de mivel ez olyan jelenetet eredményezett mint az a bizonyos ,zuhanyzós' rész így ezt sem bánom. Elle Kennedy fantasztikusan szőtte a szálakat, és egyáltalán nem hagyta, hogy a történet ellaposodjon.
Csillagos értékelés: 



Szóval ezt a fantasztikus nyolc könyvet sikerült elolvasnom a hónapban. Az nem is kérdés, hogy ez a hónap a Lili Green sorozaté. 
Szóval mindenkinek nagyon sok kitartást kívánok a sulihoz, és nyugi már nincs sok hátra! ;)


                                    

Popular Posts